Bevezetés

Ha egy kissé túlozom a számítást, félszázada gyűjtök könyveket. Ugyanis még alig koptattam az elemi iskola padjait, amikor boldogult Berczik Árpád bátyám, nászútjáról jövet, szüleim békéscsabai házánál szállt meg feleségestül néhány órára s ekkor hozta nekem a Hős szabó című képeskönyvet. A nyomtatott betű varázsa megragadott s azóta sem ereszt. Tulajdonképen innenfogva olvasok és gyűjtök soha nem lankadó szenvedéllyel. Persze eleinte az ifjúság tapasztalatlanságával velejáróan - rendszertelenül. Dehát chaoszból lett a világ is; csak idő és teremtő akarat kell hozzá. Gyűjtésemnek volt időszaka, amikor tízezerre rugott könyveim, füzeteim, apró nyomtatványaim száma. Az időközben szerzett bibliografiai és bibliofil ismeretek, nagy bel- és külföldi könyvtárak tanúlmányozása, a bírvágy lehiggadása, az ízlés javúlása lassankint annak a belátására vezettek, hogy a kisebb számú, de érdekes s értékes könyvek gyűjteménye többet jelent, mint a tömegre törekvés, amely lehet a nagyközönséget kiszolgáló múzeumi és egyetemi könyvtárak feladata, azonban magános érje be azzal, hogy - habár lehetően minden szakra kiterjedő ú. n. reprezentatív könyvtára is van - abba mégis csak az alapvető, standard, valamint a szép könyveket kebelezze be. Az előbbieket okulásra, az utóbbiakat gyönyörködésre. Különben ez utóbbi rendszerre a magánost az anyagi és elhelyezési viszonyok korlátolt volta is kényszeríti. E cikk keretében csupán a könyvokozta gyönyörűségről, sőt annak is csak egy fajtájáról lehetvén szó, megállapíthatjuk, hogy a tulajdon ősi ösztönéből folyóan már magában a puszta bírás is forrása az örömnek. Fokozódik ez, ha tárgyához, jelen esetben a könyvhöz olyan momentumok kapcsolódnak, amelyek alkalmasak a bírás élvezetének növelésére. Ilyen mozzanatok a könyv csekély példányszáma (elveszett, elkobzott művek, kis mennyiségű bibliofil-példányok), létrejöttének régisége (inkunabulák), előző tulajdonosának kiválósága (Rákóczi, Petőfi stb. könyvei közül származók), kiállításának a megszokottnál különb volta (papiros, betű, illusztráció, kötés, exlibris stb.) s szerzőjével a szellemi apaságon túlmenő kapcsolata (az író kézjegye, ajánlása stb.). Nem akarok ezen örömokozók között fokozatot felállítani, azért csak egyszerűen konstatálom, hogy nekem évtizedek óta a legintenzivebb gyönyört azok a könyveim okozzák, amelyek szerzőjükkel kézírásuk révén vannak nexusban. A kézírás értékességének körülbelül ezek a fokozatai: először az írónak vagy mint szerzőnek, vagy mint tulajdonosnak egyszerű szignálása, majd az író dedikációja, különösen, ha a megtisztelt maga is kiválóság s végül - ami már bizonyos mértékig a grangerizáláshoz tartozik - az író kézirata, legkivált, ha annak tartalma és a nyomtatott szöveg azonosak. Mindez a megállapítás - ha másodsorban is - a mű illusztrátorára is vonatkozik. Hogy a szignálás milyen erősen ható ok a mű megszerzésére, mutatja, hogy a modern bibliofil kiadványok - már amennyiben élő szerzőkről van szó - rendszerint szignálva jelennek meg. Az író sajátkezű ajánlása érzelmi dolog, mely baráti szeretetből, a hűséges olvasó, a gyűjtő és régi kifejezéssel élve a "fautor" megbecsüléséből, végül a viszonzás udvariasságából fakad. Mindenképen megtisztelés, aminek nem volna szabad piacra, hanem csupán közgyűjteménybe kerülni. A magyar bibliofiliában az ajánlásnak egyik legszebb példánya azon a BerangerChansons-kötetén van, amely valamikor a Petőfié volt. "Arany Jánosnak Petőfi Sándor - Tompa Mihálynak Arany János - Lévay Józsefnek Tompa Mihály - Szász Károlynak Lévay József." Minden igaz gyűjtőt megnyugtathat, hogy ez a bibliofil kincs ma a Kisfaludy Társaságé. De hát amikor kényszerítő anyagi körülmények családi ereklyéket is elkótyavetyéltetnek a tulajdonossal, a dedikált könyvek sem lehetnek kivételek. S elvégre is remélhetőleg gyűjtőhöz kerülnek, aki különben originális ajánlások révén sokkal kevesebb ilyen példányra tudna szert tenni.

Mindkét kategóriánál kétségtelen, hogy a kézírás mint az író lelkének kisugárzása emeli a könyv becsét; de valósággal a szellemi alkotás műhelyébe enged bepillantást a harmadik válfaj, amely az ugyanazonos írott és nyomtatott szövegnek a könyv keretében való frigyesülését jelenti. Az írott szöveg maximuma, ha az a művet teljes egészében tartalmazza s amikor ez előbbitől eltérően technikailag nem olvad össze a könyvvel, hanem mint külön bekötött kéziratkönyv önálló életet él. Valóságos modern kódex!

...