A hazafias nevelés antiliberális átalakulására tehát megértek a feltételek.

A valláserkölcsi nevelés hívei viszont a forradalmak idején újabb érvanyagot gyűjtöttek antiliberális és antiradikális attitűdjükhöz, hiszen már az 1918-as forradalom csapást mért az egyházi birtokrendszerre, a vallás és közoktatásügyi igazgatás összefonódottságára. Már a demokratikus kormány megtiltotta, hogy a hitoktatók, illetve az egyházi iskolák tanárai és igazgatói templomjárásra, vagy egyházi rendezvényeken való részvételre kötelezzék tanulóikat. A keresztény magyar középosztály köztudata az ateista propagandát társadalompolitikai céllá tevő Magyar Tanácsköztársaság létrejöttéért is a liberalizmust és a radikalizmust tette felelőssé. A hitoktatás tehát antiliberálisabb lett, mint valaha. A "közös ellenség" - liberalizmus, radikalizmus, szocializmus, "bolsevizmus" - felismerésének ténye talán önmagában is elegendő lett volna a valláserkölcsi és a hazafias nevelés érdekköreinek egymásra találásához.

Ezt az egymásra találást Trianon még meg is erősítette: elvette az egyházak és az állam ellentétének legfontosabb tárgyát, azt, hogy az egyházak a szerb és a román szeparációs törekvéseket, a szlovák kultúrnemzeti ambíciókat támogatták. Az ellenforradalom pedig a koalíciós kormányzat értelmiségpolitikai és oktatáspolitikai pozícióit tartósan keresztényszocialista politikusok kezére juttatta (Gergely J.: 1977). Így a VKM apparátusának - mint az oktatás nemzeti egységének felelősének - természetes tartózkodása a felekezetiességtől "felső" - azaz politikai - támogatás nélkül maradt. Ez is a két nevelési cél összefonódásának kedvezett. A Trianonban elcsatolt területekről menekülő értelmiségiek állás- és pozícióéhsége, illetve az államháztartás helyzetéből következő közalkalmazotti leépítések egyaránt azt követelték, hogy a politika ne egyszerűen a tisztviselők és a tanárok Tanácsköztársaságban játszott szerepét vizsgálja, hanem komplexebb ideológiai szelekciónak vesse alá őket: vizsgálja azt, hogy már 1918 előtt eleget tettek-e egy igazából csak később megjelent elvárásnak, a keresztény szellemű nevelésnek. Ugyanezen körök állásigénye megnyitotta az antiszemitizmus zsilipjét, amit politikai katolicizmussal, a hitoktatók antijudaizmusával és antiszemitizmusával is meg lehetett támogatni. 1918 előtt a nemzetiségiekkel szemben csak az asszimilálódó zsidósággal együtt volt esély a magyar többség megteremtésére - ez az ok Trianon után elenyészett. (A kisebbségi magyar társadalomban nem enyészett el: így például az Erdélyi Magyar Párt mindvégig a zsidók magyar nemzethez tartozását vallotta.) (Gonda: 1992, Szabó M.: 1988). A közös ellenség megjelenése és az elválasztó okok megszűnése együttesen hozták létre a "keresztény-nemzeti" ideológiát. E konzervatív eszményeket sugalló hazafias nevelés a húszas években összefonódott a valláserkölcsi neveléssel, színezte utóbbi tartalmát - de az életrend és a világnézeti nevelés szabályozását gyakorlatilag mégiscsak átengedte a valláserkölcsi nevelésnek. A hazafias nevelés a húszas években beilleszkedett a tantárgyakkal, tantervvel operáló hagyományos oktatáspolitika logikájába: nem véletlen, hogy a differenciált középiskola egységességét nemzeti tantárgyakon keresztül kívánták garantálni. A nemzetfogalom konzervatív kormány számára kívánatos alakítását pedig szakmapolitikai eszközök közbeiktatásával - például a Magyar Történelmi Társulat nemzeti tudat szempontjából fontos kiadványsorozatainak támogatásával, a Magyar Szemle című folyóirat középiskolák számára történő tömeges megrendelésével, a tanárképzés ideológiai tárgyakkal való feltöltésével - oldották meg.

A húszas években tehát az oktatáspolitikán belül nem jöttek létre olyan önálló "felelősségi körök", ahol a nacionalizmus önmagában legitimáló erő lett volna. A társadalom önmagukat így legitimáló köreit pedig az oktatási kormányzat többé-kevésbé volt csak képes távol tartani az iskolától. (Jellemző, hogy a numerus clausus szempontjából szükséges igazolást, miszerint a felvételre pályázó polgár nemzethűségi és erkölcsi tekintetben megbízható, nem valamiféle elkülönült politikai szervezet, például az egyetemi diákszövetség, vagy a Társadalmi Egyesületek Szövetsége helyi szervezete, hanem maga az államigazgatás, azaz a helyi rendőrség adja ki. Ennyiben a szélsőjobb egyik legfontosabb célja, az ellenforradalom idején kivívott "hatáskörök" átmentése egy konszolidált világba - nyilvánvalóan kudarcot vallott).

A hómani nemzetnevelés koncepciója a harmincas években viszont már új tárgyakat (például átalakított osztályfőnöki óra), és új direkt eszközöket (pl. az érettségibe beépítendő tanügyigazgatási politikai minősítés) használt a nemzetnevelés érvényesítésére (Hóman: 1938). E politika egyik legfontosabb sajátossága, hogy a hazafiasság meglévő mértékét - egy nacionalista rendszer fennállásának 18. esztendejében - még mindig kevesellte. Kemenes Illés tankerületi főigazgató sajnálattal állapította meg, hogy "tanuló ifjúságunk hazafias lelkesedése lohadóban van. Unottan vesz részt az ünnepélyeken, lelkesedni egyáltalában nem tud. Általában az alsóbb osztályos tanulók magatartása nem ad gondot. Ezzel szemben a felsőbb osztályos tanulóknak lelki sivársága annál megdöbbentőbb képet nyújt" (OL: K. 592 118. cs.). Ennek okait Kemenes részben a nyomorúságban látta, részben a "nemzetietlen, kozmopolita sajtóban", a "mozik léhaságában", melyből világosan kitűnik: a nemzetietlenség-vallástalanság vádja nem más, mint a nem ellenőrzött piaci kultúra és az államhivatalnoki-államegyházi típusú ideológiaformáló tényezők konkurenciájának, konfliktusának burka. "Nem fojthatom el azon aggodalmamat sem - hogy a rosszul fizetett tanító tanárnemzedék, különösen annak fiatalabbja, amely fiatalsága miatt is hajlik az új eszmék meggondolatlan befogadására, elkeseredés szülte elszólásában, végigszánt a végeredményben eszményi lelkű fiatalság belső világán. Éppen ezért veszedelmesnek tartom azt, hogy teljesen fiatal tanítók és tanárok munkájára bízzuk a különösen veszedelmes fővárosi ifjúságot" (OL: K. 592 118. cs.). A generációs fordulat, a nemzedékváltás sajátos tünetével van dolgunk. A jobboldali radikalizmusra, a totalitarizmusra nyitott nemzedék, amely eltávolította a dualizmus-kori gárdát, már aggodalommal nézett a következő generációra. Azokra, akik nem a fronton szerezték politikai élményeiket, akik nem a jobboldali diákmozgalmakban szocializálódtak. A huszonévesekre, akik már az adott világot tekintették egy konszolidált, s számukra reménytelenül túlhierarchizált világnak. A fiatalokra, akiknek a gömbösi fordulat már semmit nem ígérhetett, fokozottan hatottak a rendszer totalitáriusabb formáját is jobboldalról kritizáló eszmék. E tanárok, s főleg tanítók lesznek Milotay, Imrédy, Rajniss követői (Sipos: 1970, Lackó: 1975).

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

A fenti idézet forrása: Nagy Péter Tibor JÁRSZALAG ÉS ARÉNA Egyház és állam az oktatáspolitika erőterében a 19. és 20. századi Magyarországon Az Új Mandátum Könyvkiadónál (Budapest, 2000) megjelent kötet szerzői változata. Aki a fenti szöveg pontos kontextusára (és idézhető oldalszámára) kíváncsi, keressen rá itt: (https://mek.oszk.hu/13400/13461/13461.pdf)

E kötet alapján készült - elsősorban elektronikus felhasználásra - a "Vallásszociológiai szöveggyűjtemény - 1" c. kiadvány, WJLF, Budapest, ISBN 978-963-9744-29-5. A projekt lényege, hogy az internetes keresőmotorok munkáját megkönnyítendő olyan öt-öt bekezdésből álló szövegdarabokat hozunk létre, melyek lehetővé teszik, hogy a felhasználó az általa keresett szavak egyidejű előfordulására keressen egy-egy konkrét könyvrészletben. A könyv feldarabolása mechanikus. Elkerülendő, hogy logikailag összetartozó bekezdések külön file-ba kerüljenek, s ezért elkerüljék a keresést, átfedő technikát alkalmazunk, így minden bekezdés kétszer kerül az adattárba.

17-28-32.htm