Az 1993-as oktatási törvény és a hittan

A hittan/világnézeti semlegesség-vita egyik legjelentősebb állomása 1993 februárjában az Alkotmánybíróság döntése, amely állást foglalt a világnézeti semlegesség követelménye mellett, s indoklásában a hittankérdésről is ejtett néhány szót: "A semleges iskolában az államnak szabályozott kompromisszumot kell létrehoznia ott, ahol eleve az állami szabályozás hoz létre olyan helyzetet, amelyben a vallás és a vallástalanság szabadsága egymást kölcsönösen korlátozza. Ilyen »tér« például a kötelező iskolai oktatás keretében folyó világnézeti nevelés." (4/1993 AB [II.13.]) A világnézeti ismeretek teljes körű, kiegyensúlyozott arányú és tárgyilagos tanításának az iskola működése egészében kell megvalósulni." Sokan ezt az állítást úgy magyarázták, mint a tanrendbe integrált fakultatív hittan tilalmát, mondván: az iskola egésze csak akkor tud kiegyensúlyozott maradni, ha az iskolán mint intézményen belül nem szerveződik egyes gyerekek számára olyan világnézeti tárgy, mely ezt az egyensúlyt megbillenti.

A közoktatási törvény februári változatából - a szakszervezeti oldal állásfoglalása szerint - hiányzott, hogy tanórai foglalkozás nem lehet világnézetileg elkötelezett, s azt csak a pedagógiai program keretén túl lehet megszervezni.

Az ebben az időszakban legmagasabb népszerűséggel rendelkező párt, a FIDESZ (amelynek e kérdésben 1993 márciusában nyilatkozó miniszterjelöltje, egyébként a parlament kisebbségi és egyházügyi bizottságának elnöke, Fodor Gábor volt) egyértelműen kijelentette: az Alkotmánybíróság határozatának csak az iskola pedagógiai programján kívüli, tanítási időn kívüli hittan felelhet meg, s ez a párt egyik legfontosabb oktatáspolitikai célja. Ebben egyébként álláspontja megegyezett az SZDSZ-szel és az MSZP-vel (Magyar Hírlap: 1993. március 8., 5.).

1993. május 20-án a Közoktatáspolitikai Tanács a világnézeti el nem kötelezettség kérdésében a törvényjavaslat nem egyértelmű megfogalmazása miatt szükségesnek tartotta leszögezni: "Az állami és önkormányzati iskolák világnézetileg el nem kötelezettek, de a szülők és tanulók kérésére biztosítani kell a helyet és időt a pedagógiai programon kívül a hit- és vallásoktatás megszervezésére". Ellentétben a hasonló nyilatkozatokkal, ezt nem az OÉF két "nagy" oldala írta csupán alá, hanem csatlakoztak hozzájuk az országos pedagógiai szakmai szervezetek, országos diákszervezetek, s a nem önkormányzati iskolafenntartók is (Ráció: 1993. június, 23.)

Az oktatási törvényjavaslatot - új formában, melybe Mádl Ferenc miniszter nyilatkozata szerint már az Alkotmánybíróság döntése is beledolgoztatott - néhány nappal ezután a parlament elé terjesztették. A hosszú és heves vita fontos - bár a korábbi tervezetekkel kapcsolatos vitákhoz képest kevésbé központi - eleme volt a hittankérdés. A hittanszabályozást a parlament többsége az SZDSZ-es, FIDESZ-es, MSZP-s módosító javaslatok (melyek közös lényege a hittan iskolai intézményből való kizártsága, s az épületben tarthatóság garantáltsága volt) elutasítása után az alábbiakban fogadta el (1993. évi 79. tv.):

4. § (4) Az állami és a helyi önkormányzati nevelési-oktatási intézményben lehetővé kell tenni, hogy a szülő vallási meggyőződésének megfelelően a tanuló az iskolában és a kollégiumban, továbbá az óvodai foglalkozásokhoz csatlakozóan a gyermek az óvodában az egyházi jogi személy által szervezett fakultatív hit- és vallásoktatásban vegyen részt. A hit- és vallásoktatás tartalmának meghatározása, a hitoktató alkalmazása és ellenőrzése, a hit- és vallásoktatással összefüggő igazgatási cselekmények végzése, így különösen a hit- és vallásoktatásra való jelentkezés megszervezése, előmeneteli értesítések, bizonyítvány kiadása, az egyházi jogi személy feladata. Az iskola, a kollégium, illetve az óvoda köteles biztosítani a hit- és vallásoktatáshoz szükséges tárgyi feltételeket, így különösen a helyiségek rendeltetésszerű használatát, valamint a jelentkezéshez és működéshez szükséges technikai és adminisztrációs lehetőségeket.

10. § (3) A gyermeknek, tanulónak joga, hogy ... d) ... szülei vallási vagy világnézeti meggyőződésének megfelelően az állami, illetve önkormányzati iskolában a közoktatás egész tartama alatt hit- és vallásoktatásban részesüljön.

13. § (3) A szülő joga igényelni, hogy az iskola egész pedagógiai programjában és tevékenységében a tájékoztatást és ismereteket tárgyilagosan és többoldalú módon közvetítsék, továbbá, hogy az állami, illetve önkormányzati iskolában a hit- és vallásoktatást lehetővé tegyék.

Ez a meghatározás minden korábbi törvénytervezetnél precízebben írja körül a hittanhelyzetet. Megállapíthatjuk, hogy az óvodai fakultatív hitoktatás rendezése (mivel itt kimondatott, hogy "csatlakozóan") egyértelművé teszi, hogy időben világosan elválik egymástól a rendes óvodai foglalkozás és a hittanfoglalkozás. Ezzel sikerült eleget tenni az ellenzék kívánságának, mely rámutatott arra, hogy az óvoda élete nem tanórák szerint szerveződik, a fakultatív óra tehát óvodában nem értelmes fogalom; és az egyházak kívánságának, amelyek érthető módon már a legkisebbeknél kívánták elkezdeni a pasztorálást.

A törvény, amely a szülők jogává teszi a lelkiismereti és vallási meggyőződésnek megfelelő oktatást, azon ellenzéki javaslattal szemben, amely a lelkiismereti és vallási meggyőződéssel nem ellentétes oktatás jogáról szólt, sokféle értelmezésnek biztosított teret. Köztük pl. Rédly Elemérének, (a katolikus püspöki kar oktatáspolitikusának) aki szerint a szülők megkérdezhetik a pedagógus világnézetét (Köznevelés: 1993. május 21., 8.).

Sikerült ugyan a hitoktatással kapcsolatos adminisztrációt az egyház feladatává tenni, de nem mondatott ki az iskolai regisztráció egyértelmű tilalma. A hitoktató alkalmazását és ellenőrzését az egyház feladatává tette, de itt sem épített be tilalmakat az igazgató vagy a tantestület, esetleg az iskolaszék, a fenntartó részvételével kapcsolatban.

A hitoktatás a szülő vallási meggyőződéséhez kötött. Ez azt jelenti, hogy az oktatási törvény - ellentétben a diákszervezetek követelésével, illetve pl. a német gyakorlattal - nem különböztetett meg felekezeti értelemben kis- és nagykorú állampolgárt.

* * *

Jelen tanulmány nem kíván az - 1994-ben hivatalba lépett szociálliberális koalíciótól, ill. az 1994/1995-ös tanévtől számított - jelennel foglalkozni.

Egy erről szóló tanulmánynak ki kellene terjednie arra, hogy az 1994 tavaszi kormányprogram kitért a hitoktatás szabályozására, kimondta, hogy az iskola a szülők igénye esetén köteles a hit- és vallásoktatás céljára termet biztosítani, de azt nem szervezheti, a részvételt nem ellenőrizheti és nem tarthatja nyilván; a hit- és vallásoktatás érdemjegye nem kerülhet a bizonyítványba; a hitoktató nem lehet a tantestület tagja.

Elemezni kellene, hogy a fakultatív hitoktatás ügyében a püspöki kar szerette volna, hogy a hittan számára biztosítsanak tantermet és védett időt, illetve - eltérően a kormányprogramtól - ahol a tanulók többsége részt vesz a hitoktatásban, ott beiktatható legyen az órarendbe.

Elemezni kellene, hogy az 1995-ös oktatási törvénymódosítás is csak annyit szögezett le, hogy a hitoktatáson való részvétel jogát áttelepítette a szülőtől a tanulóhoz. Egyéb garanciális elemeket azonban - melyeket pedig korábban egyértelműen sürgettek a szociálliberális politikusok - nem tartalmazott.

Elemezni kellene, hogy hatott-e, és ha igen, hogyan, az egyházi ingatlan-törvény változása a hittanügyre, hogy a vatikáni megállapodás (s az a körüli kormányválság) miként hatott a hittan finanszírozására, miért éledtek fel, s kerültek az 1998-ban hivatalba lépett kormány programjába a direkt finanszírozással kapcsolatos kívánságok.

A fenti tanulmányoknak nemcsak az a hiányosságuk, hogy nem "jönnek el" a jelenig. A fenti tanulmányokban - időhatárunkhoz igazodva - nem használtuk fel azokat a közvetlen közelmúltban készült - az Egyházfórumban Máté Tóth András tollából megjelent - felméréseket, amelyek a hitoktatókkal kapcsolatban tartalmaznak szociológiai adatokat. Nem foglalkoztunk azokkal a dilemmákkal sem, melyek elé a hitoktatás tartalma és formája néz - Kamarás István ezt belülről ábrázolta pl. az Iskolakultúra egyik 1995-ös számában.

Azért nem foglalkoztuk ezekkel a kérdésekkel, mert úgy véljük, a tanulmány legfontosabb tárgya a hitoktatás és az állam-egyház-viszony kérdése, illetve a lelkiismereti és vallásszabadság, és az iskolai hitoktatás viszonya, illetve az ezzel kapcsolatos társadalmi viselkedés.

Azt, hogy e három kérdés napjainkban "hogy áll", rendkívül nehéz akár az 1990 előtti időszak elemzéséhez használt eszközökkel, akár az 1990-1994-es időszak elemzéséhez használt eszközökkel eldönteni. Továbbra is folyik azonban a "lelkiismereti és a vallásszabadság a magyar oktatásügyben" című kutatás, amelyből adatokat fogunk nyerni arra, hogy hol, milyen módon szerveződik a hittan, hol történik "csatlakozóan" és hol az órák között, hol mennyire válik szét az iskola intézményétől, illetve hol nincsen benn, még az épületben sem.