Ez a politikai kihívás elegendő volt ahhoz, hogy megszülessen az 1921:30. tc., amely kimondta, hogy a gyermekeket kilenc éven át nyilvános oktatásban kell részesíteni. Ezen rendelet elvette a teret a nem nyilvános magánelemik elől. A hatéves mindennapi iskola után azonban, ha annak követelményeit a tanuló nem teljesítette, a jogszabály elsőfokon a községnek, másodfokon a tanfelügyelőnek jogot adott arra, hogy meghosszabbítsa a mindennapi tankötelezettséget.

Schlachta Margit képviselő javaslatára, de feltehetőleg a pap kultuszminiszter, Ernszt Sándor "megrendelésére" került be a törvénybe, hogy a vasárnapi és ünnepnapi istentiszteleten a megjelenés kötelező, s az iskola helyi hatósága, illetve fenntartója jelöli ki azt a tanítót, aki a gyerekek templomi viselkedésére felügyel. (Magyarország története: 1976:101.)

Tanszabadság és vallásszabadság

A magyar tanszabadság, illetve az e szempontból vizsgált magyar egyház-állam-viszony szükségszerűen különbözött számos külföldi mintától, hiszen a magyar társadalom többfelekezetű volt, a többségi vallás kiemelt jogait a liberális államnak inkább kurtítani, mint támogatni állt érdekében. Ugyanakkor - sajátos ellentmondásként - a századforduló után egyidejűleg erősödtek meg a társadalomban a szekularizációs törekvések és az állam illetve egyes kormánypártok klerikalizációs törekvései. A tanszabadság, a magániskolák alapításának kérdése tehát a századfordulóra a valláserkölcs-mentes iskola (legalábbis elvi) lehetőségét jelentette.

Míg az iskoláztatási kötelezettség behajtásakor a legalsóbb társadalmi csoportokkal kellett konfliktust vállalni, a tanszabadság, a magánoktatás jogának megadása vagy eltiltása a középrétegek szellemi irányításának eszköze volt. A magántanítást 1868-ban minden megkötés nélkül engedélyezték - s természetesen nyilvános intézetben történő vizsga segítségével ellenőrizték. A magániskolák működtetése a tanítói végzettségűek számára alanyi jogként jelent meg. E végzettség nélkül is nyithattak ilyen intézetet, ha a tankerületi iskolai tanács és a kormány erre őket alkalmasnak ismerte el. Ha tantervük és kellékeik az államiakkal azonosak voltak - melyek megállapítására a tankerületi iskolatanács volt hivatott -, nyilvánossági jogot kaptak (1868: 38. tc.). Ha saját tantervet szándékoztak követni, erre is joguk volt, de kötelező nyilvános vizsgáikon mind a tanfelügyelő, mind az iskolaszék képviseltette magát. A magánintézetek finanszírozását a kormány jogává tették. E joggal a dualizmus korában éltek is a kormányok, a későbbiekben azonban már nem. A kormány a közigazgatási bizottság útján léphetett fel a tanintézet bezáratása érdekében (A törvényhatósági: 1880:127).

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

A fenti idézet forrása: Nagy Péter Tibor JÁRSZALAG ÉS ARÉNA Egyház és állam az oktatáspolitika erőterében a 19. és 20. századi Magyarországon Az Új Mandátum Könyvkiadónál (Budapest, 2000) megjelent kötet szerzői változata. Aki a fenti szöveg pontos kontextusára (és idézhető oldalszámára) kíváncsi, keressen rá itt: (https://mek.oszk.hu/13400/13461/13461.pdf )

E kötet alapján készült - elsősorban elektronikus felhasználásra - a "Vallásszociológiai szöveggyűjtemény - 1" c. kiadvány, WJLF, Budapest, ISBN 978-963-9744-29-5. A projekt lényege, hogy az internetes keresőmotorok munkáját megkönnyítendő olyan öt-öt bekezdésből álló szövegdarabokat hozunk létre, melyek lehetővé teszik, hogy a felhasználó az általa keresett szavak egyidejű előfordulására keressen egy-egy konkrét könyvrészletben. A könyv feldarabolása mechanikus. Elkerülendő, hogy logikailag összetartozó bekezdések külön file-ba kerüljenek, s ezért elkerüljék a keresést, átfedő technikát alkalmazunk, így minden bekezdés kétszer kerül az adattárba.

17-11-02.htm