Az iskolai hitoktatás első évei

Az 1990-es nyári viharok után az egyházak megkezdték az intenzív szervezőmunkát a templomi és iskolai hitoktatásban. Egyes tapasztalatok azt mutatták, hogy a hívők inkább a templomban, mint az iskolában jelentkeznek (Mai Nap: 1990. szeptember 17., 11.), más adatok ezt cáfolták. Az emberek fejében továbbra sem egyértelműen vált ketté a rendszeres hittan és a "konkrét felekezeti aktusokra való előkészítés".

Az első félév végén az Új Ember szemleírója szükségállapotban lévőnek nevezte a hitoktatást (1991. január 27., 4.).

Az egyházak elégedetlensége kétirányú volt, egyszerre sokallották és kevesellték a feladatot. Azaz: egyidejűleg hangoztatták, hogy nincsen elegendő hitoktató, a bővülő hitoktatási igényre az egyház egyre kisebb arányban tud szakképzett hitoktatókkal válaszolni, s az egyházi energiák egyre nagyobb részét kell új hitoktatók képzésére fordítani; másfelől pedig változatlanul elégedetlenek voltak a hitoktatás igénybevételének lehetőségeivel (Magyar Nemzet: 1991. július 23., 6.).

Az első problémára adott válasz a felsőfokú hitoktatóképzés igényének megfogalmazása volt, amely a Veszprémi Egyetem teológiai karának megnyitásához, és felekezeti egyetemek, tanítóképző főiskolák iránti igények megfogalmazásához is hozzájárult.

Miközben a felnőtt népességnek változatlanul csak egyhatoda nevezte magát egyháza tanítását követőnek (s a szülői életkorban lévők között ez az arány jóval alacsonyabb volt), a szülők a gyerekek nem kevesebb, mint egyharmadát íratták be hittanra (Tomka: 1992:22.). Ennek lehetséges magyarázata, hogy a hitoktatás feladatának az erkölcsös életre nevelést tartotta a közvélemény 53,5%-a, a kereszténység és a vallás megismertetését - azaz a hit tanítását csupán 30,6% (1991 tavaszán). A megkérdezettek legfeljebb egykilencede kívánta a hittant, mint sajátosan egyházi "szaktevékenységet", ez az arány pedig már közelít a szülőkorú egyháziasak arányához.

Az iskolai hittanoktatás ekképpen az egyházi szerep tradicionális felfogásának - erkölcsi normaalkotás a társadalom számára, a hagyományos "cement"-funkció a "só és kovász"-funkció helyett - részévé vált. Ez bizonyos egyházi értelmiségi körökben megerősítette azt a felfogást, hogy amiképpen az egyházi iskolákra való igény is egy "történelmi illúzió része" és nem az egyházra való tényleges keresleté, addig a hittan is inkább hiánypótló, mintsem a konfesszionális erősödés része. Ez a szabadgondolkodó egyházi értelmiségben megerősítette az iskolai oktatásba integrált fakultatív hittannal kapcsolatos aggodalmakat (Interjú: 1).

Ez az információ - ha hatott - a "laikus erkölcstan" című, a hitoktatással szemben alternatívként felmutatható tárgy híveinek térvesztését vonta maga után az oktatáspolitikai döntéshozók között. Mert míg korábban - különösen a miniszter azon kijelentése után, hogy az "erkölcs hitbe ágyazott" - az ellenzék viseltetett ellenszenvvel a tárgy bevezetése iránt, addig kb. ekkortól az egyházak is szorgalmazni kezdték a "konkurens" erkölcstan levételét a napirendről.

A következő tanév elején az MKM egyházi főosztályvezető-helyettese úgy látta, hogy az órarendbe illesztett hitoktatás nem jogszabály-ellenes: nem kötelező voltát alternatív óra (pl. sportfoglalkozás) garantálhatja, az erkölcstant már ő sem szorgalmazta (HVG: 1991. szeptember 28., 72.).

Közben törvényhozási szintre ért az a vita, ami az önkormányzati iskolák világnézeti semlegességéről indult. Az 1991 novemberében forgalomban lévő törvénykoncepció leszögezte ugyan a világnézeti semlegesség elvét, de bevonta az "általános erkölcsi értékek" képviseletét a pedagógusok kötelességei közé.

A részben kormányközeli pozícióban lévő egyházias értelmiségnek láthatóan abban a súlyos kérdésben kellett döntenie, hogy - a szívüknek eredetileg egyformán kedves - erkölcstant, vagy a hittant hozzák hátrányos helyzetbe; hiszen az erkölcstan bevezetése a hittant látogatók számát csökkentette volna. Az erkölcstan bevezetését tehát elejtették, az iskola erkölcsi megújításáról azonban - sem mint MDF-KDNP politikusok, sem mint szerepüket "kiterjesztetten" felfogó tanárok - nem mondhattak le. Így került a javaslatba az erkölcsi értékek képviselete - és az ennek kontrollját, értékelését végző "Regionális Oktatási Központ". Az ezzel kapcsolatos egész mérlegelési tevékenységet megzavarta azonban a világnézeti semlegességgel kapcsolatos különös játszma.