TÁJÉKOZTATÓ
A
KÖNYVNYOMTATÓ INTÉZETTEL
ÉRINTKEZŐ
IRÓK ÉS KÖNYVKIADÓK
SZÁMÁRA

(A HORNYÁNSZKY-FÉLE KÖNYVNYOMDA
25 ÉVES FENNÁLLÁSÁNAK EMLÉKÉRE.)

BUDAPEST
HORNYÁNSZKY VIKTOR SAJTÓJA.
1890.

TARTALOM

BEVEZETÉS.

ELSŐ RÉSZ.
KÉZIRAT, BETÜMINTÁK, SZEDÉS, JAVÍTÁS.

MÁSODIK RÉSZ.
ALAK (FORMÁTUM). MINTÁK.
EGYENGETÉS. GYORSSAJTÓ ÉS JÁRÁSA.

HARMADIK RÉSZ.
A TÖMÖNTÉS (STEREOTYPIA).

NEGYEDIK RÉSZ.
AZ ÁBRA.

ÖTÖDIK RÉSZ.
A PAPIROS.

HATODIK RÉSZ.
A KÖNYVKÖTÉS.

VÉGSZÓ.

BEVEZETÉS.

A könyvnyomtatás és kiadás terén való működésünk közepette akárhányszor azt kell tapasztalnunk, hogy a nyomdásznak csakúgy, mint az őt foglalkoztatónak számtalan nehézséggel kell küzdenie abban az esetben, ha az író vagy a kiadó a nyomtatással járó foglalkozás ezer ügyes-bajos dolgát csupán hírből ismeri, s a nyomdai termék elkészítésének módjáról kellő tájékozással nem bir.

Ezen a rég érzett hiányon óhajt e vezérfonal segíteni. Kitűzött czélja a félig-meddig beavatott vagy éppen teljesen beavatatlan írót és kiadót megbízható vezetőként kalauzolni a nyomdahelyiségben, osztályról-osztályra kisérni, s lépésről-lépésre haladva, tájékoztató útbaigazítást nyujtani neki és könnyen érthető szavakkal, apróra megmagyarázni azt az utat, mely a kézirat átadásától az első kész példány könyvpiaczra jutásáig megteendő.

Hogy tehát a nyomdai termék – hangzatos és fölösleges újsághirdetésnél ékesebben szólóan, a szerző örömére s a könyvnyomtató dicséretére – mennél finomabb ízléssel, tetszetős alakkal, megnyerő czímmel és hibátlanul kerülhessen ki a sajtó alul, különös nyomatékkal kérjük a szíves munkáltatót, hogy a föntebb érintett útat-módot majdan mindenben helyesen és pontosan kövesse. A könyvnyomtató azután, legyen a kivánság bármily kényes és sokfelé ágazó, tudással, ügyességgel és igyekezettel, föladatának könnyen megfelelhet s munkáját, a tájékozatlanság-okozta kínos vergődés, igazítgatás és változtatás kétszerte fárasztó akadályaitól menten, időrablás és rendkivüli költség nélkül készítheti el.

ELSŐ RÉSZ.
KÉZIRAT, BETÜMINTÁK, SZEDÉS, JAVÍTÁS.

1. Kézirat.

A könyvnyomdai termék gyors elkészülésének egyik főkelléke a tisztán, olvashatóan írt és jól elrendezett kézirat. Ebből önként következik, hogy a papiros helyes megválasztása és a tinta színe szintén figyelemre méltatandó dolog.

Legczélszerűbb szép tiszta, sima irodai papirost használni. Természetesen fehér színű legyen, de ne vakító fehérségű, mert az ilyen, különösen erősfényű légszesz-világítás mellett, kápráztatja a szemet. Azonfölül tanácsos gömbölyű, középnagyságú betükkel és egyenletes írással, a betoldásokat a lehetőségig kerülve, a törléseket mellőzve, írni. Tintául nagyon ajánlatos fekete színűt használni, mely ne legyen csillámló fényességű, mivel a csillámlás nemcsak sérti, de hosszas olvasásra meg is fájdítja a szedő szemét.

A szerző fölöttébb előmozdíthatja a szedő munkáját azzal, ha tisztán másolt, folyékonyan olvasható kéziratot ad a nyomdába. Ne feledjük, hogy a szedő nem tudós; nem ismeri a tulajdonneveket, az idegen kifejezéseket, a rövidítések értelmét és sok egyébnek jelentőségét, s így gyakran megesik, hogy egy-egy, néha talán jelentéktelen szó kibetűzése miatt annyi időt mulaszt, a melynek tartamán egész oldalt megszedhetett volna.

Sokszor az ily, olvashatatlanúl irott kézirat annak a kellemetlen körülménynek szokott okozója lenni, hogy két, sőt három ízben is javítani kell a szedést. A többszörös javításra fordított időveszteségért pedig a szedőnek méltó kárpótlás jár s ez az előre nem látott és az árszabásba föl nem vett költségtöbblet surlódásokra szolgáltat okot a munkáltató és nyomdász között.

Kivánatos a nyomdába adandó kézirat papirosának egyik oldalát tisztán hagyni. Különösen fontos e körülmény lázas gyorsasággal elkészítendő munkáknál, midőn egy lap kézirat több szedő közt szétosztatik.

Ha a szerző vagy kiadó ismerni óhajtaná a kézirat mennyiségét, illetőleg tudni szeretné: vajjon hány ívre terjed kézirata a kapott nyomtatott mintának megfelelő nyomtatásban, akkor a következő eljárás követendő.

Megolvassuk a kezünknél levő és mintául elfogadott nyomtatvány egyik lapján (oldalán) folyó sorokat, s ezek összegét megszorozzuk az oldal egy sorában foglalt betük összegével. E szorzás eredményéből az egész oldalon levő betük összege tűnik elő. A számításnál természetesen az irásjelek, valamint két szó között mutatkozó hézag szintén betüszámba veendő.

Hasonlóképpen számítandó ki a kézirat egy oldalára írt betük összege, s az ekként nyert számot megszorozzuk a kézirat többi oldalainak számával, s ez az összeg a kéziraton előforduló összes betük számát adja. Ha most ez utóbb nyert számot elosztjuk a mintául vett oldalon talált betük összegével, megtudjuk, hány oldalt foglal el a kézirat nyomtatásban.

Tájékozásul íme a következő példa, mely a számítást világosan megmagyarázza.

Föltéve, hogy a kézirat 150 egy oldalos lapra terjed, minden oldalon 40 sor van s minden sorba 52 betü fér.

Tudni akarnám, hány ívet tölt meg ez a kézirat nyomtatásban, ha a kiválasztott minta alakjában készíttetem, a melynek egyik oldalán 32 sor s minden sorban 58 betü vagyis összesen 1856 betü van.

A kézirat egyik oldalára 40 × 52 = 2080 betü fér, az egész 150 oldalnyi kézirat tehát nem kevesebb, mint 2080 × 150 = 312,000 betüt tartalmaz. Elosztva már most ezt az összeget a nyomtatott minta egyik oldalán levő betük összegével, azaz 1856-tal, megtudom, hogy a kézirat 168 nyomtatott oldalt vagyis 10 és fél (16 oldalas) ívet tölt meg.

Minthogy a kézirat mennyiségét már képesek vagyunk kiszámítani, most tehát meg kell ismerkednünk a különböző betüfajtákkal, a melyeket a nyomdász fokozatosságuk szerint nevez el.

A betüfajták a következők:

A megelőzőleg felsorolt betüknél nagyobbakat a falragasz-betüfajták közé soroljuk.

A betüfajták nemcsak alakjuk különbözősége, hanem nagyságuk fokozata által is eltérnek egymástól. Már a könyvnyomtatás föltalálása idején különböző nagyságú betükkel irattak a kéziratok. A misekönyvek szövegéhez, a melyet élemedett korú papok gyéren világított templomban olvastak, kizárólag nagy betüket, a litániához (kanon) már kisebb fokút, mig a tudományos és közönséges művekhez még kisebb betüket használtak. A legelső nyomdászok, a kik e kéziratokat nyomtatták, követték a bevett szokást, s némely ma is használatos betüfajtának elnevezése még abból az időből ered. Jelesül a missal, kanon, text, tertia, mittel, cicero (Cicero munkáiról, mert legelőször evvel a betüfajtával nyomták), corpus (Corpus jurisról). A sabon és garmond betük az illető fajták betümetszőiről neveztettek el.

Helyén valónak látjuk itt megjegyezni, hogy a latin betüket antiquanak, s renaissance korabeli válfaját mediaevalnak, a német betüket pedig frakturnak mondjuk s szintén renaissance korabeli válfajait góth és schwabachnak nevezi a nyomdász-nyelv.

Az alább következő szövegben az imént sorjában említett betüfajtákat mutatjuk be.

A szedés beosztása különböző; lehet vagy sűrű, azaz compress, vagy ritkított. Ha a sorok között úgy nevezett térző nincs, akkor a szedés sűrű, ellenkezőleg ritkított. A sűrű és ritkított szedés közt fenforgó különbséget az alább lenyomtatott minták tüntetik föl.

2. Betüminták.

Nem csupán a könnyebb szerrel való tájékoztatás, hanem a leginkább használtak megismertetése végett is mutatjuk be alább a czímbetü több fajtáját.

A czím-betüfajták, valamint a folyóbetük közt szintén meg van a teljes fokozat, s a nyomdász a mű betüfajtájának megfelelő nagyságú és metszetű czímbetüket alkalmazza.

E helyütt a czímbetüknek csak egy-egy fajtáját szemléltetjük, majd a kisebb, majd a közép, majd meg a nagyobb fokút.

3. Czímbetük.

4. A szedés.

A betüöntő-műhelyből való betüket szekrényekbe rakják. A szekrényben minden betünek megvan a maga rekesze.

Az antiqua betüfajtának szekrénye más berendezésű, mint a frakturé, szerbé, görögé s a többi nyelveké.

1. ábra.

A szekrény (1. ábra) beosztása nem követi az ábécé ismert sorát, hanem a sűrűbben előforduló betü esik legközelebb a szedő kezéhez, s ezek a rekeszek nagyobbak, míg a kevésbbé használatos betüké távolabbra esik.

Az antiqua-szekrény 107 rekeszt tartalmaz, minthogy a számok, jelek, kettős, azaz egygyüvé öntött (fi, fl, ff) betük mind külön rekeszt foglalnak el.

2. ábra.

A szekrény az állványon lejtősen nyugszik s ennek eleje a szedő melléig ér. Rendszerint kétféle állványt használnak. Az egyiknek pusztán egy, (2. ábra) a négy láb közé erősített, haránt futó deszkája van, míg a másik 8-10 rekesztékkel bir (3. ábra). Olyan szekrényeket tolnak beléjök, a melyeknek betüi nem használtatnak. Többször megtörténik, hogy a szedőnek egyszerre két, sőt több szekrény is szükséges. Világos tehát, hogy az ily szedés nehezebb, lassúbb s a költsége is tetemesebb.

3. ábra.

A kéziratot a szedő a kézirattartóba (4. ábra) helyezi. E tartó két keresztbe futó fából készül s e kereszt közé csipteti a szedendő kéziratlapokat. Minden sor végig szedése után a keresztbe futó fát lejjebb kell igazítania a kéziraton. A készülék függőlegesen vonuló végén hegyes szeget alkalmaznak, s ennél fogva a szekrény szélébe erősítik.

4. ábra.

A kézirat-tartót most már nem igen használják, mert a szedő munkáját szerfölött lassítja. A rohamosan haladó kor pedig az ő lázas gyorsaságú működésével nyílt ellensége mindannak, a mi az erő teljes kifejtését csak némiképpen is akadályozza.

5. ábra.

A szedéshez a sorzó, vagy másképpen nevezve, a szedővas (5. ábra) szükséges. Ebbe az eszközbe, miután az alak kivánta szélesség szerint csavarta, szedi bele a szedő egyenkint a betüket a szekrényből, minduntalan a kéziratra tekintve s egyes szavakat olvasva róla. Jobb kezének hüvelyk- és mutató-újjával fejénél fogja a betüt s egymás mellé rakja a sorzóba olyképpen, hogy a betü feje fordítva látszik.

Minden szó után, hol a nyomtatásban hézag következik, úgynevezett sorpótlékot használ. E majd keskenyebb, majd szélesebb hézagot betöltő sorpótlék a rendes betünél jóval alacsonyabb, s így a kész íven róla lenyomat nem látható.

A sorzóba közép nagyságú, azaz a garmond betüfajtából 8-10 sornál több nem fér. Ha megtelik sorokkal, kiveszik, nyomdász-nyelven kiemelik belőle a szedést s a mellette levő szekrényen rézsutosan nyugvó hasáb-, negyedrét- (6. ábra) vagy ívréthajóra teszik.

6. ábra.

A hasábhajó vagy fából vagy ónból való. Az ónból készült, alacsony oldalfalakkal biró, hosszúkás lemez. Ha ez is megtelik, a szedést zsineggel körülkötik, s erre a czélra készített (szedő-)deszkára (7. ábra) rakják.

7. ábra.

Az ekként hasábbá alakított vagy ívvé tördelt szedésről kefe- vagy kézi sajtó levonat készül.

5. A javítás.

A kefelevonatot, mielőtt a szerzőnek áttekintés czéljából elküldenék, a javító (corrector) végig javítja.

Ez a levonat a házi, azaz első correctura, melyet a nyomda végeztet.

A correcturáról a következő lapon lévő correctura-minta nyújt fogalmat s egyúttal az egyes jeleket is kimerítően megmagyarázza.

Mikor a szedő a javítótól a végig javított levonatat visszakapja, a szedést a javítószékre (8. ábra), illetőleg a három lábú asztalkára helyezi, s hegyes, tűforma eszközzel, a melyet árnak (9. ábra) neveznek, beleszúr a megjelölt betü szárába, kiemeli s a helyébe valót ismét belerakja.

8. ábra.

9. ábra.

Ha nagyobb hibát ejtett, például, ha egy-két sort kifelejtett vagy kétszer szedett, a szedést újra meg kell tördelnie.

Tördeléskor a szedés illető helyének sorait ismét a sorzóba helyezi és szétbontja, hogy a hiányzó szavakat vagy sorokat beleilleszsze, helyesebben: beleszedje, avagy a kétszer szedetteket eltávolítsa.

A javító által megjelölt összes hibák kiigazítása után a szedő új levonatot készíttet. Mire a javító az ívszámot és a feladó napot bejegyzi ellenőrző könyvecskéjébe s az ív levonatát a kézirattal együtt a szerzőnek elküldi.

A levonat rendesen két példányban készül. Egyikét a szerző, megjelölvén az esetleg még benne rekedt hibákat, visszaküldi a nyomdába, másikát pedig, melyen a javítandókat szintén megjegyezte, ellenőrzés végett magánál tartja: vajjon kijavították-e mind a megjelölt hibákat a nyomdában?

Ha a szerző a levonaton csak nehány jelentéktelen betühibát talál, akkor az ív utolsó oldalára ráírja az «imprimatur» vagy «nyomható» szót, a mi annyit jelent, hogy az ív, a megjelölt hibák kijavítása után, az előre meghatározott példányszámban nyomható.

Több ízben megesett már, hogy egyik-másik szerző, kézhez kapván a revisió-ívet, azt gondolta, hogy művét ugyanolyan papirosra nyomatják, mint a minőn a levonat készült.

Pedig e föltevés tévedésen alapszik.

Emez aggodalmak eloszlatása végett megjegyezzük, hogy a papiros e fajtáját pusztán csak correctura-levonatok készítésére használják. A sima papiroson könnyen eltörülődik, azaz elpiszkolódik a betü, a mi az előbbi fajtánál nem fordul elő; mert használata előtt megáztatják, hogy a betü feje tisztán s minden vonásával megjelenjen a levonaton.

E helyen fölemlítendő az a visszás állapot, mely kivált nálunk Magyarországban nagyban divatozik. A szerző urak ugyanis csak félig kidolgozott, mondhatni pusztán kézirat-vázlatot adnak a nyomdába szedés végett, s a tulajdonképpeni szövegezést a correctura alkalmával végzik. Hogy ez a kényelem igen költséges mulatság, azt az eddig elmondottakból bárki is könnyen megitélheti.

A rendesen kezelt szedés után a correctura ívenkint félóránál tovább nem tarthat, mert a könyvnyomdatulajdonosnak nagyon érdekében áll, hogy üzletében csak oly munkásokat alkalmazzon, a kiknek jó és szabatos szedéséről már meggyőződést szerzett.

Innen könnyen érthető, hogy a szerző által utólagosan betoldott, illetőleg a correcturába beléjegyzett szövegezés folytán keletkezett időveszteségért a szedőnek külön díj jár, s e szerint ezt a költséget a munkáltatónak fel is számítják.

Ez okból nem ajánlhatjuk eléggé ama tanácsunknak szíves figyelembe vételét, hogy a szerző urak végképpen megállapított, vagyis teljesen sajtó alá rendezett kéziratot adjanak a nyomdába.

A szerző által «nyomható»-nak jelzett ív szedése a végső javítás teljesítése után kikerül a szedő felelőssége alól, s a főgépmester veszi gondjaiba.

MÁSODIK RÉSZ.
ALAK (FORMÁTUM). MINTÁK. EGYENGETÉS.
GYORSSAJTÓ ÉS JÁRÁSA.

1. Az alak.

A főgépmester a könyvnyomtató-teremnek, illetőleg annak a helyiségnek a felügyelője, melyben a nyomásra használandó gépek felállítvák. A többi gépmesterekkel rendelkezik, a kik utasítása szerint dolgoznak.

Egy gépmester – rendes körülmények között – két gépre ügyel fel s végzi az azok körül előforduló munkát.

A főgépmester a művezetőtől (faktor) napról-napra megkapja a nyomandó ívek jegyzékét, s a szükséghez képest elhozatja a megszedett íveket a szedő-teremből.

Mielőtt a megszedett ív, azaz forma a sajtóba kerülne, a vasból készült, sima záró lemezre helyeztetik, s vaskeretbe szoríttatik.

E mívelet megértésére előre kell bocsátanunk, hogy a nyomdászatban többféle alakot (formátumot) különböztetünk meg.

A használatos alakok a következők, úgymint:

4 oldalos ív = ívrét (folio) alak,

8      »      »  = negyedrét (quart) alak,

16    »      »  = nyolczadrét (oktáv) alak,

24    »      »  = huszonnegyedrét (duodez) alak,

32    »      »  = harminczkettedrét (sedez) alak.

A hatvannegyedrét alak nagyon ritkán fordul elő.

Mielőtt tehát a szedés a sajtóba kerülne, a záróasztalon, alakjához képest, az oldalok (columnák) olyképpen helyeztetnek el, hogy a lenyomatban az ív összehajtása után, oldal oldalra jut, illetőleg a folyószámok sorrendben következnek.

A különböző alakok oldalainak elhelyezése nagyon eltérő, a miről az alább következő mintákból könnyen meggyőződhetünk.

2. Alak-minták.

Az egyes oldalok közt levő üres tér (margó) a betüknél egy harmaddal alacsonyabb vas- vagy ólomból való ürpótlókkal (10. ábra) töltetik ki, s az ekként fölszerelt szedés aztán zárókészülékkel vaskeretbe kerül, a mely az ezer meg ezer betüt oly szorosan tartja össze, hogy bátran fölemelhető, még pedig ama veszedelemtől való félelem nélkül, hogy a betük esetleg szét találnak hullani, vagy akár összekeverednek.

10. ábra.

Ez előkészület után, az ilyképpen szorosan zárt szedés, (11. ábra) a gyorssajtóba tolatik.

11. ábra.

Nagyobb nyomdában, a hol a gyorssajtók száma három vagy négynél több, a sajtókat gőz- vagy légszeszgép hajtja. Kisebb nyomdában pedig külön e czélra alkalmazott kerékhajtók végzik a gép hajtókerekének forgatását.

3. Az egyengetés.

Az avatatlan kétségtelenül azt gondolja, hogy a zárt szedést, vagy formát elegendő a sajtóba helyezni, s azután rögtön készülnek róla a példányok. Pedig ez nagy tévedés.

A gépmester csupán ekkor kezdi el valódi működését, s mutatja meg, hogy mennyire érti a mesterségét. Azzal mutatja meg pedig leginkább, ha mentül rövidebb idő alatt végzi az egyengetést a nyomóhengeren.

A legkifogástalanabbul összerakott szedés se mutat semmit a bármily jó minőségű papiroson sem, ha a gépen való előkészítést elég gondosan nem végzik.

A gépmester az első lenyomaton jelentkező egyenetlenségeket elegyengeti, melyek vagy a betük többé-kevésbbé használt voltából, vagy a nyomóhenger felületének már nem egyenlő simaságából erednek.

Az egyengetés úgy történik, hogy a gépmester a sötétebben lenyomódott részeket a lenyomatról kimetszi; az egyes halványabb helyeket pedig, azaz a homályosan mutatkozó részeket selyempapiros-szeletkék ráragasztásával előtünteti.

Ezután gondoskodik a festék egyenközűen való eldörzsöléséről, nehogy az egyik oldal szürkén, a másik ellenben nagyon feketén nyomódjék le. Különösen áll ez az accidenz, azaz a folyó munkákra nézve, melyeknek sokféle czímbetüi, körzete, esetleg még ábrái is, a leggondosabb figyelmet igénylik.

Mennél lelkiismeretesebben végződik e munka, annál több idő telik el vele, s így igen természetes, több költségbe is kerül.

A becsvágygyal biró könyvnyomtató, a ki főfeladatául a csinosan elkészítendő és finom ízléssel előállítandó munka végezését tűzte maga elé, másként nem is dolgozhatik.

12. ábra.

A föntebb mondottak magyarázatául ime ide iktatunk két egyforma ábrát, melyek egyike (12. ábra) szabályszerűen van egyengetve, míg a másikon (13. ábra) a gépmester semmiféle előkészítő munkát nem végzett. A két ábra között fenforgó nagy eltérés rögtön szembeötlik.

13. ábra.

A gép elindítása előtt a revisor a sajtó-revisiót még egyszer átvizsgálja, hogy ha a szedés zárása közben, az oldalak szélén netán egyes betük ledőltek vagy elcsúsztak volna, hamarjában még észrevehető, esetleg benrekedt hibákat kijavítsa.

4. A gyorssajtó és járása.

A gyorssajtó (14. ábra) teljes szerkezetét ismertetni nem tartozik e kis tájékoztató szűk keretébe. Csupán járását kívánjuk néhány rövid szóval ismertetni.

A gyorssajtó forgása, munka közben, a következő:

A saját tengelye körül forgó aczélhenger a szükséges festéket a festéktartóból nyeri, s a ruganyos anyaggal bevont hengernek adja tovább, mely az aczélhengerhez mindannyiszor hozzá ér, valahányszor a nyomóhenger egyet forog. Az ekként nyert festéket 4-5 henger annyira szétdörzsöli, hogy a szedéshez már teljesen egyenletes rétegben jut.

A festékező henger burkolatát jó, ruganyos, kocsonyához hasonló anyagból főzik, s különös gondot kell rá fordítani s gyakran megmosni, mert a papirospor és a festéknek rajta való megszáradása szívósságára káros befolyást gyakorol.

A szürkén foltozott helyekkel bíró, hiányosan nyomott mű a festékező henger elhanyagolt állapotát rögtön elárulja.

A gép ki-bejárója (Karren), mely 4-6 kereken s jól olajozott vágányon halad, a rajta nyugvó, zárt szedést a festékező henger alá viszi. A mint a betük feje megfestékesedett, a ki-bejáró a formát egyenletes forgással a nagy vashenger alá vezeti.

A berakó leány a gép oldalán alkalmazott keskeny deszkán áll, s a nyomandó papiros jobb keze ügyébe esik. Miközben a gép a föntebb leirt forgást végzi, azalatt a berakó leány az ívet odahelyezi a vashengeren levő fogók alá, a melyek az ív szélét megcsípik, egyidejüleg két finom tű az íven lyukat szúr.

Igazítható jelzők mutatják, miként teendő le az ív a berakó deszkára, hogy a nyomás a papirosra úgy essék, a mint szükséges.

A gép további forgásával az ív, melyet a fogók erősen tartanak, a szedés fölé kerül, s ekkor a vashenger nyomása következtében a betükön levő festék a tiszta papiroson lenyomódik.

Az ily módon egyik oldalán nyomott papirost a szalagok, melyek fahengeren forognak, a gép hátulsó részébe viszik, a hol az ívfogó átveszi s a kirakó asztalra helyezi.

Ugyan ily módon történik az ív második oldalának nyomása is, csakhogy ekkor a berakó leánynak nagyon ügyelnie kell arra, hogy a már föntebb érintett tűszúrta lyukakba a felugró tű hegyét pontosan beleilleszsze, mert különben az ív könnyen selejtté, azaz hasznavehetetlenné válik.

A megelőzőleg ismertetett munka az egyszerű gyorssajtón megy végbe; vannak azonban ezeknél sokkal bonyolódottabb szerkezetű gépek is, jelesül a két színnel egyszerre nyomó, a körforgó s több más szerkezetű gyorssajtó.

14. ábra.

Ezt a részt nem fejezhetjük be anélkül, hogy a gyorssajtó munkaképességéről is ne szóljunk.

Az egyszerű gyorssajtó óránként átlag 800-1000 nyomást végez, finomabban, gondosabban készítendő munkából azonban csak 5-600 példányt nyom.

A napilapok nyomásához használt körforgó (rotátiós) gép (15. ábra) 2-3 óra alatt 20-30,000 példányt képes elkészíteni.

15. ábra.

HARMADIK RÉSZ.
A TÖMÖNTÉS (STEREOTYPIA).

Midőn a készítendő példányok száma igen tetemes, a nyomdász betüt kímélő szándékból, a szedésről ólomlemezeket készíttet. Az ezzel járó foglalatosság tömöntésnek neveztetik.

A tömöntő-műhelyben a szedés épp úgy, mint a sajtóba helyezés előtt, zárókeretbe jut. Mire a tömöntő a formáról még egy utolsó levonatot készít, melyet a revisor figyelmesen átolvas, nehogy az esetleg benne felejtett hibák miatt a lemez használhatatlanná váljék.

A tömöntő aztán a zárt szedésre 5-6 ív selyem- és nehány erősebb fajtájú papirost rak, melyeket külön e czélra készülő péppel egymáshoz ragaszt. E nedves papirostömbre hosszú nyelű kefével mindaddig paskol, mig a betük feje a lágy anyagba bele nem mélyed. Az anyalemez (matricza) rajta marad a szedésen, s vele együtt beleteszik a szárító sajtóba, melyben erős nyomás mellett s a szükséges meleg hozzájárulásával, a nedves, lágy anyag lassanként kemény lappá szárad. Ezt a száraz papiroslapot a tömöntő a szedésről lefejti s az öntőkészülékbe teszi.

Az öntőkészülék két sima vaslapból áll, melyek alsó részükön egymásba kapcsolvák, míg ellenben fönt szétterjeszthetők. A felső rész szélesebb nyílású. E két vaslap közé illesztik be az anyalemezt, s a felső nyíláson át a forró ólmot ráöntik. Szétszedve a készüléket, a kész ólomlap, vagyis az öntött lemez kerül ki belőle, melynek kidomborodásai a szedés hű mását mutatják. A lemez mind a négy oldalán gyaluló vassal kiegyenesíttetik, mire aztán a sajtóba kerül.

Az anyalemezt elrakják, hogy ha a műből rövidebb-hosszabb idő múltán netalán újabb kiadás volna készítendő, melyben javítások egyátalában nem, avagy csak igen jelentéktelenek fordulnak elő s az öntött lemezek meglehetősen kopottak már, az újonnan eszközlendő szedés költsége meg legyen takarítva. Az anyalemezről ugyanis csekély költséggel újabb meg újabb lemezeket készíthetünk.

A gépmester a lemezeknek nem barátja, mert sajtó alá rendezésük legalább is még egyszer annyi időbe kerül, mint a szedésé, s éppen ez okból nem tanácsos csekély példányszámban készülő munkákat lemezeltetni, mert a vele való munkára ráillik az a közmondás: «a mit megnyerünk a réven, elvesztjük a vámon».

A lemezről készült nyomás, természetesen, soha nem oly tiszta, éles és jellegző, mint a szedésről való, mert az anyalemez készítésekor a betü feje élességéből meglehetősen veszít.

Főképpen e miatt díszmunkát, bármily nagy is egyébként a példányszáma, lemezekről nem igen nyomnak. De az ima- és iskolakönyveket, lexikonokat és szótárakat szokás lemezeltetni.

Jó anyagból és kifogástalanul készült lemezről a munkáját értő, ügyes gépmester 60-70,000 példányt képes nyomtatni.

NEGYEDIK RÉSZ.
AZ ÁBRA.

Bizonyára megvárhatja tőlünk a szives olvasó, hogy e helyen az ábrával is foglalkozzunk. Mindegyre ritkább lesz az olyan könyvnyomtatói munka, melyben arczkép, tájkép vagy mathematikai ábra elő ne fordulna. Szükségesnek véljük tehát, hogy az ábráról, illetőleg valamely műben lévő különféle fajtájú (fametszvény, zinkographia, galvanó, enyvtypia, rézkarcz, rézmetszet stb. néven ismert) képes ábrázolatról itt röviden megemlékezzünk.

Körülbelül husz évvel ezelőtt még a fametszvény volt a rajznak egyedül használt sokszorosító módja. A mi a kép tisztaságát illeti, a fametszvény, a sokszorosító módok között, még ma is az első helyet foglalja el. Metszésének költsége drágább ugyan, mint a horganylemez készítése, mindazáltal díszműre csakis fametszvény ajánlható.

A fametszvény (16. ábra) készítésének leírásával nem bajlódunk, csupán egy ábrát nyomtatunk ide, ismételvén, hogy a fametszvény tisztaság tekintetében az első helyen áll.

16. ábra.

Morelli mester szakavatott vezetése mellett ismeretes fametsző-iskola van Budapesten. Ennek az iskolának a növendékei eddigelé már sok olyan munkát készítettek, melyek méltán fölkeltették a szakkörök érdeklődését e jeles intézet iránt. Meg is érdemli a pártolást, mert a külföldön való munkáltatást fölöslegessé teszi.

A metszés különböző volta szerint az ára is eltérő: négyszög centiméterenként 8-60 kr. közt váltakozik.

Valamint a szedés betüinek kímélésére a tömöntés segítségével lemez készül, úgy a fametszvény megóvására a galvanoplastika segítségéhez folyamodunk.

A fametszvény már természeténél fogva sem alkalmas arra, hogy a gyorssajtón nagy mennyiségben sokszorosítsuk.

Az avatatlan is megérti, hogy a fametszvény hajszálnyi vonalai azt az erős nyomást nem bírják el, melyet a sajtó súlyos vashengere rájok gyakorol, másodsorban pedig a fa, ha lúggal mossák vagy vízzel megáztatják, könnyen hajlik és megreped.

Azért nemcsak ajánlható, de tanácsos is a fametszvényről, mielőtt a nyomdába kerülne, galvanót készíttetni. A galvanólemez 100-150 ezer és még több nyomást is elbír anélkül, hogy a hajszálnyi vonalakat féltenünk kellene.

A horganyedzés (zinkographia) (17. ábra) útján szintén nyerünk a gyorssajtón sokszorosítható képeket.

A képsokszorosítás e neme már annyira elterjedt s oly mindennapivá vált, hogy a fametszvényt egészen háttérbe szorította. Főképpen gyors elkészítési módja és olcsósága teszik annyira ajánlatossá. A kép tisztasága tekintetében jóval a fametszvény mögött marad.

Sajnos, hogy hazánkban a könyvnyomtatás e megbecsülhetetlen segédeszközének szintere még nem fejlődött odáig, hogy képeinket itthon készíttethetnők és a külföldet e tekintetben mellőzhetnénk.

17. ábra.

Jelenleg e téren a bécsi Angerer és Göschl czég a legelső helyet foglalja el. A «London News» épúgy, mint a «L'Illustration», vagy a «Leipziger Illustrirte Zeitung» horganylemezeit e derék czég által készítteti.

A rajz, illetőleg a sokszorosítandó eredeti, minémüsége szerint, a horganyedzés három alosztályra osztható; úgymint:

A chemigraphia (18. ábra), ha tudniillik az eredeti rajz autographikus tintával készült, mely egyszerű lehuzás útján a horganylemezre átvihető. Ára □ cm.-ként 2½ kr.

18. ábra.

Az autotypia (19. ábra), vagyis a fénykép és tusrajz átvitele horganyra. Ára négyszög centiméterenként 8-9 kr; külön fölvétel alkalmával, ha 100 □ centim.-nél kevesebb, ára 5-10 frt közt váltakozik.

19. ábra.

A phototypia (20. ábra), azaz kézirajz fa-, aczél- vagy rézmetszetről készítendő horganylemez. Ára □ cm.-ként 5 kr; külön felvétel alkalmával, ha 100 □ centim.-nél kevesebb, 3-5 frt.

20. ábra.

ÖTÖDIK RÉSZ.
A PAPIROS.

Sorrendben haladva, még csak itt, tájékoztatónk vége felé szólhatunk a papirosról, noha az a mű elkészítése körül a legfontosabb kérdések egyike.

Hiába való a könyvnyomtató fáradozása, jóllehet új betükkel és jó gépekkel dolgozik is, ha silány fajtájú papirost használ.

Azért nem ajánlhatjuk eléggé, hogy a papiros megválasztásakor a megrendelő ne a legolcsóbb fajtájút keresse, mivel ha a munka elkészül, kétségtelenül megbánja.

A tisztán rongyból készült papiros, sajnos, ma már ritkaság s helyét a fa- és szalma-cellulosus, valamint egyéb ásványi alkatrészek- és földből gyártott papiros foglalja el. E szomorú jelenség, mely időnap előtt megboszulja magát, mert a könyvtárakban levő példányok 40-50 év eltelte után, már a puszta érintésre is porrá fognak válni, a közönség helytelen takarékoskodásának, vagy egynémely vállalkozó kapzsiságának lesz eléggé meg nem róható következménye.

Mindazok a sajtótermékek tehát, melyek a jövőnek szánvák, jó minőségű papirosra nyomandók. Kötelesség ez: jeles íróink szellemi hagyatékát gondosabban kell a késő unokáknak megóvnunk. Vajha remélhetnénk, hogy a mostani káros irány megváltozván, könyveinket ismét olyan papirosra nyomattatjuk, mely 50-100 év múlva nem málik porrá utódaink kezében.

A papiros fajtákat, minőségök szerint különböztetjük meg, és pedig van:

I. Fogalmazó vagy egyszerű nyomópapiros.

II. Iroda-papiros.

III. Posta-papiros.

IV. Velin-papiros.

V. Merített (okirat) papiros, mely hollandi papiros néven is ismeretes, s egyenetlen széleiről könnyen felismerhető.

A papiros minőségének meghatározásához a szakember kénsavat használ, melyből egy csöppet a megvizsgálandó papirosra hullat. Ha a cseppentés helye megfeketedik, akkor a papiros főalkatrésze föld, ha megsárgul vagy barnás szint ölt, sok benne a faanyag, ha azonban csak csekély kénsárga színűre válik, kevés benne a surrogatum. Másik módja az, ha az ívet a világosság felé tartjuk. Ugyanis ha a papiros felhős és nem tiszta fehérségű, akkor silányabb fajtájú, míg viszont finomabb minőségű.

A papiros gyárak közös megegyezéssel tizenötféle méretű papirost gyártanak raktári czélra. Sorrendben a következők:

Ezeken kívül természetesen bármily méretű papirost is készíttethetünk, de legalább is ötszáz kilót kell megrendelnünk, mert ezen alól, eltérő alakút és minőségűt a papirosgyár nem készít.

A papiros vastagsága súlyától függ, de viszont a súly, illetőleg vastagság a minőséggel semmiféle összefüggésben sincs.

A legolcsóbb, tehát a legsilányabb fajtájú papiros is lehet vastag, míg viszont a legjobb anyagból készült, könnyű és átlátszó.

A papiros ára a minőség és terjedelem után, súlya szerint állapítható meg. Alapul 1000 ív, vagyis egy rizsma szolgál.

A súly meghatározására külön e czélra szerkesztett, fölöttébb érzékeny mérleg van s a levélmérleghez hasonlít. Ha egy ívet a mérlegre ráteszünk, a mutató kimozdul helyéből s a számsoron annál a számnál áll meg, mely 1000 ív, vagy is egy rizsma súlyát mutatja.

A papiros ára kilogrammonkint 25-60 kr között váltakozik.

A könyvnyomtató a költségvetéshez papirosmintát is mellékel.

HATODIK RÉSZ.
A KÖNYVKÖTÉS.

Végezetül nehány szóval az elkészült ívek fűzéséről és kötéséről is meg kell emlékeznünk.

A nagyobb és kényesebb követelményeknek is megfelelni képes könyvnyomtató intézetek rendesen könyvkötő-műhelylyel is bírnak.

A könyvkötő-műhelyben a nyomtatott ívek egybefűzetnek, azaz a kötet vagy füzet befejezéséhez ér, más szóval a nyomdai termék a könyvpiaczra kerül.

A fűzést az ívek hajtogatása előzi meg. A terjedelmesebb munka íveit a hajtogatás után egygyüvé rakják, azaz sorrend szerint, a mint következnek, egymásra teszik – külön-külön példányonként.

Ezt a míveletet a fűzés követi. A fűzés kétféle módon történhetik: czérnával vagy sodronynyal.

A fűzés ez utóbbi neme csakis egy-két íves füzetre és iskolakönyvre ajánlható s a díszesebb kiállítású munkát rendszerint czérnával fűzik.

A fűzés alapára 1000 ív után 1 frt 60 kr. A ½, ¼ vagy ⅛ ív és a boríték is egész ív gyanánt számíttatik, mert a könyvkötőnek éppen annyi munkát okoz, mint a teljes ív.

A kemény kötés ára a szerint változik, a mint félig vászon, azaz csak vászonháttal ellátott kötés vagy egészen vászon, félig bőr vagy egészen bőrkötés.

Az iskolakönyv kötése a könyv ívszáma szerint és a kötendő példányok mennyiségéhez képest 2-12 kr; 30 ívig félig vászonba kötve rendesen 20-24 kr, azontúl 30 kr, egészen vászonba kötve 35-45 kr, félig bőrbe 25-30 kr, egészen bőrbe 50 krtól 1 frtig.

Az aranymetszés és nyomás a kötet árát 20-30 krral drágítja.

VÉGSZÓ.

Ezzel a végszóval tájékoztatónkat befejezzük. Az elénk tűzött czélt elérni, t. i. a könyvnyomda berendezését és üzemét megismertetni, mennyire sikerült? azt a türelmes olvasó itéletére bízzuk.

Jelen füzetke szűk kerete nem engedte, hogy a dolog mélyébe tüzetesen behatolhassunk s a részletek magyarázatába belebocsátkozzunk; mind a mellett reméljük, hogy füzetkénk, mint tájékoztatást nyújtó, feladatának megfelel.

A nyomdászat olyan iparág, mely százféle apró, csekélységnek látszó alkatrészből áll, de melyeknek egyöntetű összeműködése, – hogy az elkészítendő nyomdai termék kifogástalan legyen – okvetetlenül szükséges. Annál nehezebb volt tehát a leglényegesebbek leírását és magyarázatát néhány ívre összeszorítani. Ezt szem előtt tartva, a tájékoztatónkban netán előfordulható hiányokért a műbarát-olvasó szíves elnézését kérjük.

Ha pedig igen tisztelt olvasóink közül valaki megrendelés czéljából hozzánk fordul s felvilágosítást vagy költségvetést kíván, nyomdánk betümintáit rendelkezésére bocsátjuk, de viszont kérjük, hogy a vaskos kötetet megtekintés után visszaküldeni szíveskedjék.

Végül amaz óhajtásunkat fejezzük ki: vajha mennél nagyobb lenne azok száma, kik bennünket megrendelés czéljából felkeresnek. Ez óhajtásunk teljesedésének reményével bocsátjuk ezt a füzetkét a t. közönség közé s számára szíves fogadtatást kérünk.

Budapesten, 1890. október havában.

Hornyánszky Viktor         
könyvnyomdája.           

(A M. T. Akadémia bérházában.)