Ozorai József
Kuruc ősök
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
I. KÖNYV
Bevezetés. Utcanevek. Dűlőnevek. Nemes-sor
I. fejezet. Három kuruc és egy barát
II. fejezet. Ozoróvszky György
III. fejezet. Beretzky Pál
IV. fejezet. Barkó Imre
V. fejezet. Csölle Gábor a barát fráter
VI. fejezet. A sárkány és a galambok
VII. fejezet. Gábor barát kivágja magát és jelentést tesz a hercegprímásnak
VIII. fejezet. A patkó
IX. fejezet. A szerelem ébredése. A sebek gyógyulása. A szivek gyuladnak
X. fejezet. Barkó Imre rendet csinál
XI. fejezet. Nagy esemény Kamocsán
XII. fejezet. Berthóty és a tisztikar megbecsülik kurucainkat
XIII. fejezet. Gábor barát Pogrányban és a hercegprímás előtt
XIV. fejezet. Jönnek a levelek. Barkó Imre a csávában
XV. fejezet. Kurucaink Érsekujvárt védik
XVI. fejezet. Ozoróvszky Bottyán generálisnál
XVII. fejezet. Beretzky a fejedelemnél
XVIII. fejezet. Barkó Imre a várban szolgál
II. KÖNYV
I. fejezet. Temetés a nagymajtényi síkon. A kegyelem. A bujdosás
II. fejezet. A zsandár
III. fejezet. Gábor barát Bécsbe megy
IV. fejezet. Éjjeli audientia
V. fejezet. Csölle Máté gazda és leánya
VI. fejezet. A kutyamosó
VII. fejezet. A megzavart idill
VIII. fejezet. Boriska akcióba lép. Klárika remekel
IX. fejezet. "Gábor barát azonnal jőjjön"
X. fejezet. Az urbárium
XI. fejezet. Kopfhammer plébános az aranyakkal és a kánonjoggal. Nagy öröm a Kisfélsoron
XII. fejezet. A szerelem diadala
XIII. fejezet. Épül a hajlék
XIV. fejezet. Négy menyasszony egy portán
XV. fejezet. A lakodalom
XVI. fejezet. A Nemes-sor
XVII. fejezet. A földesúr és jobbágyai
XVIII. fejezet. Utolsó ecsetvonások
Befejezés. Hagyomány. Való tények. Mese
Előszó
Egy régen elfeledett író évtizedek óta méltatlanul kallódó regényét tartja, végre, kezében az olvasó! Ezért külön is lényegesnek tartom leszögezni: a szerző iránti tisztelet okán most, az új köntösben új kiadásra kerülő Kuruc ősök szövegén semmit sem változtattunk. Meghagytuk a több mint háromnegyed évszázaddal ezelőtti stílust, nem apasztottunk semmit a cselekmény romantikáján, a jelzők szerepén, olykor harsányságán; sőt, e történeti elbeszélés stílusát és textusát is érintetlenül hagytuk - megőrizve ezzel a tájainkon mára szinte ismeretlenné vált szerző: Ozorai József eredeti, gyanútlan-bátor írói hangját, szövegének sodró, üde lendületét. Egyebek között azért, mert e könyvnek - melynek a szlovákiai magyar családok könyvespolcain, hazai magyar tanítási nyelvű iskoláink könyvtárszobáiban évtizedek óta újabb meg újabb kiadásokban ott lenne a helye - különös mostohasors jutott. Sajnos, sem a könyvkereskedésekben, sem a közkönyvtárakban nem lehetett rálelni. Így nem csoda, hogy Pozsonytól Ágcsernyőig nemzedékek nőttek fel úgy, hogy mind az irodalomkedvelők, mind a történelem iránt érdeklődők tudomást sem szereztek, szerezhettek erről a maga nemében kitűnő olvasmányról, amely a szó legeredetibb értelmében a tájainkon játszódik; és úgy szól rólunk, hogy tagadhatatlan történelmi örökségünket gyarapítva - a regény befejező fejezetének alcímével összhangban - a hagyománnyal, a való tényekkel és a legendákká nemesedett mesével ötvözi. De egyúttal arra is figyelmeztet, hogy a szlovákiai magyarság öntudatának éltető ereje az emlékezés és a bizonyítás. Annak bizonyítása, hogy a történelmi múltunk részese a tágabb régió szellemi közösségének, Európa erejének, az együttélés történelmi mozaikja sokszínűségének. Mindezek apropóján érzem nagyszerűnek, hogy két derék pogrányi lokálpatrióta: Hajdu László és Kondé János 2004 tavaszának egy szép napján - Pográny Község Önkormányzatának és a Zoboralji Községek Regionális Társulásának buzdítására - azzal a szándékkal kereste meg e könyv jelen kiadóját: találjuk meg közösen annak módját, hogy a Kuruc ősök általuk fellelt hiteles története napjainkban is maradandó olvasmányélményt kínáljon annak, aki a XXI. században is méltán kíváncsi a kuruckor kicsi és nagy embereinek sorsára.
Őszintén szólva, avval a szándékkal vállaltuk e két derék pogrányi polgár, illetve az őket támogató közösségek szándékának megvalósítását, amellyel nyilván Ozorai József is idestova nyolcvan esztendeje elhatározta, hogy a hajdani nagy idők történéseinek hű és historikus krónikása legyen.
Hogy üzenjünk a múlt/unk/ról a mának, sőt a jövőnek.
Csenke, 2004 decembere
Miklósi Péter