A társadalmi háttérváltozók szerepe az egyenlőtlenségek magyarázatában

A nemzetiségek esetében ugyanakkor ismét érdemes a társadalmi háttérváltozókhoz viszonyítani az eredményt. Ha azt mondjuk, hogy pusztán a nemzetiségi oktatáspolitika a felelős például a románoknak az alsó-középiskolázásban való alacsonyabb részvételért, akkor 1910-ben - minthogy a magyaroknak, akik a lakosság 54%-át teszik ki, az alsó-középiskolában való felülreprezentációja 1,5-szörös, a románoké pedig, minthogy 16%-ot tesznek ki, 0,4-szeres. E szerint a magyaroknak 3,75-ször nagyobb esélyük van alsó-középiskolába menni, mint a románoknak. Ha viszont azt mondjuk, hogy a gimnáziumi iskolai helyekért - mondjuk 1910 körül - csak azok versengenek, érdemben akiknek mindkét szülője legalábbis tud írni-olvasni, akkor a magyarok esélye a románok esélyeinek máris majdnem hétszerese. Azaz a közel négyszeres tényleges különbség a gimnáziumban sokkal kisebb, mint az indítófeltételek szerinti várható különbség.

Meggyőződésem szerint, ha e társadalmi háttérváltozókkal (melyeknek pontos megállapítása hosszabb számításokat igényelne) vetjük össze a magyar gimnazisták fölényét, elképzelhető, hogy a dualista középiskoláról is kiderülne: nem a nemzetiségi, hanem pusztán a nemzetiségtől független társadalmi hátrány újratermelésében játszott szerepet, sőt feltehetően azt is csökkentette. Nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy a magyarok aránynövekedése önmagában is jelentős részben egy egykori nemzetiség, az ekkoriban már nemzetiségnek, etnikumnak nem tartott, de a társadalom többsége által mégsem egyszerűen felekezeti csoportnak tartott zsidóság iskolázásából származott (Karády: 1993). Magyarország zsidósága ezekben az évtizedekben feladván (jelentős részben) német nemzetiségi hovatartozását, fokozódó arányban magyar nemzetiségűnek kezdte vallani magát. Olyan kereszttáblákkal sajnos nem rendelkezünk, amelyek az egyes felekezetekhez tartozó gimnáziumi hallgatók nemzetiségét kimutatná, de ismerjük az egyes izraelita generációk iskolai végzettségét. Ennek tükrében az 1865 körül a tizedik életévüket betöltő izraelita vallású populáció 24,9%-a lépett középiskolába. A továbbiakban arányuk rendre a következő: 1875: 31,1%; 1885: 35,8%; 1895: 40,7%. Ez azt jelenti, hogy a magyar anyanyelvű diáknépességen belül mindenképpen erősen megnövekedett az izraelita felekezetű diákok száma. Ez annyit tesz, hogy a magyar anyanyelvűek a nemzetiségekkel szembeni iskolázási fölénye nem a hagyományos uralkodó osztályok fölénye megőrződésének tudható be, hanem annak, hogy a liberális jogállamban egy másik, nem nyelvileg, hanem felekezetileg, társadalmilag elkülönült kisebbségi csoport fokozottan érvényesülhetett.