Romain Rolland
Michelangelo élete
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
MICHELANGELO
ELSŐ RÉSZ
A küzdelem
I. AZ ERŐ
II. AZ ERŐ, MELY MEGTÖRIK
III. A KÉTSÉGBEESÉS
MÁSODIK RÉSZ
A lemondás
I. SZERELEM
II. HIT
III. MAGÁNY
Epilógus
A HALÁL
Jegyzetek
Irodalom
Előszó
A firenzei Museo Nazionaléban van egy márványszobor, amelyet Michelangelo a Győzőnek nevezett el. Szép testű mezitelen ifju, alacsony homlokán göndör hajjal. Kiegyenesedve áll és térdét szakállas fogoly hátára helyezi, aki meggörnyedve úgy nyújtja fejét előre, akár egy bika. De a győző nem néz reá. Ahelyett, hogy lesújtana, megáll, elfordítja szomorú száját és tétova szemét. Karja vállához hajlik vissza. Hátraveti magát; nem kívánja már a győzelmet, megutálta. Győzött. Le van győzve.
A heroikus Kétségnek ez a képe, ez a tört szárnyú Győzelem, amely Michelangelo valamennyi műve közül egyedül maradt a mester haláláig firenzei műhelyében és amelylyel Daniele da Volterra, gondolatainak letéteményese, ravatalát díszíteni akarta, - ez maga Michelangelo, ez egész életének jelképe.
A szenvedés végtelen, minden alakot magára ölt. Oka hol a dolgok vak zsarnoksága: a nyomor, a betegségek, a sors igazságtalanságai, az emberek gonoszsága. Hol magában a szenvedő lényében gyökerezik. Ebben az esetben nem kevésbbé szánalomraméltó és nem kevésbbé végzetes; mert az ember nem választhatta meg lényét és sem élni nem kívánt, sem annak lenni, ami.
Ez a szenvedés volt Michelangelo osztályrésze. Megvolt az az ereje, megvolt az a ritka szerencséje, hogy küzdelemre és győzelemre volt teremtve. Győzött is. - De ő nem kivánta a győzelmet. Nem ezt kivánta. - Hamlet tragédiája! Megrenditő ellentét egy hősies géniusz és egy akarat között, amely nem volt az, parancsoló szenvedélyek és egy akarat között, amely nem akart!
Ne várja tőlünk senki, hogy sok más után ebben még egy további nagyságát ismerjük fel. Sohasem fogjuk mondani, hogy mert egy ember túlságos nagy, azért nem elég neki a világ. A lélek nyugtalansága nem a nagyság jele. Az összhang hiánya a lény és a dolgok, az élet és törvényei között még a nagy embereknél sem függ össze nagyságukkal, hanem gyengeségükkel. - Miért törekedjünk ezt a gyengeséget elrejteni? Kevésbbé méltó-e a szeretetre az, aki gyengébb? - Bizony sokkal méltóbb reá, mert nagyobb szüksége van reá. Nem emelek megközelíthetetlen hősöknek szobrokat. Gyűlölöm a gyáva idealizmust, amely szemét elfordítja az élet nyomorúságaitól és a lélek gyengeségeitől. Meg kell mondanunk annak a népnek, amelynek túlságos érzéke van a hangzatos szavak csalóka illúziói iránt: a hősies hazugság gyávaság. Csak egy hősiesség van a világon: ha olyannak látjuk a világot, amilyen - és szeretjük.
Annak a sorsnak tragikuma, melyet itt bemutatok, abban rejlik, hogy oly szenvedés képét nyujtja, mely vele született, mely lényének legmélyéből fakad, mely szünet nélkül emészti és csak akkor fogja elhagyni, midőn már megsemmisítette. Egyik leghatalmasabb példája annak a nagy emberfajtának, amelynek fájdalomból és hitből eredő kiáltásait immár tizenkilenc évszázad óta visszhangozza Nyugatunk: a kereszténységnek.
Valamikor, a jövőben, az évszázadok mélyén, - (ha földünk emléke még fönnmaradt), - valamikor az élők ez eltűnt faj mélysége fölé fognak hajolni, mint Dante a Malebolge partján, - csudálat, irtózat és szánalom vegyülékével.
De ki fogja jobban érezni mint mi, akik gyermekkorunkban tanúi voltunk ez aggodalmaknak, - akik legkedvesebbjeinket láttuk bennük vergődni, - mi, akiknek ínye ismeri a keresztény pesszimizmus fanyar és hódító illatát, - mi, akiknek egykor meg kellett erőnket feszítenünk, hogy ne engedjünk, mint mások, a kételkedés pillanataiban, az Isteni Semmiség szédületének!
Isten! Örök élet! Azoknak menedéke, akiknek nem sikerül e földön élniök! Hit, aki vajmi gyakran nem vagy egyéb az életben való hit, a jövőben való hit, az önmagunkban való hit hiányánál, bátorság hiányánál és öröm hiányánál... Tudjuk, hány vereségen épül fel fájdalmas győzelmed! ...
És ezért szeretlek titeket, keresztények, mert szánlak benneteket. Szánlak titeket és csudálom melankóliátokat. Szomorúvá teszitek a világot, de széppé is teszitek. Szegényebb lesz a világ, ha fájdalmatok nem lesz többé benne. A gyáváknak e korszakában, akik remegnek a fájdalom előtt és zajosan hangoztatják a boldogságra való jogukat, amely a legtöbbször nem egyéb a mások boldogtalanságára való jognál, legyen bátorságunk szembe nézni a fájdalommal és tisztelni azt! Dicséret az örömnek és dicséret a fájdalomnak! Testvérek ők, szentek mind a ketten. Ők kovácsolják a világot, ők gyarapítják a nagy lelkeket, ők az erő, ők az élet. Aki nem szereti mindkettőjüket, nem szereti sem az egyiket, sem a másikat. És aki megízlelte öklét, az ismeri az élet értékét és tudja, mily édes megválni tőle.
Romain Rolland.