Ismertető

Az író részvéte a nagy emberrel, a Hérosszal szemben nem tör elő oly keserű, sötét sorokban, mint Michelangelóról írt művében. Sokkal szelídebb, harmonikusabb, megbékéltebb a szeretete és tisztábban látjuk az embert is, mint amott. Pedig Beethoven is szenvedett, talán többet, sőt biztosan többet, mint Michelangelo. Küszködött életfogytáig, küszködött eleinte a közönnyel, később a rosszakarattal és nagyon sokszor a nyomorúsággal, szörnyű süketsége egymagában nagyobb csapás volt számára, mint a pápákkal veszekedő Mester száz baja.

Beethoven mindent átfogó szeretete, e világszeretet, melyet az apró zsörtölődések, a süketséggel járó zárkózottság, ártalmatlan szeszélyek egyáltalában nem homályosítanak el, még e könyvbe is átömlik. Mekkora lehetett e szeretet, ha a késő utódnak róla írt sorait is megszépíti, ha a kor, a vérmérséklet, faji különbözőség, célkitűzés távolságait így lefokozza, ha ennyire átvilágít mindenen.

Romain Rolland egyébként is nagyrabecsüli a germán kultúrát, azaz minden kultúrát megbecsül és nem az eredetet, hanem az értéket nézi - Beethoven alakját odaadó gyöngédséggel és szerető hódolattal övezi. Műveit, mondanunk sem kell, nagyon jól ismeri, különben hogy írhatta volna meg e monografiáját? A Beethoven-irodalmat is áttanulmányozta, amit viszont csak könyve végéhez csatolt bibliográfiai függelékkel sejtet. Töviről-hegyire ismeri az anyagot, de ismereteit elpalástolja, beléolvasztja mondanivalóiba. Az adatok elbújnak a sorok között, az író szempontjait alátámasztják, írásait gazdaggá, színessé teszik, nem tudományos ornamentumok, hanem a szerkezetet tömörré tevő élmények, nem akasztják meg a könyv folyamatosságát, egyenletes ütemét.

Az író az embert helyezi előtérbe, nem a muzsikust, az egyes zeneműveket, ha felemlíti, mindig a teremtő ember lelkiségének valamely mozzanatával kapcsolatban teszi.

A hangversenytermekben, hacsak rövid pillanatokra is, olykor-olykor talán elhomályosul előttünk a Mester képe, noha éppen Beethoven alkotásaiban jelentkezett először erőteljesebben és plasztikusan a formákon, a témán, a hangszer természetén túl a szenvedő, érző ember, de mindegyikünk önmagával van elfoglalva és a hétköznapok sarában tapodva vállunk megroppan, tekintetünk gyengül, fülünk eltompul és megeshetik, hogy a hangokon keresztül nem halljuk meg mindjárt, hogy valaki szól hozzánk. Megesik ez is. Nos ez a könyv visszavezet bennünket az Emberhez, és a lelkünkben kirajzolódott ember viszont a művekhez vezet. E kölcsönhatás felidézése, úgy hiszem, Romain Rolland legfőbb érdeme.

Forrás: Bálint Aladár: Romain Rolland két könyve magyarul - II. Beethoven élete