Még egyértelműbb politikai értéket vitt a szabályozásba, hogy az önálló és óraadói hitoktatói megbízást megtagadhatta és a már megadott megbízást pedig bármikor megvonhatta a megyei tanács végrehajtó bizottsága attól a hitoktatótól, aki a népi demokráciával vagy annak rendelkezéseivel szemben ellenségesen foglalt állást. (A népi demokrácia rendelkezései közé tartozott pl. a hitoktatás fakultativitása is, amit eredetileg minden nagyegyház ellenzett. Minthogy a jogszabály nem definiálta, hogy az "ellenséges állásfoglalás" ténylegesen propagandát, vagy puszta véleményt jelent, korlátlanul kiszélesítette a helyi egyházügyi, oktatásügyi tisztviselők mozgásterét.) Az a személy, akitől a hitoktatói megbízást megvonták, hitoktatással más iskolánál sem volt megbízható. Ez azt jelentette, hogy szinte bármilyen hitoktatói aktivitás lehetőséget biztosított arra, hogy "ellenséges állásfoglalónak" minősítsék a hitoktatót.

A hitoktató oktató-munkáját, tanmeneteit és óravázlatait a tanügyi hatóságok a többi nevelőre megállapított szabályok szerint ellenőrizték. (A tanfelügyelet hatáskörének kiterjesztését a hitoktatásra már 1937-ben kezdeményezte a tanügyigazgatás.) Az ellenőrzésért az igazgató volt felelős, aki az ellenőrzés munkájába bevonhatta az általános tanulmányi felügyelőt, az osztályfőnököt, a Szülői Munkaközösség elnökét és a Pedagógus Szakszervezet illetékes bizalmiját. Az ellenőrzésnek ez a módja sajátos határeset volt a "normál pedagógus" és a "kiemelten ellenőrzendő" kategória között. Az igazgatói ellenőrzés a "normál" hatalommal való párhuzamra utalt, a "bevonás" lehetőségével viszont az igazgatók már csak azért is éltek, mert ez biztosabbá és támadhatatlanabbá tette az ellenőrzés nyomán készült jelentést. Vizsgáljuk meg az ellenőrzésbe bevontak körét!

A tanulmányi felügyelőt - 1935 óta hagyományosan - a mindenkori politikai hatalom nagyobb bizalma támogatta. A Pedagógus Szakszervezetben pedig nem egy-két éve zajlott le a rendszerváltás, hanem 1945 óta a kommunisták játszottak benne vezető szerepet. (A párthatározatban is olvashattunk arról, hogy a pedagógusokat be kell vonni a "klerikális reakció" hitoktatási formája elleni harcba.)

A szülői munkaközösség is politikai szervezetnek számított, már csak azért is, mert eredetileg a Katolikus Szülők Szövetsége alternatívájaként keletkezett, s eleve baloldali szülők uralták. 1948 után pedig efféle aktivitást eleve nem fejthettek ki olyanok, akik a rendszer ellenzékének számítottak. Az osztályfőnökök bevonását sokkal inkább a gyerekek ellenérzése, illetve "a komplex nevelési cél" indokolhatta, mint a hitoktatók ellenőrzése. (A pedagógusok válogatás nélküli bevonását egyébként az apparátus hibának minősítette.)

A többi tárggyal azonos szabályozást mutat, hogy a vallásoktatásra jelentkezett tanulókat az iskolában lévő osztályok átlagos létszámának megfelelő tanulócsoportokba kellett összevonni, és annak keretében kellett a vallásoktatást az osztatlan vagy részben osztott iskolák rendszerének megfelelően végezni. (Ez persze azt is jelentette, hogy a hittanra járók számának csökkenésével csökkent az egy iskolában szervezett hittanórák száma is. Értelemszerűen ez gátat vetett a kisebb létszámból következő nagyobb intenzitás reményének.) (Az 1952. szeptember 18-i KM, 0162/952-es számú rendelet azt is kimondta, hogy hitoktatói megbízást egy helységben csak akkor lehet kiadni, ha 10 ugyanazon vallású tanuló jelentkezett hittanra.) A jogszabály igen pontosan intézkedett arról, hogy a hitoktató iskolai befolyását a hittanórán kívülre semmiképpen ne terjeszthesse ki. A hitoktatót a vallásoktatáson kívül egyéb iskolai nevelőmunkára (helyettesítés, felügyelet a kirándulásokon vagy az óraközökben, stb.) beosztani nem lehetett. A hitoktató nem vehetett részt a tantestület értekezletein és az iskola épületében csak a vallásoktatás ideje alatt tartózkodhatott. A vallásórát az utolsó tanítási óra után kellett megtartani. Vallásórát csak az iskola épületében lehetett tartani. A hitoktató a tanulókat az iskolán kívül semmiféle más foglalkozásra nem vonhatta össze. Az utóbbi szabályozás szolgált alapjául azoknak a lépéseknek, melyek új, korszerűbb, népszerűbb formákat kereső hitoktatók eltávolítására vezettek. A fakultatív óráktól ugyanakkor el is különült a vallástan. E tárgyból a tanulók osztályzatot nem kaptak. A vallástan órákkal kapcsolatban elkövetett mulasztásokért a tanulókat fegyelmi büntetésben részesíteni nem lehetett. (A vallás-és közoktatásügyi miniszter I. 101-II-1/1950. (IX 15.) VKM számú rendelete.)

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

A fenti idézet forrása: Nagy Péter Tibor JÁRSZALAG ÉS ARÉNA Egyház és állam az oktatáspolitika erőterében a 19. és 20. századi Magyarországon Az Új Mandátum Könyvkiadónál (Budapest, 2000) megjelent kötet szerzői változata. Aki a fenti szöveg pontos kontextusára (és idézhető oldalszámára) kíváncsi, keressen rá itt: (https://mek.oszk.hu/13400/13461/13461.pdf )

E kötet alapján készült - elsősorban elektronikus felhasználásra - a "Vallásszociológiai szöveggyűjtemény - 1" c. kiadvány, WJLF, Budapest, ISBN 978-963-9744-29-5. A projekt lényege, hogy az internetes keresőmotorok munkáját megkönnyítendő olyan öt-öt bekezdésből álló szövegdarabokat hozunk létre, melyek lehetővé teszik, hogy a felhasználó az általa keresett szavak egyidejű előfordulására keressen egy-egy konkrét könyvrészletben. A könyv feldarabolása mechanikus. Elkerülendő, hogy logikailag összetartozó bekezdések külön file-ba kerüljenek, s ezért elkerüljék a keresést, átfedő technikát alkalmazunk, így minden bekezdés kétszer kerül az adattárba.

17-59-38.htm