Óvodaügy és felekezetiség a századfordulón

Az óvodaügyet a felekezetiség több szempontból is érintette.

A katolikusok és a reformátusok tarthattak fenn olyan óvodát, amely kapott államsegélyt. A katolikus óvodák egy százaléka és a református óvodák nyolc százaléka kapott államsegélyt. Kivétel nélkül ún. rendes kisdedóvók voltak.

A református egyház, melynek hívői a tan- illetve óvókötelesek 14%-át jelentették, meglehetősen alulreprezentált volt az óvodafenntartásban. A felekezeti óvodáknak mindössze 4,1 százalékát tartotta ugyanis fenn. Ráadásul ez az intézményfenntartás nem számított minőséginek, hiszen a rendes kisdedóvókat tekintve a reformátusok még gyengébben álltak: óvodáik 2,1 százalékát tették ki a rendes kisdedóvóknak.

Az evangélikusok helyzete ettől teljesen eltérő. Minthogy mindössze a tankötelesek 7,4 százaléka volt evangélikus, intézményszám tekintetében erősen felülreprezentáltak voltak. A reformátusok 0,3-es alulreprezentáltságával szemben az evangélikusok 2,9-szeresen felülreprezentáltak az óvodafenntartók sorában. Még a minőségi, azaz rendes óvodáztatásban is 1,3-szorosan felülreprezentáltak.

A reformátusok nagy hátránya azért meglepő mert óvodafenntartás tekintetében a reformátussággal általában párhuzamos arányszámokat mutató katolikusság 1,3-szorosan felülreprezentált, sőt a rendes kisdedóvók tekintetében a felülreprezentáció még nagyobb, 1,56-szoros. Ennek magyarázata nyilván abban keresendő, hogy az óvoda - ha spontán módon szervezett - mindenképpen nyugatias, "polgári" dolog, ekképpen Budapest és a Dunántúl jobban ellátott, ha viszont államilag szervezett, ill. támogatott, akkor a nemzetiségieket veszi célba - református nemzetiségiek pedig nincsenek.

A reformátusok - minthogy óvóköteleseik szinte kizárólag magyar nyelvűek voltak - csak magyar nyelvű óvodát tartottak fenn, az izraelita népesség, minthogy polgárosodottabb része szintén teljesen magyar anyanyelvű volt, hasonlóképpen járt el. (Ugyanakkor az izraelita alkalmazottaknak csak nyolcvan százaléka tudott jól magyarul. Ebből nyugodtan következtethetünk arra, hogy a fenntartó tudatos asszimilációt segítő döntéséről van szó.) Feltűnő ugyanakkor, hogy a nagy nemzetiségi - pl. szlovák - tömegekkel rendelkező római katolikus egyház 95%-ban magyar nyelvű óvodákat tartott fenn, s gyakorlatilag minden óvónője jól beszélt magyarul. Az evangélikus népességből csak a szász polgárság van ellátva óvodákkal - ezt mutatja, hogy mindössze egyetlen egy magyar foglalkozási nyelvű evangélikus óvoda működik, s az óvónőknek mindössze 63%-a tud jól magyarul.

A katolikus intézményekben dolgozó óvónők száma 1,4-szeresen, az evangélikusoké 2,4-szeresen múlja felül a népességi arányszámot. Az izraeliták alulreprezentációja csak 0,33-as, a reformátusoké azonban már 0,16-os. A görög katolikusok és görögkeletiek adatai általában együttmozognak, most azonban nem, hiszen a görögkatolikus népesség helyzete (0,14) még a reformátusnál is rosszabb, a görögkeletié viszont (0,5) jobb, mint az izraelitáké. Kolozsvárott kifejezetten magas a román anyanyelvű óvónők lakossági arányszáma.

Ha a minőségi mutatókat, azaz az okleveles óvónőket vizsgáljuk, a helyzet változik. Az evangéliusok felülreprezentációja némileg nő - 2,42-szeres helyett 2,69-szeres a felülreprezentáció mértéke, a katolikusoké szinten marad (1,42 ill. 1,39). Feltűnően rossz a görögkatolikusok helyzete (0,03-szoros az alulreprezentációjuk mértéke.) A többi felekezet óvónőszámával körülbelül arányosan biztosítja a minőségi óvodáztatást.

A római katolikusok szokatlanul jó ellátottsága az apácák magas arányával függ össze. A 210 katolikus óvónőből ugyanis 137 apáca.

Az egy óvónőre eső gyerekek száma szempontjából a legjobban az izraelita intézmények állnak 44,6-os gyerekszámmal, lényegesen rosszabbul - de meglepő módon egymáshoz közel a két nagy protestáns óvodafenntartó (61,2-es ill. 64,3-as gyerekszámmal) még rosszabbul a görögkeletiek, de még náluk is rosszabbul, 104-es gyerekszámmal a katolikusok. E számsort nyilván csak részletes területi bontásban lehetne magyarázni.

A költségek mindennek függvényében elég sajátosan alakultak. Az egy gyerekre vetített költség az evangélikusoknál volt a legalacsonyabb, átlagos volt a katolikusoknál, a többiek 1,3-1,4-szeres arány körül mozogtak.

A katolikus intézményrendszer tehát szokatlanul nagy volt, ez a nagyság azonban összekapcsolódott egyrészt az apácák magas arányával, másrészt pedig az egy főre eső rendkívül magas gyerekszámmal.

Mind az óvónők, mind a gyerekek számának kb. egytizede tartozott felekezeti intézményhez, a felekezeti források a kisdedóvási költségek 4,2%-át fedezték. A közpénzek és kisdedóvási díjak együttesen tehát meghaladták a fenntartói hozzájárulást.

Az országban ekkoriban működő óvónőképző intézetek fele a katolikus egyház tulajdonában volt. Így, míg az összes óvóképzős az összes működő óvónőnek mindössze egyötödét tette ki, addig a római katolikus intézményekbe járók száma meghaladta a katolikus intézményekben működő óvónők arányszámát. A leendő óvónők közel 40%-át katolikus képzőkben képezték. A másik felekezet, amely képzőt tartott fenn, az evangélikus volt, ott azonban a diákok száma csak a ténylegesen működő óvónők harmadát tette ki.

A katolikusok erőteljes felülreprezentációja ez esetben minőséggel is együtt járt, hiszen míg az országos átlagban 9 tanulóra jutott egy tanár, a katolikus intézményekben már hatra. Megjegyzendő, hogy itt az állam ennél lényegesen rosszabbul áll: 16-os létszámmal, az evangélikus egyház viszont döbbenetesen jól, minden második tanulóra jut egy tanár.

Az óvónőképzők összetétele felekezeti és nemzetiségi tekintetben egyaránt tanulságos. Az óvónőképzésben a katolikus és evangélikus diákok népességbeli arányuknak nagyjából megfelelnek. A reformátusok 0,7-es alulreprezentációja, illetve az izraeliták 1,9-szeres felülreprezentációja figyelemre méltó. A katolikus képzőkben a katolikusok túlreprezetációja 1,4-szeres, a többi felekezet viszont egységesen alulreprezentált. Ennek ellenére a görög katolikusok kétszer kevésbé alulreprezentáltak a katolikus képzőkben, mint az államiakban, sőt még a görögkeletiek is jobban kedvelik azokat.

Az evangélikusok inkább az állami képzőben felülreprezentáltak, a katolikusokban ellenkezőleg. Az evangélikus képzőkben pedig egyáltalán nincsenek reformátusok. Utóbbi annak a jele, hogy a vallások látszólagos közelsége nem kellő biztonsággal magyarázza az összefüggéseket, valószínű ugyanis, hogy térszerkezeti magyarázata van a reformátusokkal szemben megnyilvánuló evangélikus numerus nullusnak - illetve az, hogy az óvodaügy az evangélikusságon belül elsősorban a szászok ügye.