---

Tartalom

Köszönetnyilvánítás

Bevezetés

I. Episztemológiai-elméleti-metodológiai keret

1. "Alaphang"
1.1. A kutatás története és nyelvezete
1.2. Értékválasztásaim

2. Episztemológiai kérdések
2.1. Az én episztemológiai nézőpontom
2.2. Narratív igazság
2.3. Számadás a "tudományosságról"

3. Elméleti keret
3.1. Az ember (a fiatal) mint kulturális-társadalmi lény
3.2. A posztmodern globalizált gazdasági-társadalmi-kulturális kontextus
3.3. A nevelési folyamat
3.4. Az iskola világa
3.5. Az ifjúsági szubkultúrák

4. Az empirikus kutatás metodológiája
4.1. A választás
4.2. A kulturális antropológia hagyományai
4.3. Az etnográfia meghatározása
4.4. Paradigmák az etnográfiai kutatásokban
4.5. Az etnográfia története
4.6. Metodológiai sajátosságok
4.7. Narrativitás
4.8. Kritikai megközelítés
4.9. Pedagógiai jelleg
4.10. E kutatás metodológiája: a vizsgálódás-értelmezés útja

II. Pedagógiai etnográfia az "Arany János Gimnázium 11/f osztályában"

1. A bejutás

2. Testem a téridőben
2.1. Hová kerültem?
2.2. Maszkom/-jaim
2.3. Kutatói történetem

3. "Kulturális i/íratok": a diákok teste az iskolai téridőben
3.1. Történetek az iskoláról
3.2. "Naplóm története"
3.3. "Kulturális i/íratok"
3.4. Bei/íratás, bevés(et)és, véset
3.5. Szubkulturális i/íratok
3.6. Egy más pedagógia lehetősége?
3.7. A tanári személyiség jelentősége

4. "Itt a vége (?), fuss el véle": az empirikus kutatás "zárása"

5. A kutatás episztemológiai-metodológiai tanulságai, fölvetődő kérdések

6. Pedagógiai következtetések, utak, irányok

7. A szöveg, ami tovább él: az opponensi értékelések és a válasz
7.1. Hegedűs Judit opponensi szövege
7.2. Rácz József opponensi szövege
7.3. A válasz szövege

Befejezés

Felhasznált irodalom

Melléklet 1. Záró "osztályfőnöki óra" anyaga (a lap, amit a diákok kézhez kaptak)
Melléklet 2. Az osztályfőnökkel együtt készített kérdőív a kutatás végén (a diákok egy osztályfőnöki órán töltötték ki)

---

Bevezetés

A közbeszédben egyre többet hallani a fiatalok szubkultúráiról, leginkább egyfajta morális pánik megközelítésben, illetve a szülői és iskolai nevelés nehézségeit kiemelve, vagy néha inkább érdekességként, furcsaságként kezelve azokat. E nem túl árnyalt diskurzusokkal mintegy párban járnak az iskolai erőszakhoz kapcsolódó beszédmódok, melyek az iskola általános válságának kérdését is fölvetik többféle, sajnos szintén a legtöbbször leegyszerűsítő megközelítésben. Mindeközben a hazai pedagógiai szakmai diskurzusokban csupán most kezdjük el árnyaltan tudományos szempontból végiggondolt témává tenni akár az iskola és nevelés 21. századi (új?) helyét, helyzetét, akár a fiatalok világát és az iskola és pedagógia kapcsolódását (vagy épp nem-kapcsolódását) ehhez. A kompetenciamérések, didaktikailag végiggondolt fejlesztések és a tudástársadalom szlogenként hirdetett időszakában úgy tűnik, a neveléstörténet, neveléselmélet, különösen pedig a nevelésfilozófia a pedagógia elhanyagolt gyermekeivé váltak az utóbbi két évtizedben. Egyre hangosabb azonban a neveléstudományon belül is egy olyan "ellenhang", amely nem haszontalan elmélődésnek tekinti a nevelésszociológiával is összekapcsolódó elméleti diszciplínák kérdésfelvetéseit. Sőt úgy tűnik, hogy a sokféle módszertani eszköz, amit a didaktikai kutatások és gyakorlati megközelítések a pedagógusok kezébe akarnak adni - rendkívül fontos és értékes mivoltuk ellenére - mintha nem tudnának kielégítő választ adni, ha a pedagógiát és a fiatalt a maga komplexitásában, társadalmi-kulturális kontextusában szemléljük. Ehhez - úgy vélem - szükséges egy pedagógia antropológiai megközelítés (vö.: Németh András 2010), mely a fiatalok világának és az iskolai életnek egyszerre "mindennapibb" és mélyebb rétegeit képes leírni, különösen ha az antropológia szó kulturális, kutatási és filozófiai jelentéstartalmait egymásba játsszuk. E könyv publikálásával ezt az "ellenhangot" igyekszem én is erősíteni.

De hogyan is lesz/lehet ilyen "ellenhang" ez a könyv? E bevezetésben röviden felvázolom a szöveg keletkezésének történetét, valamint célját, természetét és néhány jellegzetességét, miközben természetesen e kérdésre maga az egész szöveg adhat csak igazi választ, vagy épp válasz helyett - természetéből adódóan - hozhat újabb kérdéseket inkább.

Egy 2006-2007-es empirikus kutatás alapján 2007-2009 között megírt doktori disszertáció átalakított szövegét tartja kezében az olvasó. Az előbbi az első hosszú ideig tartó pedagógiai etnográfiai kutatás a magyar neveléstudományban: több mint fél éves részvétel egy budapesti, külvárosi középiskolai osztály mindennapi életében. E könyv azonban jóval több annál, mint egy vizsgálat elméletileg megalapozott bemutatása, és az abból származó tudományos eredmények fölmutatása. Egyfajta kísérletről van szó, amely elsősorban a tudományos közeget szólítja meg, de szeretne valamilyen módon elérni a pedagógiai gyakorlat és közélet területére is. Belátom, mint a szöveg megalkotója, hogy elsősorban nem ez az utóbbi szempont volt a szemem előtt az írás során, és így nem is olyan írás született, amely a széles olvasóközönség számára könnyen emészthető, értelmezhető lenne. Mégis bízom benne egyrészt, hogy a tudományos reflexión keresztül a kutatás szövege "kijut" a szoros értelemben vett "tudós közegből"; másrészt, hogy a pedagógusok, szülők, sőt a fiatalok is találnak e könyvben olyan részeket, amelyek kérdésekre, gondolkodásra, reflexióra, újabb szövegek alkotására sarkallják őket.

Kutatásom eredeti célja az volt, hogy feltárja: az ifjúsági szubkultúrák milyen szerepet tölthetnek be a tudatosan tervezett nevelés folyamatában, leginkább mint indirekt hatások forrásai. A választott kvalitatív metodológia azonban egy olyan interpretatív, narratív, szövegalkotó kutatási folyamattá tette a szöveg készítését - annak minden egymásba fonódó fázisában: a szakirodalmak feltárásától az empirikus vizsgálaton át a végleges szöveg írásáig (és e könyvben az újraírásáig) -, amely alapvetően megváltoztatta intencióját. A végleges munka célja már nem pusztán eredmények bemutatása egy etnográfiai vizsgálat nyomán, hanem komoly tudományelméleti (episztemológiai) kérdésfelvetések, kihívások megfogalmazása. Útközben valami másra találtam rá, amivel szívesen próbálkoztam. Így lett a kutatásból és e most könyvvé vált dolgozatból egy kísérleti, kísérletező út és szöveg, mely tehát ezen a módon is egyfajta ellenhangként szólalhat meg a tudományos közegben. Maga a műfaja, kifejezésmódja kihívást és kérdést hordoz: vajon működtethető egy ilyen etnográfiai narratíva a pedagógiában ma?

A címben érintett fogalmak (szubkultúrák, nevelés) tekintetében szintén igaz, hogy a kezdeti leegyszerűsítő szemléletet felváltotta egy árnyaltabb. Az egyes szubkultúrák tanulmányozása helyett írásom a szélesen értelmezett ifjúsági "szubkulturális világ" pedagógiájára kérdez rá az iskolai neveléssel való viszonyában. A pedagógiának pedig egy szintén szélesebb - a társadalmi-kulturális folyamatokat is bennfoglaló - értelmezését kísérli meg érvényesíteni. A dolgozat és e könyv episztemológián túlmutató kérdése, hogy mi történik a hivatalos iskolai és az ifjúsági szubkulturális pedagógia találkozásakor?; végső soron: mi történik az iskolában, a mindennapokban?; és hogyan lehetne egy átalakító, igazságosabb nevelést kialakítani az intézményekben? Ennek az átalakulásnak az alapja - mint fentebb is jeleztem - egy összetettebb, a posztmodern és kapitalista kontextust értelmezési keretként jobban figyelembe vevő, pedagógiai antropológia lehet, melynek kialakításához ez a munka is hozzá akar járulni.

A fentiek fényében vizsgálatom itt közölt "eredményei" inkább felvetődő kérdések, interpretációk, melyek egyszerre az írás folyamatából és az empirikus vizsgálatból születtek meg. A első "eredmény" ily módon egy a magyar neveléstudományban nem megszokott vallomásos, interpretatív, kritikai (tehát a társadalmi átalakulás felé mutató), autoetnografikus írás, szöveg megszületése, annak minden velejárójával: ilyen velejáró a hagyományos tudományos struktúrák felbontása: nyelvileg, újszerű interpretációs stratégiák érvényesítésével; ilyen az inkább hosszan mesélő, mint szintetizáló stílus; és ilyen a hagyományos struktúra fölbontása több ponton. A dolgozatban ugyan megmaradok az elméleti és empirikus rész kettéválasztásánál - azt újra meg újra megkérdőjelezve -, de nem tartom magam az elmélet › kérdések (hipotézisek) › módszer › empíria világosan egymásra épülő konstrukciójához. Hogy e határátlépések valóban bevezetnek-e valami újat, és hogy határátlépő kutatásom - amellyel testem belépett egy iskolai közegbe, és újraértelmezte az ott zajló pedagógiai folyamatokat antropológiai szemmel - fel tud-e mutatni valami újat, azt a beavatott-bevezetett olvasó döntheti el, aki rálép e könyv szövegének újtára...

Meg kell jegyeznem még ebben a bevezetőben, hogy a kézirat régebben elkészült, a megjelentetés pedig hosszabb folyamat volt. Ennek fontos következménye egyrészt, hogy így számos 2011 óta megjelent szakirodalom nem került már bele, másrészt, hogy az én nézőpontom és megközelítésem is sokban változott azóta, és a könyv több pontjával már nem egészen tudok azonosulni. Ettől függetlenül a szöveget változatlanul hagytam. Nem akartam megbontani az egykori koherenciát, és vállalom, hogy ez a munka az egykori disszertációmból született, az akkori önmagam kutatói képével. Ezzel együtt a most publikált szöveg legtöbb állítását és újdonságot hozó kérdésföltevését ma is érvényesnek és fontosnak tartom a hazai pedagógiai közegben.

---