Az iskola, a nevelés egész szellemiségétől elkülönült módon vizsgálhatjuk az egyház célirányos jelenlétét a szocializációs folyamat egészében. 1920-ban az iskoláztatási kötelezettség hatékonyabb biztosítása, amely eredetileg azért vált fontossá, mert az apa hadifogsága miatt sok gyerek kimaradt az iskolából, nyilvánvalóan előre lejátszott forgatókönyvű parlamenti módosítás következtében a vasárnapi templomlátogatás kötelezettségét garantáló törvénnyé vált. E törvény mintegy pandantja volt az 1918-as rendelkezésnek, amely kifejezetten tiltotta, hogy a hitoktatók és a pedagógusok a hittanórán kívül felekezeties aktivitást várjanak el a diákoktól (Az iskoláztatási: 1939). Ez a tény, hogy a tankötelezettség magában foglalta a templomba járási kötelezettséget, teljes fordulatot jelentett a dualizmus korának - nyelvükben, attitűdjeikben ugyan egyházbaráttá finomodó - kultuszminisztereivel szemben, akik a magyar kultúrharc eredményeit végül mégsem vették vissza. A templomba járási kötelezettség ellenőrzése, az ezt felügyelő pedagógusok buzgalmának minősítése a tanügyigazgatás számára világos szempontot adott a tanárok-tanítók megítéléséhez.

Azon alapvető eötvösi szabályozást, amely a hitoktatót és a hitoktatást egyértelműen kívül helyezte a tantestületen és az államigazgatásilag ellenőrzött tevékenységen 1923-ban felülvizsgálták, és a hitoktató a tantestület tagja lett. Ez azt jelentette, hogy a hitoktató immár intézményesen belefolyt az iskola, a tanárok közötti, illetve a tanár-diák viszony azon ügyeibe, melyeket eddig a tantestület keretében intézve távol tartottak az egyházaktól. A hitoktatókat nemcsak az őket alkalmazó iskola vonatkozásában "közalkalmazottosították", hanem - "másodállásuk" piacán is. Az iskolafenntartók és hitoktatók közötti jövedelmi súrlódásokat VKM-rendelet rendezte azzal, hogy az óradíjaknak az állami népiskolában kapottal azonos összegét előírták. A "magyar hiszekegy" rendeleti bevezetése a húszas években a legsajátosabban hitbéli - mert az egyház társadalmi-történeti szerepéhez nem kötődő - tevékenységet, az imát vonta be a politikai propaganda gépezetébe. A "magyar hiszekegy" a transzcendencia dicsfényével vonta be az egész Magyarországot visszakövetelő propagandát - maximalista és nyilvánvalóan csak háborúval elérhető célokra szocializálva az ifjúságot olyan időszakban, amikor a külügyi kormányzat reálisabb célokon, Magyarország nemzetközi egyenjogúságának visszaállításán, illetve részleges revízión dolgozott (Juhász: 1964). (A korabeli jelmondatok közül a "Csonka Magyarország nem ország - egész Magyarország mennyország" kifejezés ellen egyetlen nagyegyház sem tiltakozott. Ez csak azért említendő meg, mert számos teológus teljesen új jelenségként értékeli a kommunista pártállam céljaival való azonosulás protestáns teológiai alátámasztását. A "szolgáló egyház" teológiája azonban történeti kontinuitással rendelkezik ahogy az erre Majsai Tamás felhívta a figyelmet.)

A magyar kormány egy 1935-ös jogszabállyal elrendelte az iskolai imádságok egyöntetűségét a nem felekezeti iskolákban. 1938-ban a tapasztalatok alapján a VKM úgy döntött, hogy az imát úgy kell módosítani, hogy hangos elmondása közben ütemesen tagolódjék. Köztudomású, hogy a nagyobb hangerővel, ütemesen elmondott szövegek, különösen annak mindennapi ismétlődése, erősítik a gyermekben a kollektív érzést, míg például a csendes imádkozás éppen a "négyszemközt Istennel" individuális felelősségtudatát erősítette (HK: 1938:95).

Nemcsak a totalitarizmus irányába mutató lépések érintették (a csatlakozás vagy ellenállás alternatíváját felvetve) az egyházakat, de a valóban modernizációsok is: az iskolaorvosi hálózat növekedése - amit a BM, a TB., a szélsőjobboldal és a szociáldemokrácia egyaránt támogatott - a hitoktatók sérelmére történt, megkérdőjelezte a gyerekek szexuális felvilágosításával kapcsolatos monopóliumukat (Forrai Judit közlése). A magaviselet elbírálásának szempontjai között a valláserkölcsi meggyőződés, melynek megítélése a hitoktató kizárólagos kompetenciájába tartozott, a harmincas évektől külön nem, csak a "nemzethűséggel" együtt szerepelt. Utóbbinál nem a "meggyőződés", hanem csak a "hazafias magatartás" számított, azaz a nacionalista propaganda tevékenységben, a leventemozgalomban stb. való részvétel. (Majsai Tamás hívta fel a figyelmemet arra a sajátos tényre, hogy Béldy Alajos levente főparancsnok nem az egyházakkal fogalmaztatta, hanem maga fogalmazta meg az istentisztelet-járási kötelezettséget a leventék számára elrendelő dokumentumokat - a műfaj legprimitívebb darabjait alkotva meg.) A tanügyigazgatás - nyilván változó hatékonysággal - őrködött azon, hogy a legbuzgóbb vallásos életet élő gyermek se kaphasson az utóbbi nélkül jelest (Utasítás: 1936). A főigazgatók legaktívabbika az OKT-ben javasolta, hogy a középiskolai tantervi anyag között a bevett vallásfelekezetek vallástan anyaga is szerepeljen. "Kívánatos ugyanis, hogy a felügyeleti hatóságok hatékonyabban ellenőrizhessék az egyes vallástan órákon folyó tanítást" (OKT: jkv. 1936. okt. 2.). Az iskolai vallásos mozgalmak lehetőségeinek növekedése is együtt járt a tanügyigazgatási kontroll növekedésével. A VKM 1937-ben megtiltotta az általa kevésbé ellenőrizhető külső személyek részvételét ezek irányításában - annak ellenére, hogy ezt maguk a túlterhelt hitoktatók kérték (PML: TF 135, 151/1937). A legnagyobb csapást azonban a felekezeti nevelés egyik leghatékonyabb intézményeként szolgáló cserkészet - az interkonfesszionális leventemozgalom javára történő - visszaszorítása jelentette. Ez egyidejűleg a militáns, jobboldali tábori lelkészek egyházon belüli megerősödését is jelentette a könnyedebb pedagógus-cserkészvezető papokkal szemben (Gergely F.: 1989). Összességében a tantárgyi órán kívül zajló iskolai valláserkölcsi nevelés lehetőségei nagyobbak, autonómiája pedig kisebb lett a Horthy-korszakban.

Az egyházak, mint iskolafenntartók

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

A fenti idézet forrása: Nagy Péter Tibor JÁRSZALAG ÉS ARÉNA Egyház és állam az oktatáspolitika erőterében a 19. és 20. századi Magyarországon Az Új Mandátum Könyvkiadónál (Budapest, 2000) megjelent kötet szerzői változata. Aki a fenti szöveg pontos kontextusára (és idézhető oldalszámára) kíváncsi, keressen rá itt: (https://mek.oszk.hu/13400/13461/13461.pdf)

E kötet alapján készült - elsősorban elektronikus felhasználásra - a "Vallásszociológiai szöveggyűjtemény - 1" c. kiadvány, WJLF, Budapest, ISBN 978-963-9744-29-5. A projekt lényege, hogy az internetes keresőmotorok munkáját megkönnyítendő olyan öt-öt bekezdésből álló szövegdarabokat hozunk létre, melyek lehetővé teszik, hogy a felhasználó az általa keresett szavak egyidejű előfordulására keressen egy-egy konkrét könyvrészletben. A könyv feldarabolása mechanikus. Elkerülendő, hogy logikailag összetartozó bekezdések külön file-ba kerüljenek, s ezért elkerüljék a keresést, átfedő technikát alkalmazunk, így minden bekezdés kétszer kerül az adattárba.

17-29-35.htm