---

Tartalom

Előszó
A görög költői irodalom átnézete

Homeros
  Mutatványok
    Az Iliasból
    Az Odysseából

Hesiodos
  Mutatványok
    Typhoëus
    Az emberiség öt korszaka

Callinos és Tyrtaeos
  Mutatványok
    Harczi riadó (Callinos)
    Csatára fel! (Tyrtaeos)

Theognis
  Mutatványok
    Gnómák
    Remény

Sappho
  Mutatványok
    Istennek látszik
    Aphroditéhez

Anakreon
  Mutatványok
    Dalok I-VI.

Pindaros
  Mutatványok
    I. Orchomenosi Asopichosra
    II. Etnai Hierora
    III. Agrigenti Theronra

Aeschylos
  Mutatványok
    A leláncolt Prometheus
    Az áldozatvivők

Sophocles
  Mutatvány
    Oedipus király

Euripides
  Mutatvány
    Iphigenia Aulisban

Aristophanes
  Mutatvány
    Gazdagság

Theocritos
  Mutatvány
    A syracusai nők
    Az aratók

"Anthologia Graeca"
  Mutatvány
    Koszorú (Rufinus)
    Az orvos fia (Lucilius)
    Sírföliratok I-III.
    Orpheus (Antipatros)

Betürendes tárgymagyarázatok

---

Előszó

"Irodalomtörténeti Anthologiám"-nak íme második kötete, mely a görög költőket van hivatva hasonló módon bemutatni, mint az első kötet bemutatta a latin költőket. Talán viszásnak fog látszani e sorrend - s egy igen tisztelt birálómnak fel is tűnt - mert hiszen az természetes, hogy mind az értéket, mind a kort tekintve, a görög irodalmat illette volna az elsőség. Ámde én ez anthologia tervének megállapításánál abból indúltam ki, hogy azt leginkább a tanuló ifjúság fogja használni, s ezért ama sorrendet véltem követendőnek, melyben gymnásiumaink e két irodalmat tárgyalják. Ugyane szempont vezérelt a többi kötet anyagának beosztásánál is; minthogy középiskoláink legfelső osztályaiban előbb az eposzt, aztán a lyrát, végre pedig a drámát tanulják: ez anthologia modern része szintén ilyen három részből fog állani.

Föladatom a jelen kötetnél sokkal nehezebb volt, mint a latin költők anthologiája szerkesztésénél. Amott az anyag, melyből válogatni lehetett és kellett, aránylag csekély terjedelmű. Hisz Augustus kora előtt és után alig egynehány jelentékeny névvel találkozunk, s igazán bőven csak Vergiliussal és Horatiussal s némileg Ovidiussal kellett foglalkozni. Emitt több mint ezer év irodalma volt előttem, mert hisz Homerostól Musaeusig, a "Hero és Leander" költőjéig, legalább is tizennégy század folyt le. S hány valóban nagy név! Az Ilias alkotója mellett ott áll a színpad négy gígása, Aeschylos, Sophocles, Euripides és Aristophanes - mind olyanok, a kiket a legkimerítőbben kellett tárgyalnom.

Azt hiszem, ama nehézségek mellett, melyeket ily körűlmények között e mű térfogata elém gördített, legczélszerűbben jártam el akkor, midőn csak a valóban legnagyobbakat vettem föl könyvembe, azoknak lehetőleg sok teret szánva, a másod- és harmadrendűeket pedig részint mellőztem, részint pedig csak annyira foglalkoztam velök, a mennyire a görög költői irodalom képének teljessé tételére elkerűlhetetlenűl szükségesnek látszott. Ezzel adom okát annak, miért szenteltem íveket Homerosnak és miért csak néhány oldalt példáúl Anacreonnak.

Talán fog akadni, a ki szememre hányja, hogy általában mostohán vannak nálam képviselve a görög lirikusok. Az ember az iskolában annyit hall Alkaeusról, Alkmanről, Asklepiadesről, Mimnernosról, hogy, tudom, a laikus publikum nagy része keresni fogja e neveket az én tartalom-mutatómban is. Ezek számára jegyzem meg, hogy a görög lirikusok legnagyobb részétől csak töredékek maradtak ránk. melyek érdekesek lehetnek a classicus philologusra nézve, de kevés gyönyört szereznek annak, a ki a versben tisztán aesthetikai élvezetet keres. Bízvást átengedem a németeknek azt a dicsőséget, hogy még egy kétsoros, semmitmondó fragmentumocskát is metrice átültetnek nyelvükre: én azt hiszem, hogy szentségtörést követnék el ama nagyok ellen, ha a midőn őket be akarom mutatni, előállok holmi csonka strófával, vagy legjobb esetben egy véletlenűl fenmaradt, de egészen középszerű versikével, és azt mondom olvasóimnak: "Íme, ez a vers Alkaeusé, íme az Erinnáé!" de aztán hozzá teszem, hogy "az istenért! senki ebből meg ne itélje sem Alkaeost, sem Erinnát, mert különben furcsa nézetek támadnának a görögök lirai ízlése felől!" Volna az ilyen eljárásnak czélja?

Kifogásolhatnák talán azt is, hogy a görög líra amaz egyetlen nagyjától, a kitől számos versünk maradt fenn, Pindarostól aránylag nem sokat vettem föl anthologiámba. A ki ösmeri a "győzelmi hymnusok" sajátságos szerkezetét, a ki tudja, mennyire túl vannak azok terhelve kommentálandó helyekkel: tisztában lesz afelől, hogy Pindarosból laikus olvasónak csak töredékeket lehet nyujtani, hogy bennök valódi élvezetet találjon. A legtöbb anthologia szerző (pl. Merlet, Mähly) csakugyan akkép jár is el, hogy közli egy-egy himnus elejét meg végét, a közbenső részt pedig, mely majd kivétel nélkűl czélzásokkal tele, mythikus elbeszélést tartalmaz, elhagyja. Csakhogy lírai vers töredéke ritkán élvezetes olvasmány, és ódafragmentumokból alig fog valaki képet alkothatni az illető költő értékéről. Ennek a nehéz szituácziónak sokan akként vágták ketté a csomóját, hogy egyáltalában semmit sem adnak Pindarosból. Így tett pld. Geibel a "Classisches Liederbuch"-ban. Én részemről két egész hymnust adok (egy nagyobbat és egy kisebbet), továbbá egy hosszabb, de meglehetősen önálló töredéket. Fordításukban arra iparkodtam, hogy lehetőleg elkerűlhessem azt a sok jegyzetezést, mely kivált vers-olvasásnál annyira boszantó. S azért épen nem vettem bűnnek, hogy ott, a hol az egész passus világossá lesz, ha csak egy olyan szót szúrok is bele, mely az eredetiben nincsen meg: ezt csakugyan meg ne is tegyem. Mert mi a fordítás czélja, ha nem az, hogy a verset más nyelvű közönség is megértse? Nos, ha annak a más nyelvű közönségnek egy szóval többet kell mondanom, mert különben vagy lexicont kell olvasás közben forgatnia, vagy pedig egyre csillagos megjegyzésekre kell le-felugrándoznia: én azt a szót minden lelkiismereti furdalás nélkűl kimondom.

A mi könyvem drámai részét illeti, azt hiszem, mindenki helyeselni fogja, hogy itt sem adok töredékeket, hanem lehetőleg teljes, egész darabot. Hogy kihagyásokat mégis kellett eszközölnöm, művem nagyságánál fogva természetes. De mindig csak egy-egy csekélyebb fontosságú részt hagytam el, annak is mindjárt bent a szövegben lehetőleg bőven elmondom kivonatát, úgy, hogy az olvasó a fonalat azért mégsem veszti el.

A homeri eposzoknál persze nem követhettem ez eljárást. De itt meg a mesét iparkodtam nagyon kimerítően elmondani, és olyan, lehetőleg hosszas szemelvényeket választani, melyek önmagukban egészen befejezett egészet képeznek. Így pld. adom az Odysseá-ból az egész Nausicaa-epizódot, azaz a teljes VI. éneket.

A tanköltészetnek csak nagyon szűken oszthattam a teret. Nézetem szerint a Hesiodos Theogoniája pl. inkább való egy olyan könyvbe, mely a régi görögök vallásával foglalkozik, mint olyanba, mely azok költészetét tárgyalja. Ugyan ilynemű szempontok vezéreltek, midőn a politikus verseket, kivált pedig Solon-éit, egészen mellőztem.

Fordításaimra nézve nem sok megjegyezni valóm van. Én a müvelt nagy közönség kezeiben szeretném látni e könyvet, s azért nem tartottam czélszerűnek, akár a pindari ódák, akár a drámai karok magyar fül számára úgyis alig élvezhető mértékeit alkalmazni. Ez eljárást különben már az ilyenekben túlságosan lelkiismeretes németek is elvetik. Gyakran használok modern formákat nemcsak azért, mert latin anthologiám birálói is főkép enemű fordításaimat dicsérték, hanem főkép az okból, mert magam is tapasztaltam, hogy a művelt olvasók zöme - nálunk is, egyebütt is - klasszikus formát alig bir élvezni. Minthogy azonban a görög költőkből eszközölt műfordításaink legnagyobbrészt antik formájúak: e művembe idegen fordítások nem kerűltek. Más alakban fordítottam Aristophanest, mint Arany, Sophoclest, mint Csiky, Anakreont, mint Thewrewk Emil; műveik különben, mint alakhű fordítások, oly nagybecsűek, hogy ugyanama szerzőket ugyancsak alakhíven még egyszer lefordítani felesleges idővesztegetés volna.

Megjegyzem különben, hogy Arany és Csiky fordításait már csak azért sem közölhettem, mert az erre szükséges beleegyezést nem nyerhettem meg.

Nem lehet különben szándékom, e helyütt előadnom mindama szempontokat, melyek e vagy ama dologban vezéreltek. A szakember észre fogja azokat venni: hadd igazolják önnönmagukat.

Ezzel útnak bocsátom könyvemet, kivánva, hogy részesüljön ugyanolyan szíves fogadtatásban, aminőnek a "Latin költők" örvendtek.

Dr. Radó Antal

---