A katolikusok és protestánsok az egyháziasan szocializált nemzedékben

A fentiekből következik, hogy az idősebb, tehát 1934 előtt született népességen sokkal inkább tesztelhetjük a protestantizmus-katolicizmus hatását, mint a fiatalabbakon. E népesség teljes egészében járt iskolai hittanra, sőt bátran kimondhatjuk, hogy gyerekkori állami ateista nevelő hatások gyakorlatilag nem érték. E népesség kilencven százaléka vallásos vagy egyházias meggyőződésű, alig negyedük mondja magáról, hogy sosem jár templomba, harminc százalékuk viszont hetente, további tíz százalékuk havonta. Gyakorlatilag valamennyiüket bejegyezték valamilyen egyházba, s óriási többségük katolikusnak-reformátusnak stb. mondja magát. A minta is elég jól sikerült: a felekezeti összetétel ugyanis kielégítően követi az 1941-es népszámlálás eredményeit, a férfi-nő arány a katolikusoknál 39:60, a protestánsoknál 43:56, ez sem fogja különösebben eltorzítani az eredményeinket. A korösszetétel is elfogadható, hiszen ha tízes csoportokba vonjuk össze az embereket, akkor a katolikusoknak és protestánsoknak egyaránt mintegy ötöde született a harmincas évek első harmadában, mintegy fele született a húszas években, s kevesebb mint negyede a tízes években, a többiek korábban. Mindkét csoport kb. 7%-a végzett felsőfokú intézményt, de a katolikusok iskolázottsága ettől kezdve erőteljesebbnek tűnik: 14%-uk szerzett érettségit, míg a protestánsok közül csak feleannyi. 8 általános iskolai vagy szakmunkás végzettsége a katolikusok harmadának, a protestánsok 30%-ának volt, nyolc általánosnál kevesebb iskolája pedig 43, illetve 55%-uknak. A protestánsok tehát - részben összefüggésben - erőteljesebb vidékiességükkel alacsonyabban iskolázottak. (Itt nem lehet elhallgatni, hogy "valami nem stimmel" a mintával. Ugyanis a reformátusoknak körülbelül azonosan iskolázottaknak kellene lenniök a katolikusokkal, az evangélikusok pedig csak pozitív irányba mozdíthatnak a protestáns tömböt.)

A katolikusok ötöde, a protestánsok tizede budapesti, a vizsgált népességben a protestánsok némileg inkább városi és községi lakosnak számítanak, mint a katolikusok. A katolikusok 40%-a, a protestánsok 35%-a mondja magát egyháza tanítását követőnek, s mindkét csoport 54%-a a maga módján vallásosnak. Két vallásváltoztató van az egész mintában. A protestánsok egy főre jutó havi jövedelme (főleg nyugdíja) alacsonyabb volt: 45%-uk helyezkedett el a nyolcezer forint alatti sávban, míg a katolikusoknak csak 30%-a. A protestánsok között némileg több az özvegy: 35:45. Házasság tekintetében megállapíthatjuk, hogy a katolikusok 65%-a él "endogám" házasságban, a protestánsoknak pedig 46%-a. Ezzel nagyjából arányos, hogy a katolikusok 57%-a, a protestánsoknak 70%-a nem tartotta fontosnak, hogy milyen vallású a házastársa. A katolikusok között szignifikánsan többen vannak azok akik közepesen vagy nagyon fontosnak tartják ezt. A katolikusok a barátokról is inkább, 80%-ban, míg a protestánsok 73%-ban tudják, hogy milyen vallásúak. A katolikusoknak 21%-a, a protestánsoknak 31%-a nem járt soha istentiszteletre, s a különbség a másik végponton egyenlítődik ki. A katolikusok 36%-a, a protestánsok 17,5%-a heti templomjáró. Ha a havi templomjárást is ide számítjuk, akkor a különbség csökken, havonta vagy gyakrabban a katolikusok 44%-a, a protestánsok 34%-a jár istentiszteletre. Az egyházi aktivitások közül az egyházi adófizetésben a katolikusok 64%-ban, a protestánsok 57,4%-ban vesznek részt, a katolikusok 76%-a, a protestánsok 59%-a adakozik. Az egyházi adomány tekintetében nincsen eltérés: durván háromötödükre jellemző ez. Egyházi szolgáltatásért a katolikusok 72%-a, a protestánsok 66%-a fizetett már, a katolikusok családjainak fele, a reformátusokénak kétötöde támogatta az egyházat. A politikai életben kétötödük nem tartja fontosnak a vallást, a másik oldalon viszont már van eltérés, hiszen a katolikusok ötöde, a protestánsoknak csak a hetede tartja nagyon fontosnak a vallást. Azt azonban, hogy a megkérdezettnek mennyire fontos, milyen vallású egy politikus, nem mutat lényeges különbséget: a katolikusok 57%-a, a protestánsok 55%-a nyilatkozott így.

A fentiekből következik, hogy a protestánsok erősebb vidékisége ellenére a katolikusok egyházias kötődése erőteljesebb. Fontos kérdés ugyanakkor, hogy mely kérdéstípusokat mennyire érinti ez a különbség. Azaz a vallásosság különféle jelentései és "következményei" közül melyiket érinti jobban és melyiket kevésbé az, hogy valaki protestáns vagy katolikus. Ehhez egy másik számítást is érdemes elvégeznünk, nevezetesen azt, hogy a vallásosságot mérő különböző szempontokból a katolikusok hányszor vallásosabbak, mint a reformátusok. (Ennek módja az, hogy az egyes kérdésekre adott válaszalternatívákat binárissá kódoljuk át, majd a "vallásosabb" választ adó katolikusok arányszámát elosztjuk a "vallásosabb" választ adó protestánsok arányszámával. Ez az aránypár egyébként azért is hasznosabb, mint maguk a nyers százalékok, mert - a valóságnak megfelelően - ez nagyobbnak mutatja az 1% és 10% közötti különbséget, mint mondjuk a 81% és 90% közöttit.)

A legfontosabb mutató tekintetében: a hetente templomjárók a katolikusok között 2,06-szor voltak többen, ha ehhez a havi templomjárókat is hozzászámoljuk, a fölény 1,31-szeresre csökken. De még így is megmarad! Tehát a katolikusok nemcsak azért járnak intenzívebben templomba, mert egyházuk a valóban heti templomjárást megköveteli, hanem ettől függetlenül is. (Azaz - legalábbis e minta alapján - nem igaz az a feltevés, hogy amennyiben nem a katolikus szokások alapján kitalált "heti templomjárást" mérnénk, hanem az ennél e tekintetben kicsivel "lazább" protestáns normarendszert követnénk, akkor nem lenne szekularizációs különbség a katolikusok és protestánsok között.) A katolikusok a protestánsoknál 1,59-szer többen tartották nagyon fontosnak a politikai életben a vallást. A személyes kérdésre, hogy "önnek fontos-e a politikus vallása?", viszont már nincs különbség (a protestánsok voltak enyhe, 1,08-szoros többségben). A házastárs kérdésében, a katolikusok majdnem ötször inkább tartották nagyon fontosnak a felekezetet, mint a protestánsok, s még eléggé fontosnak is 1,24-szer, közepesen fontosnak 1,56-szor annyian. Barátaik felekezetét, mindkettőről szólván 1,1-szer inkább tudták a katolikusok. Az ismeret vonatkozásában tehát alig van különbség. A katolikusokra 1,46-szor jellemzőbb volt a vélemény, hogy titkolják vallásosságukat. Adófizetésben 1,11-szer, adakozásban 1,29-szer vallásosabbak a katolikusok. Egyházi szolgáltatásért a katolikusok 1,1-szer inkább fizettek. Egyházi célra a katolikusok családjai 1,3-szor inkább adakoztak. Erkölcsi kérdésekben a szociális problémák csökken nincs különbség. A kulturális kérdéseknél a különbség már 1,16-szorosra nő, a politikánál pedig 1,22-szerese. Az idősebb nemzedékre is igaz, hogy a protestánsok távolabb definiálják a vallást a politikától, mint a katolikusok. Ez a távolság azonban kisebb, mint azt az istentisztelet-látogatásból gondolni lehetne. Az egyház társadalmi szerepének keveslése mint vallásossági mutató szempontjából a katolikusok 1,22-szer számítanak vallásosabbnak. Éppen megfelelőnek ugyanannyi katolikus tartotta a szerepet, mint protestáns. Túlzottnak viszont 0,59-szer annyi gondolta az egyház szerepét. A negatív oldalról nézve 1,69-szer vallásosabbak a katolikusok. Azaz még a nem vallásos protestánsok is inkább hajlamosak az egyház politikai részvételét sokallani, mint a hasonlóképpen nem vallásos katolikusok. A katolikus egyház hasznosságát elsődlegesként a katolikusok 44,7%-a vallotta. A két nagy protestáns egyház hasznának elsődlegessége a protestánsok 31,2%-ára jellemző. A saját egyházát 1,43-szor látta hasznosabbnak a katolikusság. A katolikust elsőnek említette a protestánsok 7,1%-a. A másik oldalról viszont a katolikusok csak 3,7%-ban tették ezt valamelyik protestáns nagyegyházzal. Tehát a vallásosság a katolikusok esetében a másik tömb iránt 1,91-szer kisebb arányban termel elsődleges bizalmat. Egyéb egyházat a katolikusok 4,9%-a, a protestánsok 8,4%-a említett első helyen. A protestánsok szekularizáltsága tehát nem csak a saját egyház iránti erősebb kritikában, de a más egyházak iránti nagyobb nyitottságban is megjelenik. Igen figyelemreméltó azonban, hogy ez a nyitottság a nagy társadalmi aktivitást kifejtő kisegyházaknak jobban kedvez, mint a katolikusnak. A katolikus egyházat második helyen a protestánsok 15%-a említette, s további 2,6% nevezett meg egyéb egyházat hasznosnak. Az első és második helyek összeadódása után már a protestánsok többsége a - sajátján túl - a katolikus egyházat tartotta hasznosnak. Ez azt jelenti, hogy akik saját protestáns egyházukat nevezték első helyen hasznosnak, azok sokkal nagyobb valószínűséggel nevezték hasznosnak a katolikus egyházat, mint bármelyik másik egyházat. A protestáns egyházak egymáshoz való közelsége nem befolyásolja a katolikus egyház megítélését. A katolikusok 1,5%-ban tartották elsődlegesen károsnak saját egyházukat, a protestánsok is csak 1,4%-ban vélekedtek így sajátjukról. A katolikusok nem szidták a protestánsokat, s azok is csak 2%-ban vélekedtek negatívan a "hagyományos történelmi ellenfélről". Az elsöprő többség a kisegyházakról szólott negatívan 33,4%-os illetve 27%-os arányban. A vallásosság tehát a katolikusokat 1,23-szor tette gyanakvóbbá. A nemzedék többsége (54%-a) íratná egyházi iskolába gyerekét - idős emberekről lévén szó, a kérdés elvi, de azért érdekes, hogy itt nincs felekezeti különbség. Kb. 63% gondolta úgy, hogy a visszaigényelt iskola az egyházé legyen. A különbség a felekezetek között elhanyagolható. A település egyetlen iskolájának visszaigénylésével kapcsolatban mutatkozik meg leginkább a katolikusok erőteljes egyházisága, hiszen 27%-uk - szemben a protestánsok 12%-ával - ítélné azt az egyháznak. E különbség tehát 2,38-szoros. Feltehető, hogy a kisebbségi protestantizmus még vallásosként is nagyobb védelmet lát a semleges állami iskolában, mint a többségi felekezet iskolájában. Az egyházi iskolák fenntartásában a szélsőséges állásponton a katolikusok dominálnak: 4,8%-uk tartozik ide. Ez azt jelenti, hogy 3,4-szer gyakrabban mondják, hogy teljesen az állam dolga az egyházi iskola fenntartása, mint a protestánsok. Még a "többnyire az állam tartsa fenn" álláspontnál is 1,29-szeres fölényben vannak. Azt, hogy az iskolákban az állami finanszírozás nagyobb részt kapjon, mint az egyházi, a katolikusoknak mindössze 13,2%-a, a protestánsok 7,9%-a támogatja. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi állapottal, miszerint nagyobb részt az állam tartja fenn az egyházi iskolákat, az idősebb vallásos népesség elsöprő többsége nem ért egyet. Ha a "középre húzókkal" (ami a legnagyobb, 47-49%-os tömb) nem számolunk, akkor a katolikusok 1,6-szor inkább fogadják el a jelenlegi állapotot, mint a protestánsok. A szociális intézmények fenntartásának megítélésében az emberek nyitottabbak a korlátozott állami finanszírozásra, így a különbség is csökken. A "teljesen az állam" álláspontot 10,2%, illetve 1% vallja, 10,2-szeres tehát a katolikusok fölénye, de ez az arány (többnyire az állami állásponttal együtt) már 23,8:18,6. arányra finomul. Itt a katolikusok fölénye 1,28-szoros. E kérdésnél is ugyanazok foglaltak állást a fele-fele arány mellett, mint az előzőnél. Az elvett vagyonért fizetendő állami kártérítés ügyében lényegében egybehangzóan (1,03%) a fizetéses álláspont került relatív többségbe (47,4%, illetve 46% arányban). A "ne fizessen" álláspontot viszont már szignifikánsan többen képviselték. A protestánsok 0,88-szor annyian képviselték (tehát a katolikusok 1,13-szor voltak vallásosabbak innen nézve). Az egyházfinanszírozási alternatívák közül "az állam teljes költséget fizessen" álláspont látszik a legszélsőségesebbnek. Ezzel a katolikusok 22,3%-a, a protestánsok 19,1%-a azonosult; 1,17-szeres a katolikus fölény.

Összességében megállapíthatjuk, hogy az 1934-ben és az előtt született korcsoportban a katolikus lakosság nem egyszerűen gyakoribb istentisztelet-látogató, mint a protestáns lakosság, hanem ezt meghaladó mértékben azonosul az egyház társadalmi-politikai szerepvállalásával is.