Nem "klasszikus" ingatlan-reprivatizációs ügyként (azaz nem az önkormányzat és az egyház konfliktusán alapuló modelltörténetként) robbant be a magyar közéletbe "Dabas-Sári". Egy vallásos magyar falu (Sári) gyakorlatilag egyetlen (papíron egyesített társközségekről lévén szó) iskoláját a Független kisgazdapárti vezetésű önkormányzat és a helyi katolikus plébános megállapodása alapján átadták az egyháznak. (Bíró-Székelyi: 1994) A szülők és pedagógusok - akiknek véleményét az önkormányzat nem vette figyelembe - a nyilvánossághoz, a Köztársasági Megbízott Hivatalához, az MKM-hez, a köztársasági elnökhöz, a szakszervezetekhez, a parlamenthez fordultak. Országos botrány keveredett, az egyház (a váci püspök exponálta magát a helyi plébános mellett, aki egyszemélyben mesterkanonok, kerületi esperes, püspöki szentszéki bizottság tagja, az Országos Hitoktatói Bizottság titkára volt) és az önkormányzat hosszú ideig ragaszkodtak korábbi döntésükhöz, s gyakorlatilag helyi kultúrharcra került sor - az iskolaátadást támogatók, s az iskolán kívülre szorult szülők, gyerekek között. Többek - köztük az illetékes parlamenti bizottság FIDESZ-es elnöke és a köztársasági megbízott - javaslatára végül megosztották az épületet a két - önkormányzati és egyházi - intézmény között. (Népszabadság: 1993. szeptember 8., 4.) A püspök kívánságára végül a szó fizikai értelmében falat építettek a két intézmény közé. (Népszabadság: 1993. szeptember 11., 1.)

A konkrét történetnél - mely a maga konkrét élességében, stílusában nem volt tipikus - fontosabbak a politikai szereplők megnyilatkozásai.

A társadalom jól leírhatóan hasadt: ellenzékre és kormányzatra. Mindkét szakszervezet a pedagógusok védelmére kelt: a PDSZ azt hangsúlyozta, hogy az egyházi iskola nem jogutódja az önkormányzatinak - s munkaügyi bírósághoz fordult. (Népszabadság: 1993. szeptember 10., 4.) A PSZ és a Tanszabadság Társaság egyaránt alkotmánybírósághoz fordult annak kimondatásáért, hogy a szülők többségének akarata nélkül az önkormányzatnak ne legyen joga átadni iskolát. (Népszabadság: 1993. szeptember 21., 5.) Az emberi jogi bizottság elnöke, Fodor Gábor úgy foglalt állást, hogy az alkotmánybíróság elvi döntése értelmében azoktól kell kisebb áldozatot kérni, akik a világnézetileg semleges oktatást választják. (Népszabadság: 1993. szeptember 8., 4.) Az SZDSZ oktatási tagozata szeptember 13-án nyilatkozott a világi iskolát választó szülők, pedagógusok védelmében.

Kőrösfői László, MSZP-képviselő augusztus 31-én interpellált Boross Péterhez és Mádl Ferenchez. A szocialista napilap az önkormányzati hatáskör rendkívüli szélességének - és a liberális pártok megváltoztatás-képtelenséghez vezető "hiúságának" - bírálatához éppúgy felhasználta az esetet, mint a katolikus egyház egész tevékenységének értékeléséhez. "A katolikus egyház ismét tűzzel-vassal történő hittérítésbe kezdett"; "Magyarországot az egyház újraevangelizációs területnek nyilvánította"-típusú, igen kemény hangú értékelések mellett (Népszabadság: 1993. szeptember 21., 10.) az is figyelemre méltó, hogy egy elméleti cikk szerzője "Csak az egyházi hierarchia képviselőit és a katolikus értelmiségiek hallgatását nem értem" kérdését vetette fel, s a "széles népi gyökerű papgyűlölet" újjáéledésének veszélyére figyelmeztetett. (Népszabadság: 1993. szeptember 20., 23.)

A kormányzat viselkedése sajátos "lépcsőzetességgel" alakult. A miniszter szerint "az önkormányzatnak joga volt az egyház kezébe adni az iskolát, más kérdés, hogy politikailag okos volt-e a döntés." (Népszabadság: 1993. szeptember 14., 4.). A politikai államtitkár, egyébként református főgondnok, jogi véleménye ugyanez volt - ő még az aránytalan teher létét is kétségbe vonta, ellentétben a köztársasági megbízottal - politikailag pedig úgy vélte, hangulatkeltés történt az egyházi iskola ellen. (A "hangulatkeltés" szót egyébként a sári plébános használta először.) (Népszabadság: 1993. szeptember 8., 4.; szeptember 11., 1.) MKM-tisztviselők szájából hangzott el, hogy az lesz a következmény, hogy valamennyi gyereket (mármint akik nem vettek részt a felekezeti iskola munkájában, s helyette a helyi művelődési házban tanultak az "ellenálló" pedagógusok irányításával) osztályismétlésre utalják. (Népszabadság: 1993. szeptember 10., 4.) Noha nemzetiségi sérelemről - a szlovák oktatás meggyengüléséről - is szó volt (sőt a váci püspök még azt is állította, egyébként alaptalanul, hogy a szülők a szlovák kormányhoz is fordultak), az MKM nemzetiségi főosztálya sem sietett a dabasi szülők segítségére. (Népszabadság: 1993. szeptember 11., 1.)

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

A fenti idézet forrása: Nagy Péter Tibor JÁRSZALAG ÉS ARÉNA Egyház és állam az oktatáspolitika erőterében a 19. és 20. századi Magyarországon Az Új Mandátum Könyvkiadónál (Budapest, 2000) megjelent kötet szerzői változata. Aki a fenti szöveg pontos kontextusára (és idézhető oldalszámára) kíváncsi, keressen rá itt: (https://mek.oszk.hu/13400/13461/13461.pdf)

E kötet alapján készült - elsősorban elektronikus felhasználásra - a "Vallásszociológiai szöveggyűjtemény - 1" c. kiadvány, WJLF, Budapest, ISBN 978-963-9744-29-5. A projekt lényege, hogy az internetes keresőmotorok munkáját megkönnyítendő olyan öt-öt bekezdésből álló szövegdarabokat hozunk létre, melyek lehetővé teszik, hogy a felhasználó az általa keresett szavak egyidejű előfordulására keressen egy-egy konkrét könyvrészletben. A könyv feldarabolása mechanikus. Elkerülendő, hogy logikailag összetartozó bekezdések külön file-ba kerüljenek, s ezért elkerüljék a keresést, átfedő technikát alkalmazunk, így minden bekezdés kétszer kerül az adattárba.

16-05-39.htm