Az ötvösművészet az építőművészet társművészete
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Fekete György: Előszó
dr. Varga Lajos: Ötvöstárgyak a római katolikus Egyház gyakorlatában
Czégány Sándor: Mi a szerepe, egyáltalán van-e szerepe a társművészeteknek, ezen belül az ötvösművészetnek a kortárs építészetben?
Tompos Lajos: Az ötvösművészet és a belsőépítészeti tervezés egymásra hatása
Bugár-Mészáros Károly: Ötvösművészet az enteriőrben
Jánosi János: Szerves ornamentika
Szenes István: Ötvösművészet, mint társművészet a belsőépítészetben - "Egy életpálya tükrében"
Kovács Zoltán: Az oktatás szerepe az egyes "művészeti területek", így az ötvösség fennmaradásának tükrében
Katona Katalin: Utószó
Előszó
Egy-egy művészeti területnek és gyakorlóinak életképességét két tényező bizonyíthatja kétségbevonhatatlanul. Elsőként folyamatos teljesítményének magas színvonala, a művek korszerű üzenete. Másodikként versenyképessége, készenléti állapota egy olyan történelmi időben, amikor dekonjunktúra van, ám a szűkös megbízási viszonyok sem csökkentik a műfaj felhalmozott szellemi készletét. Erejét ilyenkor éppen a kibontakozás irányába képes bizonyítani. A magyar ötvös és fémművesség az említett két tényezőnek úgy van birtokában, hogy nagy erőfeszítésekkel viseli a nehéz idők terheit, alkot, műveket és terveket hoz világra, mert belső indíttatása töretlen és erkölcsi erőkkel bír. Egyéni kiállításokon, csoportos bemutatókon, rendszeres biennálékon küzdi ki és bizonyítja teremtő folytonosságát, és lépi át a szorult kereskedelmi helyzet korlátait. De miként is lehetne másképpen? Az igazi művészet létre termett, a tárgyművészeteknek ez az egyetlen "életformája", használatra, hatásra, gyönyörködtetésre találta ki a Teremtő, vitathatatlan jókedvében...
Mégis, van valami komoly figyelmeztetés is az előbb leírt jelenségben. Ez pedig nem más, mint a romló pozíció ténye általában a kézműves iparművészet hazai színterein. A hétköznapok világa a percéletű tömegtermékek fénykorát éli, az ünnepek pedig szűkölködnek teret adni a tárgyak művészi minőségének. (Gondoljunk csak a szívet melengető sportsikereket kísérő díjak lehangoló giccsvilágára...) Talán még az öltözködés-kultúrája tud leginkább az ötvösség egyik színvonalas húzóereje lenni, ahol a különbözni akarás ősi szenvedélye és szokásai adnak új és új impulzusokat művésznek és megrendelőnek egy időben. A színvonalas luxus életterei a korlátozhatatlan technika csodavilágának irányába lettek fogadó készek, az egyházak lehetőségei pedig természetesen korlátozottak és figyelmük szociális irányba fordult. Különös jelenség, hogy a gyűjtők figyelme is a múlt eredményei felé fordul általában, mintha a kortárs művészetekben való jártasságuk bizonytalansága tükröződne vissza ebben a magatartásban. Ebben a világban a konvertálható érték biztonsága mindig is a legfontosabb szempont volt. A magyar ötvösművészet készsége ugyanakkor a fémek és nemes fémek kezelése, komponálása dolgában felemelő jelentőségű, a személyes indíttatású tárgyak és az anyagban rejlő kimeríthetetlen lehetőségek területén annak ellenére, hogy a felsőfokú tervezőművészek és leendő mesterek képzése területén volna mit tenni...
A legnagyobb gondot mindezek ellenére az ötvösművészet számára ma az építészeti és enteriőrtervezés világában való szorult helyzete okozza. Nagyon kevés olyan középület épül, amelynek részlettervezései, ezek külső és belső fémművességgel kapcsolatos igényei megbízásos formában elérnének a legkiválóbb alkotókig. Pedig az Egész megjelenésében múlhatatlan szerepe lehetne azoknak a részleteknek, amelyek a változatosság és egyéniség többletét biztosítanák. Kiváló alkalmak volnának erre az épületek és belső világok funkcióváltásai, rekonstrukciói, a műemléki felújítások és a színvonalas reklámértékek létrehozása is. Mindehhez adva vannak a megfelelő szellemi erők, a még létező és lehetséges technikák és ezek készségei, vagyis a kínálati oldal adottsága. A műhelyek és csoportosulások elzárt világa tehát alkalmakra vár és érleli a kreatív cselekvés színrelépésének stratégiáját.
Eljött az idő tehát arra, hogy szakszerűen bemutatkozzék, szót kérjen mindaz, ami az elmondottak ellenére létezik és élni akar avval a többlettel, ami csak az ő sajátja. Nem elég emlegetni a gondokat, hanem eszmecserékbe kell bocsátkozni alkotónak, menedzsernek, kereskedőnek, szaktörténésznek, s természetesen mindazoknak az alkotóknak és szervezeteiknek, melyek a kibontakozásban érdekeltek. A művészet többletértékéről van ugyanis szó, amiről nem lehet lemondani. Ebben a gondolatmenetben a készenléti állapot fontosságáról is szó esett. Ami nem automatizmus, hanem kemény elhatározások eredménye. És az elhatározóké. Köszönet nekik ezúttal is, akik nem csak saját tehetségük próbáit vállalják, hanem a tradicionális értékeket őrzik, az újakét megalapozzák, szakmabeli társaik helyett is. Tiszteletet hát az elhivatottaknak. A magyar ötvösség és fémművesség évezredes múltú, nehéz évtizedeiben is a méltó őrt állás példája, és jövője az egyetemes hazai iparművészet egyik kulcsfontosságú reménysége.
Fekete György belsőépítész
Professor emeritus