Az egyházak mint iskolafenntartók és az állam

1945 után az általános iskola terve - körzeti iskolahálózat, internátusi hálózat illetve kollégiumi hálózat - szükségessé tette, hogy a kisiskolák fenntartói megegyezzenek és együttműködjenek a közös felsőtagozatos oktatás létrehozásában. Ez nem volt egyszerű feladat, mert ha ténylegesen nem is eltérő világnézetű, de eltérő világszemléletű alapozás után kellett egy osztályba terelni az állami, a katolikus s a keményen katolikus-ellenes egyéb felekezeti iskolák gyermekeit. A VKM egyik legkorábbi rendelete szerint például, ha egy községben két népiskola van, a kétféle felekezeti iskolafenntartónak meg kell egyeznie, melyikük tanítson alsósokat és melyikük felsősöket. Azonban, ha csak az egyik fenntartó felekezeti, akkor automatikusan az alsó tagozat lesz az övé, a felső pedig a községé-államé (OLVKM III 1945-25351). "Ez a rendelet - írja Mindszenty - azzal sokszorozza az egyenetlenséget és aránytalanságot, hogy egyenlőségi jelet tesz két nagy egyenetlenség közé. Egyazon helységben van a nem katolikus iskola 9-27 növendéke és a katolikus iskola, katolikus növendékeinek száma 54. Itt most egy tagozatot kap a bő iskola is és a fogyatékos létszámú iskola is." Kétségtelen: a katolikus egyház a protestánsok általánosan kisebb osztálylétszámait, illetve a protestáns népesség kisebb szaporodását tekintve ezen az "üzleten" csak veszíthetett. "Iskoláimat úgy utasítottam, hogy a tárgyalások elől térjenek ki" - zárja 1948. október 2-i levelét a kinevezett esztergomi érsek.

Arról már nem szól, de nyilvánvaló, hogy a felső tagozat automatikus átengedése rendkívül súlyos csapás lehet az egyháznak, hisz éppen ezekben az években önállósul a gyermek gondolkozása, s dönti el nemcsak azt, hogy templomba járó ember lesz-e, hogy egyházi gimnáziumba akar-e járni, hanem hogy hogyan szervezze, bonyolítsa egész későbbi életét. Az ifjúság, mint tömeg a katolikus egyház érdekeinek védelmében ugyan jól mozgósítható, de ha a gimnáziumok hallgatóinak száma az általános iskola bevezetése miatt felére csökken, legalább ne az általános iskola felső tagozatára mentődne át a befolyás. Ekkor még a Református Egyetemes Konvent sem hajlandó tárgyalni a kérdésről: "nagy áldozatokkal létesített és fenntartott iskoláink kényszerű átadását magunkra nézve sérelmesnek tartjuk" (III 1945. 23404).

Az egyházak rendkívüli erővel ellenálltak a felekezeti oktatás mindenféle visszaszorításának, erre a törvénnyel védett egyházi autonómia csupán rendeleti szintű utasítással szemben álló jogalapot biztosított. Ezért indult meg átfogó törvény előkészítése, de a pillanatnyi erőviszonyok ennek nem kedveztek. A frontok egyáltalán nem tiszták. Az általános iskola létrejöttekor - arra hivatkozva, hogy a polgáriban is volt tandíj, sokan úgy vélték, hogy a tandíjat az általános iskolákban is szedni kell. A minisztérium 1945. októberi ingyenességről szóló állásfoglalását éppen Szombatfalvy György, a minisztérium egyik vezetője kívánta megvétózni, és nem az egyház. Az elemi iskola ingyenességét egyébként az 1908. XLVI. tc. biztosította (Horváth: 1978:21.). A minisztériumon belül is érzékelték, hogy az általános iskola megvalósításának módja sérti az egyházak érdekeit. A katolikus ügyosztály vezetője magát a 70.000-1946-os rendelettervezetet nem kifogásolja, de "az utasítás már olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek mélyen belenyúlnak az egyházi autonómia jogaiba, különféle példákat hoznak fel a különböző állami általános iskolák egyesítésére" - ezt így csak az egyházak előzetes jóváhagyásával lehet kiadni. "Tiltakoznunk kell az ellen a kivételt nem ismerő rendelkezés ellen, hogy az általános iskolák igazgatóit a helyi Nemzeti Bizottság, a Pedagógus Szakszervezet, a főigazgatóság közreműködésével kell kinevezni. Az egyházi általános iskolák igazgatóinak kinevezése az egyházi hatóság autonóm jogai közé tartozik." A felekezetek bizonyos mozgékonyságot mutattak az általános iskola - ill. a gimnázium alsó tagozata keretében működő általános - lefelé való kibővítésével. Jellemző azonban, hogy míg több református iskola megindult azon az úton, az 1946. augusztusi dokumentum szerint a katolikusok közül csak a zirci apát jelentette be ilyen szándékát.

A VKM illetékes osztályának állásfoglalása: "Az egyházi általános iskolák szervezése ellen, amennyiben az egyházak saját anyagi erejükre támaszkodnak, kifogást emelni nem lehet. Ahol azonban az állam anyagi erejét veszik igénybe, ott a kormányzat a saját iskolaügyi elgondolásait kell hogy érvényesítse. Ezzel az elgondolással a 12 osztályos iskolacsoport szervezése általában ellentétben van, mert azt a veszélyt rejti magában, hogy a gimnázium a középosztály iskolája marad, azaz az eddigi beltenyészet folyik tovább. A miniszteri értekezlet csak végső megoldásként tekinti a helyi állami általános iskola megszervezését (természetesen anélkül, hogy az erőszakos államosításnak utat engednének)" (IV. 1946-84032).

Az MKP programtervezete először nem tartalmazta sem az iskolák államosításának, sem az iskolai vallásoktatásnak a kérdését, a kommunisták első feladatnak a fasiszta, soviniszta szellem felszámolását és a demokratikus légkörű iskola létrehozását tekintették. Ugyanakkor az 1944. október 2-i programtervezet szerint az államhatalom és az egyház teljes mértékű szétválasztása, gazdasági, társadalmi, kulturális téren egyaránt feladat. A III. kongresszus az "egységes állami tankönyvek kötelező használatát az összes iskolákban" követelte, a nem állami iskolák fennmaradását feltételezve. A szociáldemokraták úgy kívánták az iskoláztatás és nevelés állami feladattá emelését, hogy a felekezeti iskolák tanterve és tananyaga azonos legyen a községi és állami iskolákéval: (Az MKP és SZDP 28, 263, 116.) A Nemzeti Parasztpárt e kérdésben nem fogalmaz meg önálló véleményt. A Kisgazdapárt végleges platformját pedig Ortutay Gyula foglalta össze. Rendkívül radikális reformokat, 18 évig tartó tankötelezettséget követelt, de nem feszegette az államosítás kérdését. (Horváth M.: 1978:80) "Nevelési ideológiánknak olyannak kell lenni, hogy elfogadható, igazolható, sőt értékes legyen a marxista és nem marxista gondolkodású társadalmi csoportok, szülők számára is" - írta Ortutay (Ortutay: 1973:3). A felelős állami szerv, a vallás és közoktatásügyi minisztérium sem kívánta elkapkodni a dolgokat. Teleki Géza egyértelműen a változatlan állam-egyház viszony híve volt.

Miközben az új állami tankönyvek egymás után jelentek meg, az OKT legnagyobb meglepetésére a Katolikus Tanügyi Tanács a forgalomból kivont tankönyveket mutatta be, mint olyanokat, amelyeket 1945/46 iskolai évre is engedélyezni szándékozik. Többszöri figyelmeztetés ellenére a K. T. T. ezt folytatta. Az OKT szerint amely könyveket átdolgozták, az felületesen történt és nem felelt meg sem az új bel-, sem az új külpolitikának, sem a SZEB-bel kötött megállapodásnak. Mindszenty tiltakozó átirata ellenére, az OKT javaslatára Keresztúry Dezső kultuszminiszter jóváhagyja elődje döntését a katolikus tankönyvek elutasítására. Jogforrásként éppen a Horthy-kori tanügyigazgatási fordulat kulcstörvényét, az 1935: VI. tc. 8 paragrafus 2. bekezdését idézi (III 1945-75377). A reformátusok érvelése szerint tankönyveik demokratikus szelleműek, haladóak - Mindszenty ezzel szemben elsősorban a történeti jogokra hivatkozik, illetve arra, hogy mivel a keresztény szellemiség egybeesik a demokratikussal, nincs szükség változtatásokra. Álláspontja rendkívül intranzigens: "A katolikus iskola nem azért katolikus, mert kereszt van rajta, mert egyházi személyek végzik ott a nevelést-oktatást, hanem azért, mert benne minden tevékenység és minden tárgy, tehát minden nevelő és minden tankönyv is a hitet és erkölcsöt sugározza". A hangsúly a mindenen van. A mindent vagy semmit logikája van kibontakozóban. Ortutay válasza nem bíztat és nem ígér semmit, csupán közli, szeretne minél hamarabb konkordátumot kötni (XV-36. 1947-2264).

Sajátos elkülönülési probléma volt a "latinháború", a régi gimnáziumi eszmény védelme. Ugyanis amikor 1945 őszén szabaddá tették az általános iskolai nyelvválasztást, a latint tanulók száma megszaporodott. A nép "haladó érzéke" helyett a politika kénytelen volt hatalmi eszközökre támaszkodni: 1947 nyarán a VKM rendelkezése értelmében az általános iskola ötödik osztályában a szabadon választható tárgyak közül a latint törölni kell. Az állami iskolákban a latinoktatás meg is szűnt, de az egyháziakban nem - egyszerűen nem tartották be a rájuk is vonatkozó miniszteri rendeletet. Ez sok szülőt arra ösztönzött, hogy inkább egyházi iskolákba írassák a gyermekeiket (Horváth M.: 1978:22). Az általános iskola óraterve (1946) még néhány lényeges szempontból érintette az egyházat. A hit és erkölcstan óraszáma ugyanakkora maradt, míg a heti óraszám kb. 10%-kal nőtt. Összességében csökkent a történelem és irodalom óraszáma, azoké a tárgyaké, amelyekben erősebben lehetett képviselni a felekezeti érdekeket (Jóború: 1979:212). Az egyházi iskolák államosítása lényegében 1945-től ott kísértett az egyház és az állam viszonyában. Az FM a felekezeti jellegű mezőgazdasági iskolákat 1945-ben átveszi a VKM-től. Átiratában "Mindenekelőtt a leghatározottabban leszögezte, hogy az intézmények államosítását nem kívánja kezdeményezni, de az intézmények személyi és dologi kiadásainak fedezését nagy részben magára vállalja. Ezt azonban csak úgy tudja biztosítani, ha az intézmények az FM gazdasági szakoktatási intézményhálózat szerves részévé válnak és vidéken pótolják a hasonló célzatú intézményeket. Egyben gondoskodnia kell a felhasznált hitelek hatékonyabb ellenőrzéséről is (III. 1945. 86 180). Ha a miniszter 30%-nál több államsegélyt nyújt az új építkezésre "az épületek telekkel együtt állami tulajdonná válnak, de az egyházi hatóság örök használati jogát telekkönyvileg biztosítja." Az FM megköveteli a) a fegyelmi joghatóságot, b) hogy az utasítást közvetlenül az FM-től kapják, c) a vagyonkezelés az államiakkal azonos legyen, d) a tangazdasági, stb. jövedelmek az államot illetik. A felekezeti érdekek óvására az FM javasolta, hogy a) a jelleg és cím változatlan, b) tulajdonviszony változatlan, c-d) felekezeti tanárokat neveznek ki, e) hit és valláserkölcsi oktatásról az egyházak szabadon rendelkeznek, f) vizsgákra és érettségikre az egyházak kiküldötteiket elküldhetik. Ha minderre nem hajlandók, az FM nem hajlandó segélyt folyósítani.

A katolikus tanügyi főigazgató ellenérvelése szerint a szerzetesrendi tanerők 100%-os államsegélyét miniszterelnöki rendelet biztosítja. Dologi kiadást nem igényelnek. Az 1934: XI. tc. fegyelmi, az 1938: VI. tc. igazgatási tekintetben egyértelműen rendelkezik. Rámutat, hogy "Az iskolák jellegének és címének meghagyása az FM rendelete értelmében tartalom nélküli" a többi miniszteri "gesztust" pedig érvényes törvények úgyis biztosítják. Két szerzetesrendről említi, hogy ezek saját erőből tartják fenn magukat. "Ezek inkább lemondanak intézetükről, semhogy eddigi szabadságukat feladják." A Református Egyetemes Konvent is egyértelműen fogalmaz: "Így válnának az egyházi tisztviselőkből állami tisztviselők, így válna az országos törvényekben meghatározott legfőbb felügyeleti jog állami fennhatósággá, így válna az egyházi intézményből államosított iskola." Bassola Zoltán - akit még a Hóman korszakból örökölt a VKM - rámutatott, hogy "Az FM tervének keresztülvitele esetén, nyitva áll a kapu az iskolák egész vonalán történő fenntartás nélküli államosításra". A kapu még nem állt nyitva. A kérdést, mint időszerűtlent ad acta tették (III. 1945. - 88. 180).

1946 tavaszán a Szakszervezeti Tanács közvetve kezdeményezte az iskolák államosítását. A Szakszervezeti Tanács kiküldötte felkérte a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Szabadművelődési Tanácsát, hogy tegyen erről előterjesztést a VKM-nek. A Tanács - ezt a "reakciós szellem konzerválódása" miatt - elfogadja és nemcsak a VKM-et, hanem a társ törvényhatóságok Szabadművelődési Tanácsait is felkéri. (IV. 1946. 55 - 809). Az ügy azonban ekkor is elalszik. Az 1947. március 5-i pártközi értekezlet néhány vitás kérdésben egyértelműen állást foglalt:

a) az állami tanügyi hatóságoknak joga a különböző jellegű nem állami népiskolák általános iskolákká egyesítése;

b) minden olyan nép vagy általános iskola, amelyben a 3-4. osztályban az osztálytanítás, az 5-8. osztályokban pedig a szakosított tanítás nincs megvalósítva, az 1947. július 1-től közvetlenül a VKM joghatósága alá tartozzék;

c) egységes állami tankönyv - minden szinten;

d) vallásoktatás fakultatív;

e) állami nevelőképzés;

f) megengedhetetlen a további vallási illetve világnézeti egyetemek és főiskolák létesítése;

g) az iskolaszékek hatáskörét az iskolák tanulmányi életére szüntessék be (XV-36. 1947. 32. sz.).

A fenti dokumentum aláírói Ortutay, Losonczy Géza, Justus Pál és Darvas József voltak.

Az 1947-es értekezleten tehát folytatódott az egyház igazgatási-politikai-ideológiai befolyásának csökkentése, de tételesen még itt sem szögezték le a teljes körű államosítást mint közvetlen programot. 1947 júliusában Alexits György államtitkár politikai kísérletet tett: az általános iskola továbbfejlesztéséről szóló rendeletben mintegy mellékesen alapvetően korlátozni kívánta az egyházi iskolák autonómiáját: kötelezte a különböző jellegű iskolák együttműködését, megtiltotta az általános iskola és a középiskola közös igazgatás alá vonását (ez ugyanis a felekezeti középiskolai elit döntő befolyását jelentette), kötelezte a szülőket, hogy lakóhelyükön járassák általános iskolába gyermekeiket. Az általános iskolai igazgatók kinevezését jellegüktől függetlenül a tanügyigazgatás kezébe adta (90000/1947 VKM; Köznevelés: 1947. 14. sz.). Miután Mindszenty kifejezetten rákérdezett, hogy vonatkozik-e annak tartalma az egyházi iskolákra, Ortutay 1947. július 31-i válasza szerint a rendelet az ő távollétében jelent meg, s átdolgozására lépéseket tesz. Kijelenti, hogy az 1945-ös általános iskolát létrehozó rendelet az "egyházak iskolaállítási és iskola-fenntartási jogát, valamint a tanítás és tanulás szabadságát nem kívánta érinteni. Ezeken a történeti jogokon magam sem kívánok rendeleti úton változtatni." (XV-36 1947-3132). (Kiemelés tőlünk)

Az államosítás legközvetlenebb előtörténetének elemzésekor Balogh Margit és Knausz Imre tanulmányához utaljuk az olvasót. A két szerző - az egyházi levéltárak, illetve a kommunista párt anyagai alapján alapvetően arra a következtetésre jut, hogy itt mindenekelőtt a kommunista párt - semmilyen belső erővel nem törődve viszi keresztül az államosítást, s így az egyházi iskolák államosítása valójában nem - vagy nem elsősorban a közoktatáspolitika konfliktusmezejébe, hanem az egyházellenes harc konfliktusmezejébe tartozik. Kitűnő tanulmányuknál elemzésünk csupán annyival szeretne többet nyújtani, hogy bizonyítani kívánja: akárcsak a hómani reformoknál, itt is a tanügyigazgatás önmozgása, az oktatási szférán ("mezőn") belüli erőcsoportok versengése fonódott össze a megfelelő nagypolitikai céllal.

Az államosítás közelebbi előtörténete 1948 elején kezdődik, amikor tanügyigazgatás és a pártpolitika gyakorlatilag egyszerre napirendre tűzte a községi iskolák és a törpe- vagy töredékiskolák államosításának kérdését. 1948. február 5-én az Országos Köznevelési Tanács teljes ülésén Ortutay Gyula bejelentette, hogy a minisztériumnak foglalkoznia kell a községi iskolák államosításával, hiszen "a legtöbb helyen egyenesen tarthatatlan a helyzet a felszerelés, a tanítási módszer, a gyermekek ellátása, gondozása és ellenőrzése szempontjából" Az MKP köznevelési bizottsága ekkoriban már egyértelműen túl kívánt lépni a törpeiskolák ügyén, egy szélesebb iskolaállamosítási akció irányába. Az ülésen valóban határozat született arról is, hogy ki kell dolgozni "a népiskolák és általános iskolák egészének államosítási tervét". A terv kidolgozására bizottságot küldtek ki, melynek tagjai Alexits György a VKM államtitkára, Angyal János, Benkő Gyula a VKM osztályvezetői, Lukács Sándor és Mérei Ferenc a Székesfővárosi Lélektani Intézet vezetői lettek. A testület két hét határidőt kapott. Ugyanezen az ülésen határozat született arról is, hogy a tanítóképző intézetek szerepét rövidesen az állami pedagógiai főiskolák vegyék át - írja Balogh Margit. Nem véletlen, hogy a kommunistáktól a megbízást a kemény tanügyigazgatás emberei, illetve a tanítói vezetésű szakszervezet kapja. A tárca és az egyház konfliktusa is igen kemény.

Még nem születik meg a legfelsőbb szintű kommunista döntés, amikor Ortutay Gyula - akit alacsonyabb szintű kommunista vezetők nyilván nem instruálhattak - erélyesen lép fel a Kisgazdapárt 1948. áprilisi gyűlésén: "Senki ne játsszék a tűzzel, és senki ne kergesse a magyar népet teljesen hazug és méltatlan ürügyeken érzelmi és sértődési politikába! Ne adjanak száz és százezer magyar anyának töprengő gondot, hogy valóban beírathatja-e fiát az "istentelen" állami iskolába. Az állami iskolák elleni agitációs hajsza veti fel a felekezeti iskolázás kérdését úgy, hogy felvetőinek majd elmegy a kedve végleg ezektől az agitációs gyalázkodásoktól" (Ortutay: 1978:11). A miniszter azt is mondta, hogy a történelmi fejlődés menete szerint "az egyházak kezéből fokról fokra az állam veszi át az iskolázást, és fontos feladatává teszi az oktatás ügyét. Ahol a "szabad egyház - szabad állam" gondolat érvényesül, ott az állam a felekezeti oktatást nem vállalja, vagy pedig teljes egészében megszünteti az iskolák felekezeties jellegét" (Kis Újság: 1948. április 20.). A kisgazdapárt ekkor még nem határozza el az iskolák államosítását, de Ortutay fenyegető hangját már senki nem hurrogja le. A kultuszminiszter tehát készen áll az elhatározó lépésre, ehhez azonban egy miniszter, egy tárca befolyása kevés, sőt egy párt - a kommunista párt - befolyása is kevés.

"A koalíciós korszak legveszedelmesebb vitája volt" - emlékezik Ortutay (Ortutay: 1978:3). Nem véletlen, hogy pártprogramként akkor fogalmazódik meg az iskolák államosítása, amikor a hagyományos - különösen bonyolult paritásos - helyzet felborul, s a két munkáspárt egyesül, önmagában 40%-os tömböt képezve a parlamentben - elsöprő befolyást szerezve a koalíción belül. Bizonyos információk szerint ekkoriban még csak az általános és népiskolák államosítására készültek, a középiskolákéra nem. (Egykori Párttörténeti Intézet Archívuma 274 f. 21 cs. 76 ő. e.; és CSPL 1200/1948. EPL 4566/1948) A 305 elemi, illetve polgári iskolából csak 60 volt felekezeti kézben és 11 magán, illetve egyesületi tulajdonban. Ha összehasonlítjuk a gimnáziumokra vonatkozó adatokkal, akkor kiderül, hogy míg az általános iskoláknak csak 19%-a volt felekezeti tulajdonban, addig a gimnáziumoknak közel fele, az 56 gimnáziumból 23 felekezeti, és 4 egyesületi illetve magánkézben volt. Mindenesetre az államosítás 24 000 felekezeti iskolában tanuló fiatalt érintett és 3000 egyéb, nem állami iskolában tanulót. Az államosítás hívei elsősorban a felekezeti pedagógusok sérelmeit felkaroló politikát kívántak folytatni. Mihalovics Zsigmond, az Actio Catholica (AC) országos igazgatója meg is állapította: "Az államosítás tervének sikerült már megnyerni a hitvallásos tanítók jórészét." - idézi Balogh Margit (EPL 4366/1948).

Az egyházi tanítókra az egyház csak kevéssé támaszkodhatott, hisz a sok évtizedes huzavona után a felekezeti pedagógusok valóban egyenlő (a kántori díjazással nem számoló) díjazása most került először kézzelfogható közelségbe. Ráadásul az államosítás még könnyíthetett is a tanító terhein, nem kellett az iskolaszék, a helyi pap sokirányú kívánságaira figyelnie. A kötelező hitoktatás fennmaradása miatt pedig a világnézeti kompromisszum sem tűnt elviselhetetlenül nagynak. A tanítóság érdekeinek a képviseletére pedig a kifejezetten kommunista - Lukács Sándor vezette - pedagógus szakszervezet vállalkozott. A kormányprogramban - a világháborút megelőzőhöz hasonlóan, de több konkrét reménységgel - szerepelt a pedagógusok helyzetének javítása, a szakma presztízsének növelése.

Radikálisan fogalmazott a Szociáldemokrata Párt lapjának május 1-jei száma. Szalai Sándor egész oldalas írásában, sorra véve a közoktatás problémáit, a közoktatás tervszerű fejlesztésének szükségességét hangoztatta. Ehhez viszont nem lehet hozzálátni anélkül, "hogy végre ne hajtanók iskolarendszerünk államosítását. E nélkül egy lépéssel sem jutunk előbbre!" (Népszava: 1948. május 1.) A parasztpárt a kommunistákhoz csatlakozott (Tóth I.: 1973). A református Zsinati Tanács 1948. április 20-i ülése egyértelműen hitet tesz, a demokrácia, a köztársaság, a földosztás stb. mellett, de "hangoztatja, reméli, hogy tovább teljesítheti mindazokat a nagy feladatokat, amelyeket az ő Urától az igehirdetésre, a tanításra, a misszióra, a szeretet munkásságára és az egyház kormányzására kapott (XV-36-1948). Az Új harangszó - ugyanabban a számában, ahol Ravasz László búcsúját közölte, jelzi, hogy a kormány hivatalos nyilatkozata előtt megindult a sajtó össztüze (Új Harangszó, 1948. május 1.). A lap maga kísérli meg a döntésmechanizmus koreográfiáját felrajzolni. A sajtótámadással indult kampány folytatódott a pedagógus szakszervezetben a katolikus iskolák ügyében. Az első félhivatalos tájékoztató április utolsó hetében hangzott el a kultuszkormány és a református, illetve evangélikus egyház iskolaügyi megbízottai között. E szerint szeptembertől a falusi felekezeti iskolák kerülnek államosításra. 1948. május 3, a Szabad Nép vezércikke: "Ma már csak Magyarországon és Franco Spanyolországában működnek állami pénzen fenntartott egyházi iskolák. Május 7-én az MKP Politikai Bizottsága az iskolákat államosító törvény tervezetével kapcsolatos határozatokat hozott: az egész tanszemélyzetet átveszi az állam. A másik fontos határozat - és ez jelzi a döntő változást -, hogy a törvényben kell lennie egy szakasznak, amely a régi történelmi múltú iskolák esetében különleges eljárást állapít meg. Ez pl. azt jelentheti, hogy az illető egyháznak joga lehet befolyást gyakorolni az iskola tanmenetére. A kivétel egyértelműen utal arra, hogy a szóban forgó törvénytervezet már nemcsak az alsófokú iskolákat, hanem a középiskolákat is államosítani akarta - írja Balogh Margit.

Május 9-én jelent meg a sajtóban a Magyar Dolgozók Pártja programnyilatkozatának tervezete, amely tartalmazta a munkáspártoknak az iskolakérdésben elfoglalt álláspontját is. "A demokratikus nevelés egységének biztosítására a Párt követeli: egységes állami tankönyvek bevezetését valamennyi iskolába, valamennyi fokozatban, a tanügyi igazgatás egységesítését és korszerű reformját, az egyházi iskolák államosítását, az egyház hitoktatási jogának és a papnevelő iskolák egyházi jellegének csorbítása nélkül." (Szabad Nép: 1948. május 9.)

Az Új Ember - akárcsak korábban a protestáns lap - megkísérli rekonstruálni a döntési folyamatot: e szerint 1947 ősze óta támadják a katolikus iskolákat. (Ú. E.: 1948. május 9.) Május 10-én Mindszenty a katolikus pedagógusokhoz intézett körlevelében tiltakozik, ellenállásra szólítja, sőt kötelezi őket. Mindszenty körlevele szerint a katolikus tanítók az államosításban való részvétel puszta tényével kiközösítés alá esnek (id.: Lukács: 1982:46).

Megállapítható, hogy a kivétel nélküli államosítás gondolata Mindszenty körlevelére adott válasz: május 13-án az MKP PB az összes iskola államosítása mellett döntött (Politikatörténeti Intézet Archívuma F PB/775). A fenti igen bonyolult folyamatból megítélésem szerint több nagyon fontos tanulság vonható le:

1. Az oktatáspolitika saját belső logikája - minthogy a katolikus egyház az iskolaszerkezet átalakításának ellenállt - az államosítás megindítása irányába vezetett. A legfontosabb taktika az egyházi alkalmazott pedagógusok megnyerése az állami alkalmazás - fizetés garantálásával - ugyanaz a taktika, amit az oktatáspolitika az 1890-es évek óta űzött.

2. Nemcsak a kultuszminisztériumban, de a kommunista párt legbelső döntéshozó centrumaiban sem volt "kész" az első pillanattól kezdve a teljes körű államosítás terve - ezeknek a sokáig titkos dokumentumoknak a nyilvánosságra kerülése épp az ellenkezőjét igazolta annak, amit az államosítás kárvallottjai évtizedeken át gondoltak.

3. A teljes államosítás programjához végül is Mindszenty hajthatatlansága vezetett - s az, hogy a püspöki kar egyet nem értő tagjai nem tudtak vele érdemben szembeszállni. Másfelől persze: a megegyezésre kész protestáns egyházak is elveszítették végül iskoláikat.