Tartalom

Utószó

Már nagyocska gyermek voltam, olyan tizenkét éves forma, amikor, valamelyik szatmárhegyi nyaralásom alkalmával, szokás szerint nagyapám könyvtárában búvárkodva, a kezembe került Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története című vaskos, több kötetes könyve. Már nem is tudom, hogy miért, de a közepén nyílt ki, s éppen Zsigmond király koránál. Ott láttam meg Borbála királyné ma már sok helyen fellelhető képét, amely őt lovaglás közben ábrázolja. Mivel pedig egy tizenkét éves fiúcska már megnézi az ellenkező nem képeit, hát nyomban meg is tetszett nekem a királyné. (Hogy játszott-e szerepet ez a kép abban a tényben, hogy jóval később az első feleségem hozzá hasonlított, nem tudom már. Ha igen, akkor csakis tudat alatt lehetett.)

Aztán most, felnőtt koromban megint a kezembe került a könyv, bizony eléggé meglátszott rajta, hogy gyermekek kezében volt sokáig. De a szétbomlott könyvben is épen megmaradt a királyné képe. Be is tettem a lapleolvasóba (vulgo: scanner) és lemásoltam, csak úgy, a magam számára. Majd megírtam ezt a történetet, s odatettem az elejére, kezdőképnek. Végül is 1895-ben jelent meg, alig hinném, hogy valaki is szerzői jogra tartana igényt.

Később elolvastam a történetüket is, több helyen is. Imponált nekem a számokkal és gazdálkodással jól bánó királyné, aki később a férjét is többször kisegítette anyagi természetű zavarából. Talán éppen ezt nem nézték jó szemmel az udvar körül lebzselő irigyei, s veszejtették össze vele a királyt, többször is.

Ma már el tudom képzelni, hogy a király, aki egyébként is szakított a hagyománnyal, nem lefejeztette hűtlenséggel vádolt feleségét, hanem "csak" száműzte. Az sem lehetetlen, hogy az a bizonyos száműzetés is valóban inkább védelmet akart biztosítani a királynénak az akkori zaklatott időkben.

Valakik nagyon nem szerették Zsigmondot akkoriban. Talán innen erednek a gyakori pénzzavarai is. Pedig a háborúit, amihez - ezt ma már tudjuk - a sok pénz kellett neki, mindig az ország és a nép érdekében kényszerült vívnia. Innen a szepességi városok elzálogosítása is például, amelyek aztán, mivel a háborúk elhúzódtak, szépen ott is maradtak, lengyel kézen.

Minden királynak megvannak a maga kedvencei, bizalmas emberei. Aztán, amikor új király következik a trónon, új bizalmas embereket talál magának, s mellőzi a régieket. Akik ezért megsértődnek, s néha még lázonganak is. Úgy látom, hogy a Zsigmond emberei sikerrel állták a próbát. Áll ez nemcsak az olyan hadvezérekre, mint Ozorai Pipó, hanem főleg az olyan, leginkább a háttérben munkálkodókra, mint például Tar Lőrinc volt, aki alighanem a kémfőnöke lehetett. Igen érdekes ember egyébként, kár, hogy mások már megírták a történetét.

De igen érdekes kor lehetett az, és igen szép volt a királyné.

Az emlékeik előtt szeretnék tisztelegni ezzel az írással!

T. I. Cs.

Nagyvárad

2015. január 20.