Az egytanítós iskoláknál a tanító, több tanítós iskoláknál az igazgatótanító, több iskolás településeken, városokban valamennyi igazgatótanító hivatalból tagja volt az iskolaszéknek. Mivel - mindenki a saját iskolájára vonatkozóan - hivatalból előadója volt az ügyeknek, befolyása lényegesen nagyobb volt, mint a 15 tanítónál többet foglalkoztató helységekben a tanítók által választott képviselőknek. Ellentétben a gondnoki állással, ahol a iskolaszék szabadon döntött arról, hogy a tanítót bízza meg, illetve a több iskolás települések melyik tanítóját kéri fel, előadóként a konkrét tanító mindig egy konkrét iskolához rendelődött hozzá és lett ügyeiért felelős (Az elemi). A tanítónak, mint a helyi felekezeti társadalomba illeszkedő személynek a befolyásolása épp ezért rendkívül fontossá vált. Lehetővé vált, hogy a tanító/igazgató-tanító egy személyben töltse be a gondnokin és előadóin túl a jegyzői tisztet is - utóbbi döntés­előkészítő, sőt végrehajtó pozíció is volt. (Ha ezekre megválasztották, köteles is volt elvállalni azt, s ez annak a jele, hogy a jogszabályalkotó kultuszkormányzat a tisztség professzionalizálása irányában gondolkozott.) Ebben az értelemben - megerősítve azzal, hogy a nem választott, hanem kooptált személyek között lehettek rokonai, valamint azzal, hogy a választott személyeket (így elvileg az elnököt is) három évente újraválasztották, a tanító viszont élete végéig tartó kinevezéssel rendelkezett, s a közigazgatási hivatali tagok is gyakran azonosak maradtak - a tanító gyakorlatilag egy gyenge igazgatónak megfelelő, nem csekély hatalommal rendelkezett az iskolaszékben (VKM: 1876:20311).

Gyakorlatilag persze mindez azt jelentette, hogy az iskolaszéknek is, a gondokságnak is két típusa alakult ki: a kisebb településeken az iskolaszékben - a papot nem számítva - néha egyedül a tanító volt iskolázott ember, s a többiek­nek gyakran még négy polgárija sem volt, a nagyobb településeken viszont a helyi polgári és középiskola tanáraiból, érettségizett helyi tisztviselőkből, polgárokból állt össze az iskolaszék.

A tanítók a gyakorlatban kialakult mindkét iskolaszéktípus tevékenységét sérelmezték. Az egyiket azért, mert alacso­nyabb végzettségű, gyermekeik iskoláztatása révén közvetlenül érintett parasztembereknek voltak "kiszol­gál­tatva" - e kiszolgáltatottság persze véges, hiszen az iskolaszék nem gyakorolt munkáltatói jogokat -, a másikat viszont éppen azért, mert a polgáriban és a középiskolában tanító tanárok eltérő pedagógiai képzettségüknél, normáiknál fogva nem értékelték a tanító nevelési, metodikai sikereit, de még a nem pedagógus végzettségű érettségizettek is éreztették a tanítóval (rosszabb esetben a tanulókkal is), hogy egy-egy történelmi vagy természettudományi kérdést, jelenséget - hátuk mögött nyolc kemény középiskolai esztendővel - bizony jobban tudnak, mint a tudományos értelemben mindig is szerényebb anyagot megkövetelő polgárit és tanítóképzőt végzett, továbbképzésre, önművelésre sem nagyon képes tanító (MP: 1893:36). Azt mondhatjuk, hogy az iskolaszéken belül növekvő hatalma ellenére a tanítóság, az igazgatótanítói réteg a laikus kontroll teljes kikapcsolását szorgalmazta - az iskola fölötti uralmat a tanítóság nem ezen a tárgyalásos-meggyőzéses úton kívánta gyakorolni.

Miközben a tanítói érdekszervezetek szinte kizárólag az iskolaszék hatalmának csökkentését, az igazgatótanító hatalmának növelését szorgalmazták, a magyar liberális oktatáspolitika egyik kiemelkedő képviselője, Ember János tanfelügyelő, aki még a közművelődési egyesületek magyarosító törekvéseivel is szembe mert szállni, kimondta: "Egy köztudomású tényt kell konstatálnom, azt, hogy az iskolaszékek (gondnokságok) az iskola beléletének figyelemmel kísérésére, vezetésére irányuló jogaikkal általában nem élnek vissza; a tanító szakműveltségét respektálják, a hol pedig nem respektálják, a nagyobb hiba a tanítóban keresendő. A mely tanító szakdolgokban nem ura a helyzetnek az iskolaszékben, annak nincsen rendben a szénája. Az intézmény a tanítói állás biztonságának is figyelmet érdemlő tényezője. Tapasztalatokon nyugvó meggyőződésem, hogy az iskolaszék rugany, enyhíti úgy az alulról, mint a felülről jövő ütéseket. Szabályozandók az iskola beléletére vonatkozó jogai, egy kis megszorítás (inkább a szavakban, mint a lényegben) helyén lesz, hanem egyéb jogai épségben tartandók, sőt a gondnokság a tanító kijelölés jogával is fel volna ruházandó." (MP: 1898:275) Az igazgatótanítók éppen ettől a fejlődési iránytól féltek, hiszen az iskola beléletének pedagógiai tudást igénylő markánsabb elválasztása a külső döntésektől, s a külső kérdésekben - munkáltatói jogosítványok - az iskolaszék hatalmának fokozása tekintélyesebb emberek részvételéhez, és az igazgatótanító kizárólagos befolyását biztosító "szakmai" érvek gyengüléséhez vezettek volna.

Az igazgató-tanítóságnak a laikusok elleni természetes szövetségese a tanfelügyelő volt. Csakhogy az iskolaszéki határozatokat hiába kellett megküldeni a tanfelügyelőnek, s annak ellenvéleménye esetén az ügyet hiába kellett újratárgyalni, a tanfelügyelő maga nem semmisíthette meg a határozatot, arra csak a megyei közigazgatási bizottság volt jogosult, s döntése még mindig megfellebbezhető volt a kultuszminiszternél.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 

A fenti idézet forrása: Nagy Péter Tibor JÁRSZALAG ÉS ARÉNA Egyház és állam az oktatáspolitika erőterében a 19. és 20. századi Magyarországon Az Új Mandátum Könyvkiadónál (Budapest, 2000) megjelent kötet szerzői változata. Aki a fenti szöveg pontos kontextusára (és idézhető oldalszámára) kíváncsi, keressen rá itt: (https://mek.oszk.hu/13400/13461/13461.pdf)

E kötet alapján készült - elsősorban elektronikus felhasználásra - a "Vallásszociológiai szöveggyűjtemény - 1" c. kiadvány, WJLF, Budapest, ISBN 978-963-9744-29-5. A projekt lényege, hogy az internetes keresőmotorok munkáját megkönnyítendő olyan öt-öt bekezdésből álló szövegdarabokat hozunk létre, melyek lehetővé teszik, hogy a felhasználó az általa keresett szavak egyidejű előfordulására keressen egy-egy konkrét könyvrészletben. A könyv feldarabolása mechanikus. Elkerülendő, hogy logikailag összetartozó bekezdések külön file-ba kerüljenek, s ezért elkerüljék a keresést, átfedő technikát alkalmazunk, így minden bekezdés kétszer kerül az adattárba.

17-13-39.htm