A történeti érvelés

Sajátos módon a magyar történelem ugyanazon figuráira hivatkozhatnak mind a helyeslők, mind a cáfolók. Az előadó érvelése a Ratio Educationis fokozatos kiteljesedésére helyezi a hangsúlyt, az állami egység követelményeire. (Földet: 28) Ezt azzal folytatja, hogy a 48-as parlament csak taktikai okokból nem fogadta el az egységes állami iskola tervét, hivatkozik Pest város 1869-es községesítő döntésére. Ugyanakkor elhatárolja magát a XVIII. századi polgári mozgalmak egyház és vallásellenességétől. Egyedül Erdei veszi a fáradságot, hogy lényegesen nagyobb ívű történelmi érveléssel védje a törvényjavaslatot, az egyház rendkívüli kulturális múltjáról is szól, ugyanakkor az osztálymonopóliumok védelmével vádolja a feudalizmus utáni egyházat. A kommunista érvelés a kossuthi, eötvösi hagyományokra épít. A radikális szónok szociológiailag is releváns számokkal mutat rá: a katolikus egyház lényegesen kisebb arányban látta el oktató hivatását, mint a protestánsok. (Földet: 414) A javaslatot ellenző Barankovicsék a nyugati demokratikus iskolamegoldások mindhárom válfajára (francia, holland, amerikai) csak úgy utalnak, mint az 1848-as és 1868-as hagyományokra, Eötvösre és Kossuthra (Földet: 333-334).

A történelmi érvelést egészében az jellemezte, hogy a baloldal - nyilván taktikai okokból - alapvetően a reform polgári jellegét hangsúlyozta, a nyilvánvalóan polgári liberális politikusokban kívánta megtalálni szellemi előképét. Barankovicsék ugyanezen elmékkel kívántak érvelni - s mint ahogy a polgári radikálisok megfogalmazták mindennek eldöntése nem érvelés, nem meggyőzés kérdése.