Bevezetés

Uraim! Önök, a lőkert fentartása és felvirágoztatása körül kifejtett lelkes buzgalmának és önzetlen áldozatkészségének sokat köszönhet Baja sz. k. városa, mert a lőkert az egyetlen hely, hol a város értelmisége nemesb szórakozásra gyülekezhetik össze, hol a társas örömök sziv és lélek nemesitő hatásának illatos virágait szedheti, édes gyümölcsein éldeleghet.

Az ember, az élet terhes pályájának vándora, haladtában gyakran kimerül, a mindennapi élet gondjai ónsulylyal nehezednek vállaira, a jobb létért lelkendező ajkak sokszor eltikkadnak, lábai az ellenséges önérdek töviseitől gyakorta megsebesülnek, kitüzött céljának messze és meredek utja kimeriti: nem kell e hálás érzettel tekintenie ama helyre, hol a gondok Lethe feledtető hullámaiba merülnek, hol a társas örömök ölén üdülést találva uj erőt gyüjtünk életfeladatunk megoldására, hol a barátság nyájas karjai a vigasztalás enyhitő italát nyujtják eltikkadt ajkainknak, hol sebeinkre a részvét balzsama terem?! - A folytonos munka, gond, ölő méregként fonyasztja életfánk lombjait; a nemes szórakozás üditő harmattal árasztja el azokat.

E gondolatoktól áthatva szives készséggel teljesitem nem rég adott igéretemet, hogy az 1803-óta fennálló lőkert történetét s ezzel kapcsolatosan a bajai társadalmi élet vázlatát leirjam: magam is sokszor találtam e helyen enyhületet, méltó hogy ezért lerójam hálám adóját.

Sokszor olvasám, hogy egyes városok, vagy egyes intézetek történetét tárgyazó monographiák ama nagybecsü kövecsek, melyekből a nemzet történetének változatos szinü mozaik képe alakul: e füzetke sokkal igénytelenebb leend, semhogy ily fontos rangra emeltessék, de mindenesetre többször lesz alkalmam párhuzamot vonni az országban nyilvánuló szellemi élet és városunk társadalmi tünetei közt, mi által ez utóbbira vonatkozólag némely rejtélyes dolgok megfejthetők, más már feledésbe merültek pedig ismét köztudomásuak lesznek.

Fő célja e szerény füzetkének hálásan megemlékezni azokról, kik e szép célú társulatot áldozataikkal létesitették és buzgalmukkal fentartották, éljen nevük emlékezete és buzditson másokat is közcélok lelkes felkarolására, s ébressze mindenkiben azon tudatot, hogy a jó, mit polgártársainkkal tevénk, nemcsak életünkben fogja számunkra a tisztelet édes gyümölcseit teremni, hanem szellemi életünket, tetteink emlékét, a siron túl is megörökitendi.

Téves azon nézet, hogy csak azok emlékezete a történelemé, kik hazájokat üdvös müködésükkel a haladás magasb szellempolcára emelték; a polgári kötelmek hű teljesitése nemcsak a társadalom zenithjén állóknak szent hivatása és elismerést eredményező törekvése: ugyan ily dicsérő megemlékezés illeti azokat is, kik szerényebb polgári körben hatnak jótékonyan a közügyre, mert ha a közjólét fényes palotájának felemeléséhez a nemzet egyes polgárai nem nyujtanak munkás segédkezet hasztalan, sőt lehetetlen a szakavatott épitőmestereknek, az államférfiaknak minden közhasznu törekvése. Én az igénytelen körben feladatát hiven megoldó honpolgárt, egy szempontból, még a hasonló érdemmel biró államférfiunál magasb erkölcsi érdemmel birónak tekintem; ennek emlékezetét a történelem megörökiti s tetteinek emléke idővel s enyészettel dacol, mig az egyszerü honpolgár nemes tette az ismerősök szük körén alig halad túl és csakhamar feledésbe merül. Az államférfiú nemes törekvésének egyik kiváló rugója ama tudat, hogy felette a történelem komoly arcu muzsája őrködik; mig a középszerben élő honpolgárt ily őr nem kiséri, s ha valami jót tesz, nincs egyéb jutalomra kilátása, mint a véghez vitt jó tett megnyugtató öntudatára. Nézetem szerint ezen szempontból is szükséges volna időnkint az egyes városok és intézetek történetét megirni, hogy minden polgár lássa, hogy a jó tett feledésbe nem merül, továbbá a lelketlenséget is előbb utóbb a közvélemény előtt büntetés éri; ennek jótékony hatása kiszámithatatlan volna, mert egyrészt a jót előmozditaná, másrészt pedig a rosznak gátot vetne: s igy az egyeseket közvetlenül jobbitván, közvetve az egyesek összegére, az egész államtest haladására is befolyva, az egyeseket ugy mint az államokat az emberiség eszményéhez közelebb juttathatnék.

E füzetke szerény kisérlet óhajt ez irányban lenni; fogadja azt szivesen e lelkes város, melynek történetéből e lapot kiszakitám, fogadja azt szivesen a lőkerti diszes és tiszteletre méltó társaság, melynek itt multját, bár halványan, ecsetelem; fogadják azt szivesen önök uraim, kiknek azt kiváló nagyra becsülésem jeléül ajánlom.

Bocsássanak meg, ha munkácskám az igéretemhez csatolt reményeket nem oldá meg, mert valóban sok irányu elfoglaltságom ment és bátorit az, hogy ily ügyben "et voluisse sat est."!

Baján 1875. május 25 én.

Margalits Ede