Egyháztörténet, egyházszociológia, egyházpolitika

A szerző - ahogy korábbi munkáiból következik - az oktatástörténeti jelenségek leírásánál mindenképpen "a konfliktusos paradigma" híve - legyen szó akár versengésben, akár kiszorításban vagy tilalomban, esetleg kontrollban és (a különbözőségek megőrzésében érdekeltek akarata ellenére történő) integrációban megjelenő konfliktusról. A társadalom oldaláról pedig a felekezeti csoportok közötti verseny feltételei meghatározásának kutatása jelenti a konfliktusos oktatáspolitikai paradigma használatát. (Azaz: soha nem egyszerűen az a kérdésünk, hogy hogyan növekszik az egyes felekezetekhez tartozók aránya az egyes iskolatípusokban, hanem az, hogy az oktatási szféra egyes aktorai - köztük maguk a felekezetek ill. felekezeties elköteleződésű társadalmi csoportok - hogyan reagáltak erre a kihívásra.)

Ha kutatásunk címében szereplő másik fogalmat, tudniillik az "egyházat" nézzük, hasonlóképpen a konfliktusos paradigma hívének kell vallanunk magunkat.

Először is mindenképpen le kell szögeznünk, hogy a munka egyáltalán nem foglalkozik a vallással. Tisztában vagyunk azzal, hogy az egyházról, egyházakról írni, anélkül, hogy - az öndefiníciójuk szerint legalábbis - legbelsőbb lényegükről, a vallásról írnánk, az önmagában választást jelent az egyes egyháztörténeti értelmezések között.

A tétel ugyan fordítva nem áll - magyarán az egyházról szóló nézetek nem árulkodnak a szerző vallásról szóló nézeteiről, de e kérdésben sem szeretnénk az olvasót bizonytalanságban tartani. Eliade a vallási jelenségek "közös ősi, eredendő lényegét" megragadókat fenomenológusoknak nevezi, azokat pedig, "akik szerint a vallás kizárólag történeti jelenség", histórikusoknak. A francia-amerikai fenomenológus, Ricoeur egyértelműen kétféle interpretáló magatartást különböztet meg, a hermeneutikus megértőt, és a "gyanakvás iskoláját", akik kritikusok, redukcionisták és demisztifikálásra törekvők. (Eliade: 317) A szerző nem tagadja, hogy mindkét csoportosítás szerint inkább a második csoporthoz érzi magát közelebb, különösen, ha a "gyanakvók" eredeti listáját, melyen Marx és Freud egyaránt rajta van, a vallásszociológia-történet tanúsága szerint még Weberrel, Mannheimmel s más tudásszociológusokkal is kiegészíthetjük.

Ráadásul úgy véljük, hogy aki a vallástörténet efféle - Mannheim kifejezésével - relacionista értelmezését elutasítaná, az is elfogadhatja az egyháztörténet ilyetén értelmezését.

Elfogadhatja, mégpedig több okból:

Először is az egyház története szereplőit tekintve több ponton nyilvánvalóan egybeesik a politikatörténettel. Az a nyilvánvaló tény, hogy a püspökök-érsekek a középkorban világi nagyurak is voltak (sőt voltak olyan püspökök, akik nem is voltak papok...), hogy a modern korban főrendiházi, felsőházi tagként működtek, magától értetődővé teszi, hogy ebbéli tevékenységüket nem lehet függetleníteni a világi közegtől, amelyben működtek - az pedig egyszerűen rendszerelméleti kérdés, hogy ha egy szervezet bármely vonatkozásban függ szervezeten kívüli dolgoktól, akkor annak belső erőviszonyai és belső működése sem lehet független...

Másfelől, ha valaki a funkcionalista megközelítést kedvelné az érdek- és konfliktusközpontú megközelítéssel szemben, annak mindenképpen fel kell hívni a figyelmét arra, hogy a funkciók egymással összefüggenek (hiszen az egyházaknak valamiképpen meg kell osztaniuk személyi és anyagi forrásaikat a szociális, oktatási, hitéleti stb. funkciók között). Ha pedig a hitéleti-spirituális funkció függ az oktatási-funkció ellátásának körülményeitől, akkor közvetve az állami oktatáspolitikától is függ.

Harmadrészt valamennyi egyháztörténeti munka megkülönböztet különböző korszakokat pl. a katolikus egyház életében - s a katolikus megújulások időszakait éppen ahhoz képest tekinti megújulásnak, hogy korábban elvilágiasodott volt az egyház, vagy annak egy része, tehát maga a katolikus történetírás is úgy ítéli meg, hogy legitim az egyház egyes részeinek világi érdekeiről beszélni.

Ráadásul munkánk tárgya - és különösen időhatárai - szempontjából az egyházak "éppolyan" iskolafenntartók, mint az állam, a községek és a magánosok, "éppolyan" befolyásolói az oktatáspolitikának, az iskolai nevelésnek, mint a társadalom más csoportjai.

Az egyházak és egyes belső csoportjaik munkánkban elsősorban mint érdekeiket megjelenítő, s nem mint sajátos küldetést hordozó szervezetek jelennek meg.

A kötet - a látszat ellenére - nem monográfia, hanem tanulmánygyűjtemény. A tanulmányok elkészülését - eredeti, s nem a jelen kötethez átírt alakjukban - az Alapítvány a Magyar Felsőoktatásért és Kutatásért, az Oktatáskutató Intézet, a Soros Alapítvány, az OTKA, a Magyary Zoltán Ösztöndíj, a Széchenyi Professzori Ösztöndíj és a Közép-Európai Egyetem tette lehetővé.