Végig a nagyvilágon 

Amint kievickélnek
a partra
máris marakodnak
a folyó menti telepes
udvarába menekülő
árvák
e komisz kölykök
vérszerinti anyja
törekvőn él nem érti
őt miért gyalázzák
Érfalain átüt fekete vére
arcát festik üvegesedő
színei a télnek
elém jön kérdez
az erezett csendben
pedig tudja hogy
válaszai pontosabbak
mint az enyémek
A vándorlók nyakában ülve
egyszer csak odaérnek
az elátkozott fiúk
a világ terített asztalához
mint puskacsőben a sötétség
mint árnyak csatarendje
láthatatlan rejtőztek a létben
nem hitték hogy rájuk találok