A kormányzat szándéka a német típusú rendszer bevezetése volt, mely szerint a hittan időben a tantárgyak között, a bizonyítványban és az adminisztrációban természetes módon nyilvántartott, osztályzattal értékelt, a tantestület tagjává váló hitoktató által tanított tárgy. A hittant nem választók számára - a minisztérium politikai államtitkára, Beke Kata döntésére - megindult a laikus erkölcstan tantárgy kidolgozása (Élet és Irodalom: 1990. június 29., 5.).

A tömegkommunikáció meghatározó része, az ellenzék és a pedagógus szakszervezetek kétféle taktikával éltek: részben előszámlálták azokat az eseteket, ahol a gyerekeket mintegy lelki erőszakkal szorították a fakultatív hittan választására, másrészt hivatkoztak a lelkiismereti meggyőződésről való hallgatás jogára. Azaz arra, hogy az alkotmány kimondja, a lelkiismereti és vallásszabadság magában foglalja azt a szabadságot, hogy "vallását és meggyőződését mindenki ... kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze" (Alkotmány 60. § 2. bek.). Amennyiben az iskola reguláris rendjébe illeszkedik a hittan mint fakultatív tárgy, akkor az iskolának nyilatkozatot kell kérnie és nyilvántartást kell vezetnie arról, hogy ki jár hittanra és ki nem, e nélkül ugyanis a hittanra nem járó gyerekek számára semmilyen tevékenységet nem tud szervezni - szólt az érvelés.

Az ellentétes oldalról indult történelmi típusú érvrendszerek egymást felerősítették: az ellenzék és a sajtó meghatározó hangja az volt, hogy a hittant nem választó gyerekekre majd a zsidó/kommunista bélyeget sütik; a kormányzat viszont - hangsúlyozva, hogy az oktatás célja a lelki és erkölcsi megújhodás, és ennek része a hittanoktatás - meg is erősítette az ettől való félelmet. (Értelemszerűen: aki nem vesz részt a hitoktatásban, lemond az erkölcsi megújulásról; a régi rend mellett tesz hitet.) Jellemző módon a politikai felek - kölcsönösen - úgy tekintették, hogy a fakultatív hittan ezen értelmezésében a hittan tanulása a "helyzet", és ehhez képest lehet annak nem tanulásáról nyilatkozni. Ez volt 1946-ban pl. Ravasz püspök álláspontja a fakultatív hitoktatásról, s ez a domináns és a kormányzat által mintaadónak tekintett (német gyakorlat is. Ekképpen a sajtó és az ellenzéki politikai közvélemény - feltehetően széles politikai egyeztetésen át nem esett művelődési miniszteri kijelentés alapján - kötelező hittannak" nevezte ezt a törekvést (Népszabadság: 1990. június 9., 1.; Magyar Hírlap: 1990. június 19., 5.), hiába hangsúlyozta Lukács Miklós - akkor közoktatási államtitkár, később a miniszterelnökség egyházpolitikusa - az ellenkezőjét (Magyar Nemzet: 1990. június 23., 7.).

A szabályozás alkotmányellenességét egy FIDESZ-es oktatáspolitikus továbbra is hangsúlyozta, a párt középiskolás szervezete nyilatkozatot adott ki (Magyar Nemzet: 1990. június 30., 7.; Országos Sajtószolgálat: 1990. június 25., 2.) és a Beszélő kerekasztal-beszélgetésén (1990. június 30., 20.), amely Minden kényszer nélkül cím alatt jelent meg valamennyi nagyobb egyház liberálisai megszólaltak a szabályozás ellen.

Az egyházak reagálása sem volt elég gyors, nem ismerték fel annak veszélyét, hogy az egyházakkal szemben a nyolcvanas évek végén nagy bizalommal viselkedő magyar társadalom hangulata megfordulhat, ha az egyház iskolai jelenlétében politikai eszközt vél felfedezni. Gyulai püspök inkább a konfrontációt választotta, kijelentvén, hogy a hittanvita szabadosságot tükröz (Magyar Hírlap: 1990. július 9., 5.). A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége is az SZDSZ és FIDESZ álláspontjának kritikájával foglalkozott (Jel: 1990/4., 19.).

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

A fenti idézet forrása: Nagy Péter Tibor JÁRSZALAG ÉS ARÉNA Egyház és állam az oktatáspolitika erőterében a 19. és 20. századi Magyarországon Az Új Mandátum Könyvkiadónál (Budapest, 2000) megjelent kötet szerzői változata. Aki a fenti szöveg pontos kontextusára (és idézhető oldalszámára) kíváncsi, keressen rá itt: (https://mek.oszk.hu/13400/13461/13461.pdf)

E kötet alapján készült - elsősorban elektronikus felhasználásra - a "Vallásszociológiai szöveggyűjtemény - 1" c. kiadvány, WJLF, Budapest, ISBN 978-963-9744-29-5. A projekt lényege, hogy az internetes keresőmotorok munkáját megkönnyítendő olyan öt-öt bekezdésből álló szövegdarabokat hozunk létre, melyek lehetővé teszik, hogy a felhasználó az általa keresett szavak egyidejű előfordulására keressen egy-egy konkrét könyvrészletben. A könyv feldarabolása mechanikus. Elkerülendő, hogy logikailag összetartozó bekezdések külön file-ba kerüljenek, s ezért elkerüljék a keresést, átfedő technikát alkalmazunk, így minden bekezdés kétszer kerül az adattárba.

15-51-18.htm