Bevezetés

Utazás befelé című könyvének (2005) egyik írásában a nőművészetről szól. Miket emel ki a 20. századi történetből? Kalmár Elzánál azt, hogy "a szobrászat a mániája. Egyenesen a kőbe faragott, lélegeztek a kövei", hogy "lassan, nyugodtan, szívósan dolgozott, ahogyan a nők általában". Forgács Hann Erzsébet szobrainál azt, hogy "a nők csúnyák, küszködnek, vonaglanak, mintha a pokol tornácán lennének. Közel áll hozzám". Schaár Erzsébet mondta neki: "A szobrászat borzasztó állapot egy nő számára". "Próbált lebeszélni a dologról, hiába mondtam, hogy én már négyéves korom óta... (...) Schaár folytatójának szoktak nevezni. Csak korban vagyok folytatója, mint egy láncszem. Schaár férfias művészetet alkotott, nagyon kemény, szikár, hideg művészetet. Az én művészetem lágyabb, mozgékonyabb, keletiesebb, nem hisz az örök életben."

Az egyik legszebb, anyáról szóló írás az övé. A tanárnő a címe. Pedig amikor kollégáival interjúsorozatot készített, állandó kérdései között csak a 7. vonatkozott a szülőkre. A megelőzők az önismeretre irányultak. (Apjáról is írt, de vele egész életében "beszélgetett". Anyjával csak azóta, hogy elveszítette. írásban.) Folytonosan változik?

"6000 éves vagyok, és a jövő egyszerűségében reménykedem. A zsugorított fekete kukac, ami az emberből megmarad az égetés után, a Gangába dobatik. A test többi része kering a világban (...). Lelkemben eldobálok sok fölösleges ruhát, tárgyat, emléket, és megpróbálok új életet kezdeni a következő ötven évben. A jók, állítólag, már sosem térhetnek vissza erre a világra. Én inkább rossz vagyok. Vissza akarok térni mindig, újra."

Itt akár be is fejezhetnénk, hiszen művészetének főtémái ezek: női mivolta, a megismerés, tudás és az élet. Az idén 65 éves. Áttekinti az életét. Szívósan, komolyan teszi rendbe a számolhatatlan lejegyzett gondolatot, írást, rajzot, textilt, fotót, ujjnyi vagy embernagyságú szobrot, a róla készült szövegeket. Kicsi, a keze is kicsi, érzéki és szép. Mindig ilyen volt: áttetszőnek, törékenynek tűnő, egyszerű, határozott és dinamikus. Nagy szemén át értelmezi a világot. Kegyetlenül, éles ésszel, játékosan. Műtermes lakása a Százados úti művésztelepen van. Szeret otthon beszélgetni, de magányos. Szerelmei másutt találtak új örömre, szülei meghaltak, lánya felnőtt.

A ház körül tartott szobrait elvitték a fémgyűjtők. "Ez magának szobor?"- kérdezték. Pedig nagyméretűek, színesek, festettek voltak. A kis "kertkapu" mögött hasonlók állnak. Hulladék vasaknak látszanak. A kövek meg csak köveknek. Pedig egy rendszeralkotó ember munkái. Egy részük valóban hulladékból s talált kövekből készült. Bent a falak telis-tele képekkel. Oda kerülnek a képeslapok, meghívók, újságképek. Rendezgeti őket, de nem könnyű az összefüggések szálait kibogozni köztük.