Csink Lóránt
Variációk a szabályozásra
Tartalom
BevezetésI. A szabályozás szükségessége, a jogi szabályozás sajátosságai
1. A modern jogalkotás kezdetei
2. A normatív és egyedi aktusok elhatárolása
3. A jogforrási hierarchia
4. Következtetések
II. Ön- és társszabályozás
1. Önszabályozás
2. Az önszabályozás előnyei és hátrányai
3. A hatékony önszabályozás vélt feltételei
4. Az önszabályozás megvalósulásának fajtái
5. Társszabályozás
6. Összegzés: Az ön- és társszabályozás helye a jogrendszerben
III. Szabályozó hatóság - önálló szabályozó szerv
1. Államszervezeti alapvetés
2. A szabályozó hatóság
3. Az önálló szabályozó szerv és a szabályozó hatóságok kapcsolata
4. Az NMHH mint szabályozó hatóság
Utószó
Bibliográfia
Bevezetés
Minden tudományterületen a kutatás célja tipikusan az új jelenségek megismerése és megértése. Nincs ez másképp az államszervezeti, közjogi kutatások esetében sem; a változásokat a kutatónak fel kell ismernie, azokat elemeznie és - a lehető legteljesebb tárgyilagossággal - értékelnie kell.
A médiajog szabályozása körében 2010 második felétől számos jelentős, strukturális változás volt megfigyelhető. Ezek közé tartozik egy új szabályozási struktúra kialakítása; az ön- és társszabályozás intézményesítése, valamint az önálló szabályozó szervek alkotmányi szintű megjelenése. Ez az átrendeződés élénk vitákat váltott ki nemcsak a politikusok, hanem a jogtudomány művelői körében is. Az ilyen viták általában hasznosak a jogalkalmazás számára: kikristályosodnak az egyes álláspontok, amelyek segítik az egyes rendelkezések helyes értelmezését és alkalmazását. Sajnálatos módon az egyéb közjogi változások, valamint a tartalmi médiajogi kérdések hamar elterelték a figyelmet a strukturális áttekintésről. Meggyőződésünk azonban, hogy a keretek tisztázása a tartalmi vitához elengedhetetlen.
Jelen munka során arra teszünk kísérletet, hogy áttekintsük az "alapokat": a szabályozás, a jogi norma alapvető sajátosságait és társadalomban betöltött szerepét. Ezt követően elemezzük az ön- és társszabályozás megvalósulását a médiajogban, keresve a választ arra a kérdésre, hogy a szabályozásnak ez a formája mennyiben és mikor lehet a jogi szabályozás alternatívája. A kötetünk harmadik részében a szabályozó hatóság sajátosságait és az Alaptörvényben nevesített "önálló szabályozó szerv" fogalmát vizsgáljuk, végül pedig az itt nyert következtetéseket vonatkoztatjuk a hazai médiaszabályozás intézményi rendszerére.
E kérdések meghaladják a klasszikus jogágak kereteit és interdiszciplináris kutatómunkát tesznek szükségessé. A szabályozás kapcsán elengedhetetlen, hogy az egyes szakjogágak, valamint az alkotmány- és közigazgatási jog képviselői "közös nevezőre" jussanak, és elemezzék az egyes szabályozási módszerek jogrendszerben betöltött helyét és sajátosságait. Éppen ezért jelen munka az alkotmányjog és a médiajog kutatóinak különös összefogása. Ugyanahhoz a témakörhöz más-más szemmel és irányból közelítettünk, hogy felfedezzük, mi a közös nevező a két terület között. Bízunk abban, hogy ez az újszerű megközelítés tudományos eszmecseréket, vitákat vált ki a szakmai közélet köreiben.
A kutatáshoz nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara és az NMHH Médiatanács Médiatudományi Intézete által szervezett kerekasztal-beszélgetések. Az ott kifejtett kritikáért, észrevételért, tanácsért köszönettel tartozunk különösen Jakab Andrásnak, Koltay Andrásnak, Kovács András Györgynek, Lapsánszky Andrásnak, Nyakas Leventének, Polyák Gábornak és Téglási Andrásnak.
Végül köszönettel tartozunk az NMHH Médiatanács Médiatudományi Intézetének, hogy támogatásával lehetővé tette a témakörben való kutatást és a kötet megjelenését.
Laus viventi Deo!
Budapest, 2012. szeptember 30.
A Szerzők