Bevezetés

E munka szükséges voltát bizonnyal nem kell igazolnom. Valamint minden művelt nemzet nyelve, a mienk is telidestele van idegen szókkal, olyanokkal is, melyek jó honi szókkal helyettesíthetők, olyanokkal is, melyekre nincs saját szavunk. Sőt ha számokkal tüntetnék ki azt az arányt, melyben a művelt nyelvek szókincsébe idegen elemek tolultak be, azt hiszem, a magyar nyelv arányszáma egyike volna a legnagyobbaknak; értelmiségünk oly sokáig élt minden tudományszakban a latin nyelvvel, oly sokáig használta azt még a közéletben is, hogy ezer meg ezer fogalomra a mult század elejéig még csak nem is kerestek megfelelő magyar kifejezést. Ma már - jórészben hála a sokáig méltatlanul csúfolt nyelvújító mozgalomnak - e latin szavak nagy része nélkül ellehetünk; hanem azért még most is annyi író él velök szükségtelenül is, hogy a mai könyv- és újságolvasó is egy-kétezer latin szó ismerete nélkül lépten-nyomon fennakad olvasmányában. E könyv legnagyobb része éppen ezért a forgalomban lévő latin szókat öleli fel: természetesen csak azokat, melyek nem lettek magyarokká, melyeket a mai magyar ember idegeneknek érez. A lurkó, a turpisság, árkus, virtus, református szó pl. latin ugyan, de nyelvünkben már nem idegen szó, hanem meghonosult szó, s ezért e könyvben nem kellett helyet találnia.

Ugyanez a szempont vezetett bennünket a más nyelvekből átvett kölcsön-szók dolgában is. A bankó pl. olasz szó, de senki sem érzi idegennek, éppúgy mint a parádét, a lakájt, a frakkot, a svihákot, a bekecset, a kamarát sem fogja senki az idegen szavak szótárában keresni.

De azokra a szavakra nézve is bizonyos korlátokat kellett szabnunk, melyeknek idegen voltát igenis még mindenki érzi, de amelyek mégis a magyar nyelvkincs részeivé lettek. Ilyen mindenekelőtt számos állat-, növény- és ásványnév: zebra, kenguru, kamélia, bambusz, rubin, smaragd; ilyen sok vegyészeti, gyógyszerészeti műszó: karbol, kinin, aspirin stb. E szók fejtegetése csak tudományos magyarázat útján lehetséges és nem idegen szótárba, hanem lexikonba való. Végre ki kellett hagynunk azokat az idegen szókat is, melyeket csak bizonyos szaktudomány vagy ipar művelői használnak egymásközt, élőbeszédben, valamint szakembereknek írt művekben. Régebbi magyarázó szótárak különösen sokat öleltek fel az orvostudomány görög és latin műszavaiból; ezek közül mi csak azokra szorítkoztunk, melyek a laikus közönség körében is járatosak, nem szaporítva e könyv anyagát ilyesekkel: tracheoblenorrhoea (gégesípnyákfolyás) vagy haematopostema (vérkelés). Végre ki hagytuk azt a számos, jobbára németből átvett idegen szót, melyek főleg némely város műveletlenebb rétegeiben (sajnos Budapesten is) használatosak, holott közismert jó magyar szó van rájuk (pl. kaszni, pemzli, stikkel, smakkol), valamint bizonyos idegen szók tájnyelvi eltorzulását is (pl. cibil a. h. civil). Felvettünk ugyan számos oly szót, amelyeket megért e szótár forgatója, de melyeknek jó magyar szóval való helyettesítésére akartunk útmutatást adni (pl. tapéta: fali kárpit), ellenben természetesen nem lehetett feladatunk kitanítani azokat, akik cédula helyett cettlit mondanak, vagy evőeszköz helyett eszcájgot, főzelék helyett csuszpájzt. A pesti csibész- és tolvajnyelv szavai sem tartoznak ide.

Általában az volt a törekvésünk, hogy ne növeljük hiába való módon e munka szó-özönét olyan dolgokkal, melyekre a nagyközönségnek szüksége nincs. Csak azokat a szókat igyekeztünk fölvenni, melyekre az átlagos könyv- és újságolvasó ember igenis rá-rábukkanhat - "átlagos olvasó" alatt az olyant értve, aki semmiféle idegen nyelvet nem tud, de legalább némi nyelvérzéke, némi tanultsága van.

Mivelhogy jóformán mindennap új meg új idegen fogalmak jutnak hozzánk, idegen találmányok, idegen divatok, melyeket aztán legtöbbször a maguk idegen szavával jelölnek meg a lapok: természetes, hogy egy "idegen szótár" sohasem lehet tökéletes, éppúgy mint másféle szótár vagy lexikon sem.

...