Szentsei-daloskönyv
Ismertető
A magyar múlt egy részének emléke, üzenete ez a kiadvány. Daloskönyv, színes mozaik a 16. század közepétől 1704-ig terjedő másfél század életéből. Énekgyűjtemény, amely megszólaltatja az egyszerű ember hétköznapi gondjait és örömeit, de valóságos súllyal az ország, a nép politikai-történelmi sorsát, harcát, vívódását, panaszát, tragédiáját vetíti elénk. Pedig a daloskönyv összeírójáról, akit Szentsei Györggyel azonosítanak, nem állíthatjuk, hogy a régi magyar költészet terméséből tudatos célzatossággal válogatta volna össze annak java verseit. Amint Varga Imre írja: "Feljegyzett mindent, ami figyelmét megragadta, régi és aktuális énekeket egyformán." Helyet kapott gyűjteményében néhány istenes ének, amelyek között talán a legkorábbi Bornemisza Péteré: Énekecske gyermekek rengetésére (1565 tájáról). A 17. század folyamán a vallásos tárgyú énekek is mindinkább politikai mondanivalóval telítődtek. A Szentsei-daloskönyv világi énekeit tekintve, különösen kiemelkedő kuruc politikai versekben való gazdagsága. Annak ellenére, hogy a gyűjtemény összeírása már a Rákóczi-szabadságharc elején (1704) lezárult, négy, csak itt olvasható éneket őrzött meg, amely Rákócziról, illetve a szabadságharc eseményeiről szól. A kuruc mozgalmakhoz kapcsolódik néhány szép és értékes szegénylegény-éneke. A 17. század első feléből pedig több vitézi éneket és a török ellen küzdő hősökről írt verset (Sárkány István, Kisfaludy László) is olvashatunk benne. Külön csoportba foglalhatók a foglyok, rabok, elítéltek búcsúversei, s a számos szerelmi, lakodalmi és házasének, pajkos deák-vers, asszony- és vénlány-csúfolók. A 17. századi énekvers csaknem valamennyi válfaja képviselve van a daloskönyvben. Az egyes darabok szerzői jórészt ismeretlenek, s a versfőkben vagy záróversszakokban itt-ott megőrzött nevek sem árulkodnak jelentősebb ismert költőkről. A társadalmi középrétegek, az átlag-közönség számára az író személye még kevéssé fontos. A hallgatót vagy olvasót főként az előadott téma, esemény érdekli. Az énekvers közkincs, mindenkié. Kéziratos énekeskönyveink ennek a közösségi- vagy közköltészetnek általában a java termését őrizték meg. Ezek között éppen egyik legjelentősebb a Szentsei-daloskönyv, amelyben 80 ének maradt fenn, s ezek közül 41 csak ebben a gyűjteményben olvasható. Jelentős irodalmi forrás tehát, hiszen a közköltészet egyes kiemelkedő szerzeményei épp oly maradandó művészi értékűek, akár a magasabb társadalmi rétegek műköltészetének egyes alkotásai.
A daloskönyv énekeit a Dunántúlon, Tésen írták össze, de a szövegek közt egyaránt akadnak erdélyi, felvidéki, alföldi és dunántúli eredetűek. A gyűjtemény tehát nem helyi vagy tájjellegű, anyaga kiterjed az egész országra, ami az egyes énekek általános elterjedettségének is bizonyítéka.
A versek összeírójáról, Szentsei Györgyről a nevén kívül alig tudunk valamit. Maga is verselgető ember lehetett, mert két ének versfőibe a nevét is beleszőtte, kijelentve azt is, hogy azok saját szerzeményei.Forrás: Varjas Béla: Szentsei György daloskönyve
https://epa.oszk.hu/01300/01361/00007/pdf/