A felekezeti felső-középiskolázás arányának csökkentése

Az oktatáspolitika a felekezeti főgimnáziumoknak is konkurenciát támasztott. A szekuláris főreáliskola legfontosabb versenyjavító tényezője a latin lett. A felső-reáliskola 1870-es évekbeli reformjai révén érettségit adó iskolává válik: így már a nyolcvanas évektől radikálisan megnő azoknak a száma, akik nem felekezeti középiskolában érettségiztek. Az 1883-as törvény szimbolikusan is egyenjogúsította az iskolatípust. A későbbiekben a felső-reáliskolákban is taníthatóvá válik - tovább rontva a felekezeti humángimnáziumok kiváltságait rendkívüli tárgyként - melytől a más tárgyakban "nem eléggé szorgalmas" tanulókat el is tilthatja a reáliskola tanári kara - a latin. Az 1887:8296-os VKM rendelet szerint a reáliskolai latintanítás célja, hogy "elősegítse", a reáliskolások latintanulmányait. A latintanárok az iskolák egy részében külső, megbízott oktatók, az általuk bonyolított éves vizsgákat az iskola saját nyelvésztanárai is felügyelik. Valamennyi felső-reáliskola felajánlotta tanulóinak a latintanulási lehetőséget, még azok is, melyeknek nem működött hetedik és nyolcadik osztálya. A felső-reáliskolás tanulóknak közel egynegyede választja rendkívüli tárgyként a latint - azért, hogy azután gimnáziumi bizottság előtt, a gimnazistákra szabott követelményeknek megfelelően teljesítse a latin érettségi követelményeit. A jogszabály - nyilván létező, bár statisztikailag kimutathatatlan igényre hivatkozva - még a gimnáziumi görög érettségit is lehetővé kívánta tenni a reáliskolásoknak - azt a könnyítést is felajánlva, hogy a többi tárgyaknál szokásos eljárással ellentétben a görögvizsgára jelentkezésnek nem feltétele, hogy a reáliskolás előbb a nyolcadikos gimnazisták görög abszolutóriumát is sikerrel teljesítse (a nyolcadikos görög abszolutóriumnak írásbeli és szóbeli része is lévén nehezebbnek számított, mint a csak szóbeliből álló érettségi). A reáliskolák mind intenzívebben tanították a latint, s mindinkább sérelmezték, hogy tanítványaiknak egy gimnáziumhoz kell fordulniuk, mindinkább zavarta őket, hogy munkájukat egy másik - sok tekintetben konkurens (s az esetek nagy részében felekezetileg is elkötelezett) iskola tanári kara ítéli meg. Végül kérelmükre a VKM 1896-ban engedélyezte, hogy a reáliskolák érettségiztethessenek latinból is (MP: 1896:67). Azaz immár kifejezetten latin-érettségit is sokkal nagyobb tömegű szekuláris iskola adhatott ki, mint korábban, tovább szekularizálva a bölcsészkarra potenciálisan bekerülő népességet.

A reáliskolai és a gimnáziumi törzstanterv - különösen a rendkívüli tárgyakkal együtt a "nemzeti" műveltségben a (nyelvi tárgyakat ide nem számító) közműveltségben találta meg a középiskola közös lényegét - háttérbe szorítva olyan eredeti specifikumokat, mint a görög, vagy a természettudományok. Épp ez utóbbi - azaz a természettudományok súlyvesztése - miatt figyelemreméltó, hogy az új ipari körök képesek elérni, hogy a vegytan rendkívüli tárggyá váljon a reáliskolában, a reáliskolák harmada valóban tanítja is a kémiát a 4-6. osztályos reáliskolai tanulóság közel egytizedét bevonva. (A vegytan tantervtörténetéhez egyébként hozzátartozik, hogy az eredetileg a Habsburg-ellenes felekezeti ellenállást fontosnak tartó, s ezért "ógörögbarát" Kossuth, az 1840-es években kapcsolatba kerülve az ipari körökkel, 1846-ban már az ógörögöt felváltó vegytanra szavazott.) (Nagy: 1992)