A vallásos és nem vallásos "szülői nemzedék" és "fiatal nemzedék" jellemzői

Felekezetenkívüliség

A felekezetenkívüliséget deklarálók-felekezetüket nem tudók a szülői nemzedék 7,7%-át, a fiatalok 15,2%-át tették ki. Még nagyobb a különbség, ha az eredeti bejegyzettséget vizsgáljuk, hiszen e szerint mindössze a szülői nemzedék 3,1%-a tartozik ide, a fiataloknak viszont 9,8%-a. (Ez az adat természetesen a szóban forgó generációk szülei szekularizáltságának összehasonlítását szolgálja, s nem magukét a vizsgált generációhoz tartozókét.) A vallásosság mértéke szerint ismét meg kell vizsgálnunk a felekezetiség jelentőségét. Megállapíthatjuk, hogy míg a katolikusok esetében a vallásosok körülbelül azonos mértékű, enyhe többségben vannak a fiataloknál és a szülői nemzedéknél egyaránt, addig a reformátusok esetében az arány egyrészt megfordul, azaz a nem vallásosok érdemi többségbe kerülnek, másfelől pedig a fiataloknál e nem vallásosság erősebb, mint a szülőknél. A további kategóriák igen kicsik. A felekezetbe sorolhatatlanok viszont mindkét csoportban szinte teljes egészében a nem vallásos tömbbe tartoznak.

Iskolázottság

A továbbiakban az istentisztelet-látogatásos vallásosság valamint az iskolázottság, települési és nemi jelleg összefüggéseire keresünk választ. Az iskolázatlanság a fiataloknál kevésbé valószínűsíti a templomba járást, mint a szülői nemzedéknél. A szakmunkások körében a korcsoportokon belül egyenletesen oszlik meg a vallásosak és nem vallásosak aránya. A középiskolát végzetteknél az arány a szülői nemzedéknél és a fiataloknál egyaránt 46: 40. A fiatalság tehát itt sem változtatja meg az arányokat. Mindenesetre a különbségek mindenütt olyan kicsik, hogy az iskolázottság alig növeli a korcsoport magyarázó erejét a tágan értelmezett vallásosságnál.

5. táblázat

Az egyes iskolázottsági ill. korcsoportok vallásossága (%-ban)

Nem Vallásos   Az összesből

vallásos

Legfeljebb 8 általánost végzettek a szülői nemzedékben 45,1 54,9 22,5

Legfeljebb 8 általánost végzett fiatalok 51,4 48,6 4,2

Szakmunkásképzőt végzett szülői nemzedék 54,9 45,1 23,6

Szakmunkásképzőt végzett fiatalok 54,5 45,5 6,1

Középiskolát, vagy többet végzett szülői nemzedék 56,9 43,1 35,5

Középiskolát, vagy többet végzett fiatalok 58,2 41,8 8,1

Abszolút számban 531  462 993

A vallásos és nem vallásos népesség megoszlása az iskolázottsági illetve korcsoportokban

Nem Vallásos

vallásos

Legfeljebb 8 általánost végzettek a szülői nemzedékben 19 26,5

Legfeljebb 8 általánost végzett fiatalok 4,1 4,4

Szakmunkásképzőt végzett szülői nemzedék 24,2 22,9

Szakmunkásképzőt végzett fiatalok 6,2 6

Középiskolát, vagy többet végzett szülői nemzedék 37,8 33

Középiskolát, vagy többet végzett fiatalok 8,8 7,3

Abszolút számban 531 462

Főváros és vidék

A nem vallásosok Budapesttől a megyei városokon át az egyéb városokig egyre csökkenő többségben vannak. A falvakban már háromötödös többségről beszélhetünk a vallásosak javára.

6. táblázat

Vallásosok és nem vallásosok a magyar településeken

Nem Vallásos   Az összesből

vallásos

Budapest 65,4 34,6 19,2

Megyei város 61,9 38,1 20,4

Egyéb város 57,9 42,1 19,6

Község 41,6 58,4 40,9

A budapesti szülői nemzedékhez tartozók 69:31 arányban nem látogatnak istentiszteletet, a budapesti fiatalok fele istentiszteletjáró! Ez az adat jelentős eltérést mutat a köztudottól: eszerint ugyanis Budapesten a vallásosság a fiatal generációban jelentősen megnőtt! Falun mindkét korcsoportban kétötödös a nem járók aránya, azaz falvakban ez az összefüggés nem mutat szekularizációt. A szekularizáció fő színhelye a vidéki város. A vidéki városi szülőknek ugyanis 56%-a, a fiataloknak már 65%-a nem vallásos. A megyei jogú városok és egyéb városok között alig mutatható ki szekularizációs különbség. A vidéki városok egységesen a nagyarányú szekularizáció hordozói. E különös jelenséget indokoltnak láttuk megvizsgálni abból a szempontból is, hogy a kifejezetten egyházias vallásossággal mi a helyzet. Ennek érdekében megvizsgáltuk azt változót, ahol a heti templomjárókat a többiekkel állítottuk szembe.

E vonatkozásban az ábra a hagyományos szekularizációs elképzeléseinknek hasonlóképpen nem felel meg - egy ponton azonban eltérés van az előző képtől is. A szülői nemzedékhez tartozó budapestiek 5,5%-a egyházias, a fiataloknak 8,1%-a az. Ez azt jelenti, hogy a budapesti szekularizáció megtorpanását éppúgy konstatáljuk, ha a szélesebb értelemben vett vallásosságot és ha az egyháziasságot vizsgáljuk. A városi szülői nemzedéknek 9,6%-a, a fiataloknak 4,4%-a egyházias, a vallásosságnál látott szekularizációs összefüggést ez megerősíti. A falusi fiataloknál azonban jelentős a különbség. Míg a szülői nemzedékhez tartozó falusiak 15,6%-a egyházias, addig az új generációnak csak 9,3%-a.

Összességében tehát a modernizáció, szekularizáció hagyományos központjában Budapesten mind az egyházias, mind a vallásos fiatalok aránya megnőtt. A budapesti fiatal népesség azonban az egész mintában már nagyon kicsiny. Szignifikáns azonban, hogy a vidéki városokban mind a vallásosságból, mind az egyháziasságból "kifelé jön" az új generáció, a falvakban viszont az egyháziasságot elveszítik, a vallásossági szintet tartják az emberek.

A fiatalodás egyben a mezőgazdaságból való kiáramlást is jelent. Az egész mintában mindössze három fiatalt találtunk, aki a mezőgazdaságban dolgozik, így ők túl kevesen vannak ahhoz, hogy ezen kívül bármit megtudjunk róluk. A mezőgazdaság hiánya nyilván kihat a vallásosságra. A szülői nemzedék körében ugyanis egyedül a mezőgazdaságiak körében vannak többségben a istentisztelet-látogatók 54:38 arányban, az ipari és a tercier szféra esetében a nem vallásosak vannak többségben.

Nők és férfiak

A nemekre áttérve, a szülői nemzedéknél a férfiak háromötöde, a nők kevesebb, mint fele nem vallásos, tehát ahogy ez közismert, a férfiakra a szekularitás, a nőkre inkább a vallásosság jellemző. A fiatalabb férfiaknál 58%, a fiatal nőknél viszont 53% a nem vallásosak aránya. A nemek közeledni kezdtek egymáshoz, a fiatal nőknél a szekulárisok kerültek többségbe.

Jómódúak és szegények

Az efféle kutatások legbizonytalanabb pontja az egy főre jutó jövedelem bevallása, hiszen az emberek nem szívesen mondják meg tényleges jövedelmüket. A következő adatokat tehát csak nagy fenntartással szabad kezelni. A jövedelem magyarázó ereje a vallásosságban csökkenőben van. Míg ugyanis a nagyon szegény fiatalok fele-fele arányban oszlottak meg a vallásosak és nem vallásosak között, addig a szülői nemzedéknél a vallásosak 55%-os többségben vannak. A szegényeknél lényegében egyenletesen oszlanak el a vallásosak és nem vallásosak; a középosztályban a nem vallásos fiatalok kicsit nagyobb többségben vannak, mint a nem vallásos szülői nemzedék. A jómódúaknál a különbség enyhén még nő is. Az utóbbi két adatot nyugodtan magyarázhatjuk azzal, hogy az iskolázottság viszonylag lassan termi meg gyümölcsét, tehát az iskolázott fiatalok majd csak harminc felé vagy az után "érik utol" az iskolázatlan szülői nemzedéket. A nagyon szegények viszonylag kisebb vallásossága viszont figyelemreméltó, hiszen a nagyon szegény és vallásos szülőkkel együtt élő fiatalok is ide tartoznak. (Nagyon szegénynek nyilvánítottuk azt, akinél az egy főre eső jövedelem 6000 Ft alatt volt, szegénynek ahol ez 5600 és 8000 között volt, középnek, ahol 8 és 12 000 Ft között volt, és jómódúnak, ahol e fölött volt. E számok ugyan meghökkentően alacsonyak, de a két középső kategória így teszi ki durván a megkérdezettek felét. A "gazdagok" kategóriáját nem volt értelme létrehozni, mert az egy főre jutó húszezer forint feletti sávba már csak néhány fiatal tartozik.) A jövedelembevallások megtévesztő mivoltát az egy főre jutó szobák számának kiszámításával próbáltuk ellensúlyozni. Az így számított adatok is azt mutatják, hogy a fiataloknál kisebb a vallásosság és a szegénység közötti összefüggés, mint a szülői nemzedéknél.

Családosak és egyedülállók

A közhiedelem szerint a sokgyerekes családokban magasabb a vallásosság. A felmérésben van egy változónk, mely a családban élők számát, s egy másik, amely az 1978-ban vagy az előtt születettek számát méri. Ahol a kettő között van különbség, ott gyerekes családról van szó. Mintánkban eszerint 23%-nak volt egy kiskorú gyereke, 16,3%-nak kettő, 5,5%-nak ennél több. (Értelemszerűen a fiataloknál ugyanezek a kategóriák a kiskorú testvérek számát is jelenthetik.) A kettőnél több kiskorú gyermekkel rendelkező szülői nemzedéknél a vallásosok és a nem vallásosok száma megegyezik, az egy gyerekesek és gyermektelenek körében a nem vallásosok jelentős többségben vannak. Az összefüggés tehát nem a "sokgyerekesség" és a vallásosság, hanem a "kevés"-gyerekesség, gyermektelenség és nem vallásosság között van. A fiataloknál viszont semmi ilyen összefüggést nem tudtunk felfedezni, a szülőkkel való együttélés és a testvérek száma talán kiegyenlíti egymást. A gyermekek bejegyzésénél szinte nincs különbség a fiatalok és szülői nemzedék között. A gyerekkel rendelkező szülői nemzedék 90%-a, a fiataloknak viszont 87%-a bejegyeztette gyermekét valamilyen felekezetbe. A fiatalok nagyobb szekularizációját tekintve e lényegi azonosság magyarázatra szorul. Hipotézisünk szerint ennek oka, hogy míg a vallásosabb fiataloknak nagyobb valószínűséggel van már ebben a korban is gyermeke. A kereszttáblából kitűnik, hogy a fiatal vallásosak 32,9%-ának, addig a nem vallásosak 21,6%-ának van gyermeke. Durván másfélszer nagyobb esélye van a vallásosaknak ahhoz, hogy fiatalon gyermekük legyen, mint a nemvallásosaknak. A szülői nemzedék körében ugyanez az arány 84,7: 80,3, tehát gyakorlatilag alig jellemzőbb a vallásosokra a gyerek léte, mint a nem vallásosakra. Ez a különbség tehát kellően valószínűsíti, hogy a gyermekeiket megkeresztelő fiatalok csak azért vannak azonos arányban a szülői nemzedék ilyen tagjaival, mert a vallásosaknak hamarabb születik gyermekük. Azaz a fiatalok közül végül is kevesebben kereszteltetnék meg gyermeküket - már ha lenne -, mint azt a szülői nemzedék képviselői tennék.

Házastársak

Különös módon a házastársak felekezetbe sorolása a megkérdezetteknél magasabb arányú felekezethez tartozást mutat. A szülői nemzedéknél csupán 5% a felekezetbe sorolhatatlan, a fiataloknál pedig 9%. A tényt, hogy a házastársak inkább felekezetbe sorolhatók, mint maguk a kérdezettek, két hipotézissel is magyarázhatjuk: 1. Az önmaguk felekezetbesorolását elutasítók nagyobb valószínűséggel maradtak nőtlenek, illetve hajadonok, esetleg élnek élettárssal, mint az önbesorolók. 2. A házastársak felekezetéről való megnyilatkozás esetén az identitásnak még olyan mértéke sem jelenik meg, mint az önbesoroláskor, így annak információértéke inkább "a milyen felekezetbe jegyezték be eredetileg" kérdéssel hozható párhuzamba.

Az 1. hipotézisünk igaz. A szülői nemzedékhez tartozó felekezetbe sorolhatatlanok egyötöde élt házasságon kívül, míg a felekezetbe sorolhatóknak csak hetede-nyolcada. A fiatal felekezetbe sorolhatatlanoknak 70%-a nem élt házasságban - a protestánsok között ez az arány csak 62%, a katolikusok között pedig 53%. 2. hipotézisünket csak az abszolút számok támasztják alá: a felekezetbe sorolhatatlan házastársak aránya közelebb van a bejegyzéses, mint a "nyilatkozatos" felekezetenkívüliség számaihoz.

Mi a helyzet "a vegyesházasságokkal"? A nem fiatal katolikusok katolikusokkal kötött házassága a teljes minta 42,8%-a. A nem fiatal protestánsok egymással kötött házasságai 7, 6% (természetesen ez csak statisztikailag értelmes kategória, hiszen ebben az egyes, egymástól távoli felekezetek közötti házasságok is benne vannak). A szülői nemzedék vegyes házasságai 12,3%-ot tesznek ki. A további házasságok a szülői nemzedék körében 7%-ot tettek ki. A fiatal katolikusok katolikussal kötött házasságai 4,7%-ot. A fiatal protestánsok protestánsokkal kötött házasságai 0,5%-ot A fiatalok vegyes házasságai 1,4%-ot tesznek ki, míg a fiatalok további házasságai 1,3%-ot tettek ki.

Úgy tűnik tehát, hogy a "további házasságok" aránya a vegyes házasságokhoz és a tisztán katolikus házasságokhoz képest növekedőben van. A vegyesházasságok a tiszta katolikus házasságnak a szülői nemzedéknél 29%-át, a fiataloknak 30%-át teszik ki. Noha az utóbbi viszonyszám nagyságrendileg kisebb abszolút számokból számított - ez a nagy megegyezés nem lehet véletlen. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a fiatal generáció házasodási szokásai sokkal inkább a szekularizáció előretörését, mint az interkonfesszionalitás, az ökumenizmus előretörését mutatják.

A fenti számok csak a ténylegesen létrejött házasságok arányait mérik. Azaz nem tudhatjuk, hogy például az azonos felekezetűség hiányának figyelembe nem vételéhez a konkrét házasságok megkötésekor milyen egyéb motívumokra volt szükség. Így legalább ilyen érdekes az, hogy az egyes korcsoportokhoz tartozók hogyan nyilatkoznak arról, mennyire fontos, hogy milyen a másik fél vallása. Nagyon fontosnak, eléggé fontosnak olyan kevesen ítélik a házastárs felekezeti hovatartozását, hogy indokoltnak tűnik e kategóriák együtt kezelése. Feltűnő, hogy a fiatalok és szülői nemzedék ezt a szélsőséges álláspontot egyformán alacsony, 4,4%-os arányban vallják. A továbbiakban viszont a fiatalok mintha egy kissé fontosabbnak tartanák a felekezetiséget a párválasztáskor, mint a szülői nemzedék. A legjelentősebb abszolút százalékszám-különbség a "nem fontos" kategóriánál található: míg ugyanis a szülői nemzedék 73,6%-a, addig a fiataloknak csupán 63,5%-a tartozik ide. Ez a jelenség az eddig tapasztaltaknak ellentmond, kétféle értelemben is: először is a felekezetiség általában kisebb szerepet játszik a fiatalok életében, mint a szülői nemzedékében, másodszor pedig a tényleges házasodási szokások az önmagukat felekezetbe nem sorolók és a felekezetbe sorolók közötti házasságok arányának növekedését jelzik.

A jelenségre azt a hipotézist találtuk magyarázatként, hogy a tényleges házassági tapasztalat - úgy mint saját, illetve a kortárscsoporté - a felekezetileg azonos házasságok jobb minőségét nem támasztják alá, így a szülői nemzedék körében e szempont süllyedésnek indul.

E hipotézis ellenőrzése nem sikerült: nincs értelme ugyanis annak, hogy csak az e tekintetben "tapasztaltakat", tehát mindkét korcsoport házasait és elváltjait hasonlítsuk össze, hiszen a korai házasság az erősebb vallásossággal mindenképpen összefügg, az erősebb vallásosság pedig a felekezeti szempontok fontosabbnak tartásával semmiképpen se tudnánk tehát megbízhatóan szétválasztani a tapasztalat és a vallásosság feltehetően ellentétes irányba mutató hatását.

Barátok

A felekezeti közömbösség mutatója, hogy a szülői nemzedék 25%-a, a fiatalok 30%-a nem tartja számon két barátja vallását. A szülői nemzedékbeli nemvallásosok 32,9%-a, a fiatal, nem vallásosok 43%-a "szenved ebben az ismerethiányban", azaz nem pusztán a nemvallásosság arányának növekedése a magyarázó tényező. A fiataloknál a vallásosaknál is kisebb szerepet játszik a felekezetiség a barátság létesítésében, mint a szülői nemzedéknél. Minthogy a kérdést nem úgy tettük föl, hogy az azonos felekezetűség-különböző felekezetűség kérdéskörében nyilatkozzanak a válaszolók, hanem a barát felekezetéről való puszta tudomásra kérdeztünk rá, ezt az állítást nyugodtan kiterjeszthetjük: a vallásos fiatalok közel harmada még azt sem tudja barátairól, hogy vallásosak-e egyáltalán. Ez az adat megint a szekularizációt és nem az ökumenizálódást bizonyítja: egyszerűen szólva a vallás még a vallásosak körében sem mindenütt "téma". Minthogy a vallásos fiatalok nagy része olyan egyfelekezetű, vagy kis lakosságú, kevés újonnan jött családdal rendelkező falvakban él, ahol a barát felekezetéről nem tudni teljes tájékozatlanságot jelent, nyugodtan feltételezhetjük, hogy valójában még a barát felekezetét ismerő 70% nagyobb része is inkább passzív ismerettel rendelkezik erről a tényről, mintsem hogy ez beszédtémát jelentsen körükben.

Politikai fontosság

A vallásnak a politikai életben való fontosságáról mind a fiatalok, mind a szülői nemzedék közel azonos többsége (kissé több mint fele) úgy nyilatkozott, hogy az nem fontos. A valamennyire mégiscsak fontosnak tartó térfélen azonban nem egyenletesen osztozkodnak a fiatalok és a szülői nemzedékhez tartozók. Ugyanis a fiataloknak csak 10,9%-a tartja nagyon fontosnak a vallást a politikai életben, a szülői nemzedéknek viszont 15,7%-a. (A különbség a kicsit fontosnak minősítőknél már alig érzékelhető). A vallásosság és fiatalság hatásának együttes elemzése a leglátványosabban a nem fontosnak tartó csoportban érvényesül: míg ugyanis a szülői nemzedéknél a nem vallásosak e csoportban 58%-os, addig a fiataloknál 54%-os többségben vannak. Más szempontból nézve a nem vallásos szülői nemzedéknek 55%,-a, illetve 52%-a nyilatkozik úgy, hogy a vallás nem fontos. Itt tehát nincs különbség. Viszont a szülői nemzedékhez tartozó nem vallásosaknak csak 44%-a, a fiatal vallásosaknak viszont 53%-a vélekedik így. Azaz a fiatalok körében a vallásosság kevésbé jár együtt a vallásosságnak a politikai életben való fontosnak ítélésével, mint a szülői nemzedéknél. A szülői nemzedék és fiatalok közötti legfontosabb különbség tehát, hogy a szülői nemzedék lényegesen nagyobb kisebbsége látja a vallást a politikai életben fontosnak. És ezen a tényen a vallásosság sem változtat. Azaz minden olyan érvelés téves, mely szerint a fiatalokat - akár a vallásos fiatalokat is - a vallással kapcsolatos politikai döntésekkel lehetne befolyásolni. A személyesebb jellegű kérdésre, hogy a válaszolónak mennyire fontos a politikusok vallása, szinte kísértetiesen azonos választ adott a két korcsoport. Azaz minden szekularizációs mutató ellenére a fiataloknak és szülői nemzedéknek egyaránt egynegyede tartja számon a politikusok vallását. A társadalomnak kialakult egy nagyon kicsiny csoportja, amely nagyon fontosnak tartja a politikusok felekezeti hovatartozását. Ez a társadalom mindössze 5,5%-át jelenti. A vallásos fiataloknak és a vallásos szülői nemzedéknek egyaránt egytizede tartozik hozzájuk. A nem szélsőségesek körében azonban a fiatalság már a vallásosak között is azt valószínűsíti, hogy a válaszoló nem tartja fontosnak a politikus felekezetiségét. A vallásos fiataloknak ugyanis több mint 70%-a, a vallásos szülői nemzedéknek kevesebb mint 65%-a vélekedik így.

Erkölcs, szocialitás, kultúra, politika

Az egyház szerepéről az erkölcsi kérdések megoldásában a vallásos fiatalok véleménye nem tér el jelentősebben a vallásos szülői nemzedékétől. Viszont a nem vallásos szülői nemzedéknek 58%-a, a nem vallásos fiataloknak csak 46%-a juttatna szerepet az egyházaknak az erkölcsi kérdések megoldásában. Ennek az a jelentősége, hogy gyakori az az érvelés, miszerint társadalmunk értékválságában (már akik szerint van ilyen) az egyházak erkölcsi iránymutatása vallásosságtól függetlenül fontos lehet. Ez a teljes népesség nézeteivel kapcsolatban is téves állítás a fiatalokra még kevésbé igaz, mint a szülői nemzedékre. A fiatal mivolt a nem vallásosak között csökkenti az egyházak erkölcsi szerepét. A szociális problémák csökkentésében a nem vallásos szülői nemzedék 61%-a, a nem vallásos fiatalok 58%-a adna szerepet az egyháznak. A vallásosoknál ugyanez az érték 68%, illetve 74%. E négy szám és környezete fontos tanulságokat sugall:

- a fiataloknál nagyobb a különbség a két csoport között, mint a szülői nemzedéknél, azaz a fiatalság a vallásosak esetében növeli, a nemvallásosak esetében csökkenti az egyház szociális funkciójának támogatását; a számok kilengése kisebb, mint az erkölcsi funkció esetében. Azaz a nem vallásos fiatalok csoportjára jellemző, hogy különbséget tesznek az erkölcsi iránymutatás és a szocialitás között. A kulturális kérdésekben játszott egyházi szerep megítélésekor ugyanez figyelhető meg, azaz a fiatalság markánsabbá teszi a vallásos-nem vallásos csoportok eltérését, ha nem is annyival, mint az előző esetben.

Markáns a különbség a politikai kérdések megítélésekor: a szülői nemzedékhez tartozó nem vallásosak 20%-a adna az egyháznak szerepet, a fiatal nem vallásosaknak viszont csupán 10%-a. A vallásos szülői nemzedék 30%-a, a vallásos fiatalok 20%-a gondolkodik így. Azaz míg a szocialitás és kultúra esetében a fiatalság a vallásosok körében növelte az egyházakkal szemben támasztott igényt, addig ebben az esetben csökkenti. A kontrollfelmérés közvetve megerősíti ezeket az adatokat.

Egyház dolga

A közvélemény-kutatás során a megkérdezetteknek nyilatkozniuk kellett arról, hogy bizonyos dolgok feladatai-e az egyháznak, így például az idősek gondozása, szegények támogatása, szertartások szervezése, stb. Az erre vonatkozó attitűd nagyon érdekes lenne, a kérdés azonban félreérthető volt. Sokan úgy értették, hogy "igen" válaszukkal azt fejeznék ki: egy-egy ügy az egyház és nem más intézmény feladata, mások pedig úgy, hogy támogatásukkal azt fejezik ki, hogy igenis feladata valamely dolog az egyháznak, más dolgok pedig nem. Végül voltak, akik úgy értették a kérdést, hogy az egyháznak is (másoknak is) feladatkörébe tartozik-e egyáltalán egy-egy tevékenység ellátása.

Növeli a zavart, hogy a kérdőíven mindenki által elfogadott társadalmi célok (pl. idősek gondozása) keveredtek olyanokkal, melyek elfogadása erősen világnézeti és politikai megítéléstől függ. (A társadalmi élet vallási alapjainak elfogadtatása.) Még logikailag is nehéz megválaszolni a kérdést: ha valaki úgy gondolja, hogy a társadalmi életnek ne legyenek világnézeti alapjai, viszont egyházuktól a hívők elvárják az erre irányuló tevékenységet, vajon hogyan "kellene" válaszolnia? Az elképesztően szórt válaszok éppen az ehhez hasonló kérdések kapcsán jelzik, hogy itt tipikusan rossz kérdésről van szó. Más felmérésekből tudjuk, hogy az emberek kicsiny töredéke utasítja el azt, hogy egyházak iskolákat indítsanak. A jelen felmérésben viszont 48,3% jelentette ki, hogy ez nem az egyház feladata. Egy részük nyilván úgy érti: másnak a feladata, az egyház csak megteheti. De - más korrelációkból ez kiderül - van, aki kifejezetten támogatja az egyházi iskolákat, csak éppen úgy látja, hogy fenntartásuk az állam, és nem az egyház feladata. Ugyanakkor a szekularizáció mértékét ismerve az a 75% által támogatott kijelentés, hogy a társadalmi élet vallási alapjainak elfogadtatása az egyház feladata, biztos, hogy azoknak a véleményét is hordozza, akik ilyen társadalmat szeretnének, és azokét is, akik úgy gondolják, hogy az ilyen társadalom megteremtéséért munkálkodni nem a kormányzat, nem az iskola, nem a média dolga, hanem csak az egyház saját ügye.

Társadalmi szerep, hasznosság

Sokkal többet mond számunkra az egyház társadalmi szerepének megítélése.

62% elégedett a helyzettel, 15% növelné, 18% csökkentené azt - a generációk közötti különbségek ezen belül kicsinek tűnnek. Ha viszont vallásosság mértéke szerint is bontjuk a képet, kitűnik, hogy a nem vallásos fiatalok kevésbé csökkentenék az egyház szerepét, mint a nem vallásos szülői nemzedék, sőt még a növelés iránti kívánság is inkább jellemző rájuk. Ugyanarról a jelenségről lehet szó, mint amit például a kulturális szerep megítélésénél részleteztünk: ha fiatalsága ellenére vallásos valaki, akkor már inkább helyesli az egyház szerepének növelését. Az egyházak hasznosságáról, károsságáról szóló kérdéseink eredményeképpen kitűnik, hogy míg a szülői nemzedék 21%-a a katolikus, 6%-a a református egyházat tartja hasznosnak, 8,4% az egyéb egyházakat, 53,5% pedig kifejezetten úgy vélekedik, hogy nincs hasznos egyház, addig ugyanezek az adatok a fiataloknál a nagyegyházak esetében megfeleződnek, az egyéb egyházaknál szinten maradnak, s szignifikánsan többen 65,3%-nyian gondolják, hogy nincsen hasznos egyház. Itt leginkább az az érdekes, hányan nyilvánítják ki, hogy nincs az egyházaknak hasznuk. A szülői nemzedékbe tartozó nem vallásosok 58,6%-a vélekedik így, a fiatal nem vallásosaknak viszont 75,8%-a. A szülői nemzedékbe tartozó vallásosak 47,7%-a, a fiatal vallásosak 51,7%-a gondolja így. Úgy tűnik tehát, hogy akik elég vallásosak ahhoz, hogy ünnepeken eljárjanak az istentiszteletekre, azoknak a fele is úgy gondolja, hogy az egyházak nem hasznosak. De még a hetente templombajárók egyharmada is így vélekedik.

Az egyházak hasznosságát a nem hívők körében nagyobb arányban utasítják el a fiatalok, mint a szülői nemzedék. Viszont: még a vallásosaknak is csak fele, sőt az egyháziasaknak is csak kétharmada tud hasznos egyházat megemlíteni. A hasznosság elutasítása jelzi, hogy még a vallásos, illetve egyházias emberekre sem lehet teljes biztonsággal azt mondani, "érdekükben" áll az egyházak világi befolyásának növekedése. Az egyházakat károsnak tartó szülői nemzedék 31,4%-a az egyéb egyházakat nevezte meg; a fiatalok 23,5%-a mondta ugyanezt. A történelmi egyházakat igen kevesen nevezték károsnak. (A történelmi egyházak "legkárosabbika" a katolikus: a vizsgált népesség 1,7%-ának ellenszenvét bírja.) A kisegyházakkal szembeni intolarencia tehát kevésbé jellemzi a fiatalokat, mint szülői nemzedéket. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a magyar társadalomban - legalábbis a rendszerváltás utáni második esztendőben - lényegében nincsenek aktív antiklerikális hagyományok, a hagyományos történelmi egyházakat olyan kevesen minősítik károsnak, hogy ezzel kapcsolatban bármiféle aggodalom (vagy remény) teljesen indokolatlan.

Iskolareprivatizáció

1992-ben, a felvétel készülésének pillanatában az egyházi iskolák iránt igen nagy a bizalom. A szülői nemzedékbe tartozó nem vallásosoknak is 23,2%-a ide íratná gyerekét. A fiatal nemvallásosok kissé bizalmatlanabbak, 16,8%-uk tenne így. A vallásosak esetében az 50,1%, ill. 42,8%-os arány is lényegesen magasabbnak tűnik a tapasztaltaknál. A felmérés egyik legmeglepőbb eredménye szerint, ha a gyermek iskoláját visszaigényelné az egyház, az emberek 44,2%-a visszaadná azt. A szülői nemzedék 46,1%-a, a fiatalok 35,5%-a vélekedik így. A visszaadás iránti készség nagyobb, mint a gyerek beíratásának vágya: a szülői nemzedékbe tartozó nem vallásosak 35,4%-a, a hasonló fiatalok 27%-a kész a reprivatizációra, a vallásosok körében 58,3%, illetve 46,2%. A kérdés feltételes jellegű volt, hiszen azoknak is feltették, akiknek nem volt iskoláskorú gyereke. Az iskolás gyerekkel rendelkezők körében ez a szám ugyan csökken, de ezen a módon nem tudjuk megállapítani a fiatalokra jellemző attitűdöket, lévén hogy iskolás gyerekkel rendelkező e csoportban csak mutatóban fordul elő. (S a következő korcsoportban is csak a vallásosaknak van már jellemzően iskoláskorú gyereke.) Az egyiskolás településekkel kapcsolatban a szülői nemzedékbe tartozó nem vallásosak 9,4%-a kívánta azt visszaadni az egyháznak, a vallásosaknak 17,1%-a. A fiataloknál azonban mindkét csoportban 8-10%-os volt az arány. Ez azt jelzi, hogy a fiatalok - vallásosságuktól függetlenül - inkább megértették az egyiskolás településsel kapcsolatos politikai világnézeti aggályokat.

Az egyházi iskolák fenntartásával kapcsolatban a fiatalok az önfinanszírozó egyház álláspontja felé hajlanak. A jelentős állami szerepvállalást a fiatalok töredéke helyeselné csak, a szülői nemzedéknek is csak igen kis százaléka. Még határozottabb a különbség, ha a fele-fele arányban finanszírozókat nézzük, ott ugyanis a szülői nemzedék 40,2%-a, a fiataloknak viszont csak 31,2%-a fordul elő. A fiatalok több mint hatvan százaléka és a szülői nemzedék fele a többségi egyházi finanszírozás híve.

Szociális intézmények

Más az arány a szociális intézmények finanszírozása tekintetében. A szociális intézmények inkább egyházi finanszírozását a fiatalok 39%-a helyeselné csupán, e tekintetben azonban nincsen különbség a vallásosak és nem vallásosak között. (A szülői nemzedék kisebb, 34%-os, illetve 25%-os arányban vélik úgy, hogy e finanszírozási forma a legmegfelelőbb, s náluk ez láthatólag összefügg a vallásossággal. A fele-fele arányban történő finanszírozást a fiatalok 43%-a támogatja, a szülői nemzedéknek pedig 47%-a, illetve 56%-a. Az állami szerepvállalás fölényét - életkortól és vallásosságtól függetlenül - az emberek hatoda támogatja, jóval többen tehát, mint az egyházi iskolák finanszírozása esetében.

Szocialitás kontra iskola

A különbségek jól magyarázhatók a fiatalok és nem fiatalok közötti különbséggel: a szülői nemzedék inkább érzékeli a szociális ellátó rendszer hiányát, mint a fiatalok. (Pl. a szülői nemzedéknek vannak ellátásra szoruló szülei, többször voltak kórházban, stb.) Így az egyházi szerepvállalást e tekintetben helyeselnék. Nyilvánvaló, hogy a szociális funkciónak sokkal inkább szolgálat-jellege van, mint az iskolafenntartás-funkciónak, amely inkább a társadalmi, szellemi befolyás növelésének gondolatával kapcsolódik össze. Ez kielégítően indokolja, hogy az egyház hatalomhoz, befolyáshoz köthető szerepvállalásával szemben egyébként is ellenséges fiatal vallásosok milyen mértékben állnak szemben az egyházi iskolák állami finanszírozásával.

Megállapíthatjuk, hogy az egyházi iskolák és szociális otthonok állami finanszírozásának egy kalap alá vétele a közvélemény ismeretében nem indokolt. A vallásosok is különbséget látnak az egyházi oktatási és a szociális intézménynek állami finanszírozásának kívánatos mértéke között, a fiatalok pedig különösen nem igénylik, hogy az állam finanszírozza az egyházi iskolákat. Mi a helyzet azonban ha mégiscsak összevonjuk e két kategóriát és az alábbi item-mel való egyetértést mérjük? "Az állam fizesse az egyház működése során felmerülő oktatási és szociális költségeket". Az egyetértők aránya rendkívül alacsony: a szülői nemzedékbe tartozó nemvallásosak 6,5%-a, a vallásosak 9,6%-a ért csak egyet. A fiatalok pedig vallásosságuktól függetlenül 8,8%-ban támogatták ezt az álláspontot. E kontrollkérdés tehát kielégítően bizonyítja, hogy az egyházi szociális és oktatási költségek együttes vállalását a társadalom nagy többsége elutasítja, a fiataloknál pedig még a vallásossággal sem függ össze, hogy mekkora kisebbség támogatja ezt.

Hittanra járók és nem járók

A gyerekekkel kapcsolatos kérdéseknél különös módon az iskoláskorú gyerekek száma kevésbé függ össze a fiatalsággal, mint a hittanra íratott gyerekek száma, ezért ennek az összefüggésnek alaposabban utánajártunk. Kitűnik, hogy míg az iskoláskorú gyermekkel rendelkező szülői nemzedék fele beíratta legalább valamelyik gyermekét hittanra, addig az a néhány fiatal, akinek van iskoláskorú gyereke, már csak harmadrészben íratta be. Amennyiben itt nem a túlzottan kicsiny számok tévesztenek meg minket, a hittanoktatásra való igény szignifikáns csökkenéséről beszélhetnénk! Ennek ellenőrzésére megvizsgáltunk más korcsoportokat is. A húszas éveik második felében járóknál, a harmincas éveikben lévőknél, s a negyvenes éveikben járóknál egyaránt 55% körül van. Nem tarthatjuk tehát valószínűnek, hogy a jelenlegi fiatalok lényegesen kisebb arányban kívánnák gyerekeiket beíratni hittanra, mint a közvetlenül előttük járók. A gyerekkel rendelkezők enyhe többsége így tesz majd.

Egyházfinanszírozás magánpénzből és intézményesen

Az egyházi adó fizetését tekintve a szülői nemzedék 44,2%-a, a fiatalok 28,2%-a fizetett egyházi adót. Az egyházi adófizetés a vallásos fiataloknak sem erős oldala: míg ugyanis a szülői nemzedékhez tartozó vallásosak 69%-a, addig a fiatal vallásosak 44,6%-a fizetett adót.

Ha azonban az alkalmi adakozást, és csak a vallásosak körében vizsgáljuk meg, alig jelent különbséget - a fiatalok éppoly adományozók, mint az idősebbek. Az adománytételben viszont ismét elhúznak az idősebbek - nagyobbat adományozni nyilván az tud akinek van miből, illetve akinek erre speciális oka van, például meghalt házastárs, esetleg szülő kívánsága.

Az egyházak finanszírozásával kapcsolatos kérdésekre adott válaszok nem túl sokat mondanak. Annak megoszlását, hogy az elvett egyházi vagyonért fizessen-e kártérítést az állam, a fiatalság nem befolyásolja, a vallásosság viszont igen, hiszen mindkét korcsoport nem vallásosainak kb. 31%-a, vallásosainak mintegy 45%-a javasol kártérítés-fizetést. Nem tudjuk azonban, hogy a válaszolók milyen mértékű és milyen ütemezésű kártérítésre gondoltak, s hogy úgy gondolták-e, hogy a kártérítés után további állami kötelezettségek megszűnnek, stb. (Az egyes finanszírozási alternatívákból ugyanis nem választani kellett, hanem az egyes kijelentésekkel kapcsolatban kellett döntéseket hozni. Hasonló okokból értelmezhetetlen "az egyház a régi vagyonából gazdálkodjon" kijelentés is.) Talán többet árul el "az állam az egyházak teljes működési költségeit térítse" állításban található szélsőséges állásponttal való azonosulás mértéke. Az elutasítók aránya minden csoportban 80-90% között mozog. Míg azonban a szülői nemzedék esetében a vallásosság mértéke némi szerepet játszik ezen ötlet elutasításában, addig a fiataloknál semmiféle összefüggés nincsen. Ennek egyfajta ellenpróbáját jelenti, hogy aki nem ért egyet még azzal sem, hogy az állam járuljon hozzá az egyház működési költségeihez. E vonatkozásban a fiatalság jóval kevésbé magyarázó tényező, mint a vallásosság. A nem vallásosaknak 35-37%-a, a vallásosaknak 22-25%-a az elutasító. A különbség tehát minimális mértékben, de a két csoportban egybehangzóan mutatja, hogy a fiatalok kevésbé finanszíroznák közpénzből az egyházat, mint a szülői nemzedék.

Az egyházi célokra fizetendő adóhányad megoldása a felmérés idején még meglehetős értetlenséget váltott ki. A népesség ötödétől meg sem lehetett kérdezni a dolgot - minthogy nem fizetett adót -, a megkérdezhetetlen szülői nemzedék között a vallásosak többségben voltak, a fiatalok között azonban a megkérdezhetetlenség nem függ össze a vallásossággal. Egyházi célra a nem fiatal nem vallásosak mindössze 2,4%-a, a vallásosak 8,4%-a, a fiatal nem vallásosak 4,2%-a, a fiatal vallásosak 5,5%-a fordítaná az adóját. E megoldás népszerűtlensége olyan magas tehát, hogy ebből legfeljebb egy következtetés vonható le: a fiatalok kevésbé szeretik az egyház és állam összekötését - s kevésbé szeretik ezen a módon is.