A világnézeti semlegesség kérdése

A kronologikus rend helyett először logikailag kíséreljük meg összefoglalni a fogalom karrierjének magyarázatát.

Ha az állami iskola "ateista" iskola (ahogy a kilencvenes évek eleji-közepi helyzetet a nagyegyházak alkalmanként értelmezték), akkor az egyházias hívők számára lelkiismeretükkel nem ellenkező oktatás csak az egyházi tulajdonú iskola lehet, a társadalom nem egyháziasan vallásos abszolút többsége pedig elvileg magániskolába kényszerül. Ha az állami iskola (központilag szabályozottan) valamiféle - nyilván nem felekezeties, ez fel sem merült - keresztény értékrend mentén szerveződik, akkor a vallásos nevelést nem kívánók kényszerülnek magániskolába.

Ha az állami iskola világnézetileg semleges, akkor azt ugyan az egyházias, a maga módján hívő és az ateista egyaránt látogathatja - szóltak az emellett érvelők. Még az alkotmánybírósági döntés előtt az oktatáspolitikai szférából emellett érvelt az MKM (rövid ideig) volt politikai államtitkára, Mészáros István (KDNP); az MKM egyházi iskolákkal foglalkozó biztosa, Korzenszky Richárd; a parlament oktatási albizottságának elnöke, Sasvári Szilárd (FIDESZ); a Fővárosi Önkormányzat oktatási bizottságának elnöke, Sáska Géza (FIDESZ); a fővárosi önkormányzat illetékes főpolgármester-helyettese, Marschall Miklós (SZDSZ); a megyei jogú városok oktatási bizottsági elnökei konzultatív fórumának elnökasszonya, Moldován Judit (FIDESZ); az OÉF tagok közül két nagy szakszervezet oktatáspolitikában legaktívabb vezetője, Pokorni Zoltán (PDSZ) és Szöllősi Istvánné (PSZ) a területi önkormányzatok országos szövetségének főtitkára, Köllner Ferenc; a szakmai szervezetek többsége, és a diákszervezetek. Az alkotmánybírósági döntés után ennek képviseletére vállalkozott Mádl Ferenc az új miniszter, illetve a közoktatásért felelős helyettes államtitkár, Dobos Krisztina is (Magyar Hírlap: 1992. március 16.). (A tanulmány véglegesítésének pillanatában sok mindenki máshol állt, mint 2000 nyarán. A szerző nem tartja indokoltnak, hogy e bőséges névsorból bárkit eltávolítson: a jelzett politikusoknak a kilencvenes évek elején tanúsított álláspontjáról van szó. Fájdalmas kötelességünk megemlíteni, hogy Köllner Ferenc és Moldován Judit azóta fiatalon elhunytak.)

Az ezt cáfolók egy része (köztük maga a korábbi miniszter, a történelmi keresztény egyházak megnyilatkozó vezetői, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, az OÉF-tagok közül a nem állami iskolafenntartók egy része, a szakmai szervezetek egy része, és egy ideig a kormányzati oldal) magának a világnézeti semlegességnek a létét tagadta, mondván: semleges világnézet nincsen, az iskola világnézetileg is nevel. A világnézeti semlegesség mellett érvelők ennek hatására részben a kifejezésen próbáltak változtatni - "irányultság nélküli", "egyenlő távolságtartó", "neutrális" kerültek szóba -, részben pedig azt hangsúlyozták, hogy nem az egyének világnézeti semlegességéről, hanem az intézményéről van szó.

A semlegességet az ateizmus burkaként definiáló érvrendszer szerint a pedagógus-társadalom a múlt örökségéből, illetve a pedagógusképzők felvételi politikájából következően is nagyobb arányban nem hívő, mint a társadalom egésze, így az iskola a szekularizáció irányába tolná a társadalmat.

A probléma másik vetülete az volt, hogy mi szabályozható központilag, és mi nem. Sokan úgy érveltek, hogy a pedagógusok autonómiájának keretébe tartozik az iskola világnézetének meghatározása, mások szerint az iskolát fenntartó önkormányzat joga ennek eldöntése.

Az előbbi gondolat logikusan következett az 1985-ös oktatási törvényből, amely - miközben (mint ezt Mészáros István hangsúlyozza) fenntartotta az iskola világnézetileg elkötelezett célmeghatározását, és (legalábbis Tomka Miklós tartalomelemzései szerint) a tankönyvek még a rendszerváltás küszöbén is egyház- és vallásellenes értelemben voltak elkötelezettek - korlátlan teret nyitott az iskolai kísérletezésnek. Így a nyolcvanas évek végén logikusnak mutatkozott, hogy szakmai kísérlet címszó alatt szabaduljanak meg az iskolák a világnézeti kontrolltól. Ha pedig ezt a tényt szembesítjük azzal a fentebb idézett adattal, hogy a hitoktatást a szülők többsége erkölcsi eligazításra és nem hitigazságok közvetítésére "használja" gyermeke nevelésében, akkor az is világos, hogy miért választotta az erősen szekularizált magyar pedagógustársadalom nem egy közössége az ökumenizmus szellemiségét.

Az önkormányzatok világnézet-szabályozó hatáskörének elképzelése viszont valószínűleg a "konkrét esetek" végig nem gondolt konklúziója. Azaz: azok az egyházias körök, amelyek egy-egy önkormányzat döntését ökumenikus vagy éppen katolikus stb. szellemű iskola létrehozása érdekében védelmezték, nem gondolták meg, hogy mi történne, ha az (általuk egyházellenességgel vádolt) liberálisok vezette városokban, vagy volt MSZMP-s tanácselnökök által vezetett falvakban - azaz az ország meghatározó részén - helyi döntés mondaná ki az iskola világnézeti elkötelezettségét.

A probléma legfontosabb oldala azonban - és ez közvetlenül vezet át az egyházi iskolaindítás kérdéséhez -, hogy definiálandó-e valamiképpen az "állami" és a felekezeti iskolarendszer különbözősége (azaz, az egyik semleges, a másik elkötelezett), vagy pedig mindkettőre vonatkozik a világnézetek közötti békesség követelménye. Ha ugyanis a két rendszer azonos szabályok szerint szerveződik, akkor az önkormányzati iskola bármikor kiváltható egyházival; ekképpen nincsen efféle korlátja az egyházi ingatlantörvény végrehajtásának, az iskolák átalakulásának.

Így történhetett, hogy a világnézeti semlegességgel szemben eredetileg - 1990-91-ben - az ökumenikus szellemiségű önkormányzati iskolák védelmében elutasító magatartást tanúsító koalíció az egyházi ingatlantörvény hatása alatt - az egyházi iskolákban elegendő biztosítékot látva az egyházias oktatásnak - engedett, s a semlegesség bekerült az 1991. novemberi tervezetbe. Azonban ekkoriban vált világossá, hogy az önkormányzatok igen sok ingatlanért fognak kártérítést kérni, s hogy a pénzügyi kormányzat által azévre engedélyezett egymilliárdos kártérítési alap bizony nagyon kevés (HVG: 1992. november 7., 41.).

Az ingatlanigénylések országos összesítéséből véleményem szerint az következett a kormányzat számára, hogy a funkcióvesztésre hivatkozás lehetőségét csökkenteni, illetve a mégiscsak önkormányzatinak maradó iskolák keresztény szellemiségét biztosítani kell. Ezért maradt ki a világnézeti semlegesség fogalma az 1992. január 14-i tervezetből. Nem szabad persze figyelmen kívül hagyni, hogy a magyar kultúrharc másik két területén - a hadsereg és a média kérdésében - is ekkor élesedett a helyzet (Magyar Hírlap: 1992. január 27., 1.; Magyar Hírlap: 1992. február 25., 8.). A különbség a két tervezet között a következő:

"A központi állami, illetve önkormányzati nevelési-oktatási intézményben a nevelés és oktatás a világnézeti semlegesség elvén szerveződik." (1991)

"A nevelési, nevelési-oktatási intézményekben a nevelés és oktatás a lelkiismereti szabadság és a különböző világnézetűek közötti megbékélés elvén szerveződik." (1992)

A különbség tehát nemcsak a semlegesség és a megbékélés közötti különbség miatt volt fontos (azaz a vita igazi tartalma nem annyira a semlegesség, mint kifejezés körül zajlott), hanem amiatt, hogy az 1991-es koncepció külön szabályozta a közintézmények szellemiségét, az 1992-es pedig együttesen az egyházi és közintézményekét. Az önkormányzati iskolák változtatás nélküli átvételét ez tette volna lehetővé, és kizárta volna a kártérítést.