Az utóbbi, tehát az eszmetörténeti rehabilitáció a hetvenes években csak megkezdődik, s elsősorban a nyolcvanas években teljesedik ki: ekkoriban már nem csak feldolgozások jelennek meg a szociáldemokráciáról, radikalizmusról és liberalizmusról, hanem - az értelmiségi könyvpiac igazi eseményeként - maguknak a radikális és szociáldemokrata, illetve 19. századi liberális (s részben konzervatív) gondolkodóknak válogatott (persze szovjetellenes, oroszellenes felhangjuktól gondosan megtisztított) tanulmányai, kötetei is.

Úgy vélem, hogy az értelmiségpolitika, illetve a magyar értelmiség tájékozódási irányainak számbavétele kielégítően képes megmagyarázni, hogy miért nem íratja az értelmiség hittanra gyerekeit. Úgy vélem, ezzel az eddigi magyarázatoknál lényegesen közelebb jutottunk a hitoktatás aránya csökkenésének megértéshez. Ha ugyanis elfogadjuk azt a tényt, hogy a szocializmusban a tiszta pártkarrieren kívül az értelmiségi karrier a társadalmi felemelkedés útja, akkor tudomásul kell vennünk, hogy a helyi társadalmakban a középrétegek számára az értelmiség és az értelmiség gyereknevelési szokásai adták a mintákat. Ez viszont kihathatott a hittanra járók számának országos visszaszorulására is.

A szekularizáció mint magyarázat

A végére hagytuk, hogy igazi magyarázatnak nem ilyen vagy olyan politikát, hanem a társadalmi szekularizáció jelenségét tartjuk. A szekularizáció okai között - közhelyszerűen, s mint a világon mindenütt a városiasodást, a hagyományos kötelékek felbomlását, a fogyasztói társadalom előretörését sorolhatjuk fel. (E helyütt nem kívánunk vitatkozni napjaink azon intellektuális divatjelenségével, mely a szekularizáció puszta létét is kétségbe vonja. A konkrét kérdésben ugyanis csak az intézményes vallásosság csökkenése a kérdés, ez pedig az alábbi, és minden más felmérés alapján igaznak tekinthető.)

A szekularizáció jelenségéről nagyon sokféle adatunk van. Közismerten leglassabban a keresztelések aránya csökkent, 1961-ben gyakorlatilag még minden csecsemőt megkereszteltek, illetve bejegyeztek valamilyen egyházba, 1971-ben már csak 90%-ukat, 1980-ban már csak 70%-ukat, 1985-ben 68,7%-ukat - innen kezdve viszont ingadozás tapasztalható. A nem elvált állapotú katolikusok házasságkötéseiből 1951-ben még 86,3%, 1961-ben 83,5%, 1971-ben 68% volt egyházi. A mélypont az 1980-as 49,4%, ettől kezdve emelkedés kezdődik (Tomka: 1991). A református népesség 60-as évekbeli szekularizációs mozgását mutatja, hogy 1962-ben a megkereszteltek 55%-a konfirmált, 1968-ban 50%, s 1987-ben már csak 36%!) Az ötvenes-hatvanas években a vallásosság mértékéről sajnos nem rendelkezünk korabeli adatokkal. Így az első felmérések idejére már egy erősen szekularizált társadalom képe bukkan elénk úgy, hogy - legalábbis kortárs adatokon -, nem nagyon tudjuk felmérni az intézményes vallásosság legjobb mutatójaként számon tartott istentisztelet-járási gyakoriságot, illetve ennek ritkulását, mint szekularizációs mutatót.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

A fenti idézet forrása: Nagy Péter Tibor JÁRSZALAG ÉS ARÉNA Egyház és állam az oktatáspolitika erőterében a 19. és 20. századi Magyarországon Az Új Mandátum Könyvkiadónál (Budapest, 2000) megjelent kötet szerzői változata. Aki a fenti szöveg pontos kontextusára (és idézhető oldalszámára) kíváncsi, keressen rá itt: (https://mek.oszk.hu/13400/13461/13461.pdf)

E kötet alapján készült - elsősorban elektronikus felhasználásra - a "Vallásszociológiai szöveggyűjtemény - 1" c. kiadvány, WJLF, Budapest, ISBN 978-963-9744-29-5. A projekt lényege, hogy az internetes keresőmotorok munkáját megkönnyítendő olyan öt-öt bekezdésből álló szövegdarabokat hozunk létre, melyek lehetővé teszik, hogy a felhasználó az általa keresett szavak egyidejű előfordulására keressen egy-egy konkrét könyvrészletben. A könyv feldarabolása mechanikus. Elkerülendő, hogy logikailag összetartozó bekezdések külön file-ba kerüljenek, s ezért elkerüljék a keresést, átfedő technikát alkalmazunk, így minden bekezdés kétszer kerül az adattárba.

15-20-42.htm