---

Tartalom

Jaj Istenem, de szép ő
Hajnalka
Ez az isten is szép
Kéjbarlangban
Örökségem
Át, át, csak át rajta(d)
Édes kis méhem
Terpeszállás
NapHoldba nézek
Szemfedő csókból
Valló más
Csak veled
Öledben egy üs tökös
Bársony és lepel
Csillagösvényeken
Nem lesz babád tőlem
Vigasz
Miss Főnix
Dérledér
Nézem a nénit a fagyban
Így élünk veled

---

Előszó

2015. január elseje van, korán reggel, olyan korán, hogy hajnal. A hajnalról máris eszembe jut Hajnal, egy a három közül. Vége is lett a nagy prózai tervezgetésemnek az újévi fogadalmakról. Bámulom a csodát, a jeges idő líráját, versre kezd ösztökélni máris. Hatalmas ábrákat tapaszt a fagy az ablakra, a pici jégcsodákat egymás után kezdeni megfejteni. Megannyi élő emléket fedezek fel bennük jégbe zárva, hihetetlen grafikai csodákat varázsol az üvegre a dér. Nonfiguratív alakjait elkezdem megfejteni. Az egyik lányként csábít, hívogat, a másik előre hajolva csípőjét mutatja és már rá is zár engem is a jég, belesimít az ő fagyott alakjába. Elindul a képzelet, amit a múltban megismert valóság táplál. Zúzmara. Mara, más nevén Mari zúz péppé maga alatt... Rálehelek az üvegre, a jéglány kezd elolvadni, összehúzza magát, átalakul egyetlen nagy női mellé. De hol a másik?

Lássuk, mi lesz ebből. Január havi ciklus. Versciklus és egy nő ciklusa. Szaggatott versek szerkesztés nélkül, mint a jégvirágok a természet hóbortos kezétől. Mire véget ér a hónap, véget ér a vers is itt, leolvadnak a jégbe zárt csodák, lecsorog sok szerelmes perc is, hol a valóságban, hol a képzeletben, hol a szándékosan kierőszakolt képzelgésben, abban, hogy milyen is lenne, ha... mi lenne vele, ha velem... és én mit is...

---