Bajcsy-Zsilinszky Endre
Mátyás király
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Előszó
Csodálatos indulás
Mátyás király magyarsága
Német-cseh-magyar szerelmi háromszög
A király békül a császárral
A géniusz és a nép
A császár aláírja a békeokmányt
Az első török hadjárat
János kormányzó és fia a király
Válaszúton Podjebrád légvárai és a pápával való szövetség között
A császári korona és a nemzeti közvélemény
Mátyás birkózása Podjebráddal
Utolsó nagy összecsapás a király és a rendek között
A boroszlói hadjárat
Mátyás fegyverrel töri szét az északnyugati ellenséges gyűrűt
Leszámolás a császárral
Török-magyar dolgok a német-magyar mérkőzés idején
Mátyás hadserege
Mátyás külpolitikai "rendszere"
A nagy király legszomorúbb küzdelme - az utódért
Mátyás barátságos vitája Rómával
"Az utolsó hajók"
A király, a nemzet és a birodalom
Utószó
Előszó
Mátyás király... Különös, rejtelmes és mégis: derűsen és édesen zengő visszhangja van ennek a két szónak a magyar ember lelkivilágában. Mintha még ma is inkább a népmese Hunyadi Mátyása élne bennünk, mint a "történelemé". De csak kevesen tudják, hogy a népmese Mátyása - az igazi.
Engem e munkám megírására két izgalmas történetpolitikai kérdés ösztökélt. Az egyik: mi volt, mit jelentett Mátyás birodalma alig egy emberöltővel Mohács előtt s szinte félévezreddel Szent István után, hogyan illeszkedett bele, beleilleszkedett-e valójában az árpádi nagy államalkotás és birodalomépítés széles szemhatárába s egyben kimért, zárt rendszerébe, avagy azoknak volna igazuk, akik Mátyás alkotásában csupán egy kivételes államférfiúi és vezéri lángész egyszeri csodáját, gyönyörű, de terméketlen rögtönzését látják, a reális magyar erőket és lehetőségeket messze túlszárnyaló, óriási nemzeti áldozatok árán kikényszerített s eleve rövid életre termett üstökösi ragyogást, amely már előkészítője volt "nagyzásával", tévedéseivel, túlságos vérvesztő áldozataival a mohácsi összeomlásnak? A másik: ennek az átlagos és egyre általánosabbá váló történetírói szemléletnek, mely valahogy párhuzamosan halad az egészségtelenül és veszedelmesen erősbödő mindenféle idegentisztelettel a mai Magyarországon, élesen ellentmond Mátyás király és a mátyási birodalom kérdésében elsősorban régebbi történetírásunk, de a II. Zrínyi Miklós csodálatos géniusza is, mindenekfölött pedig a magyar nép ösztöne, lángeszű emlékezése, ítélete és halhatatlan szeretete, - melyiknek van hát igaza?
...
Megvallom: mikor hozzáültem a mátyási birodalomnak főleg politikai szemszögből való tanulmányozásához, már bennem élt a sejtelem, épen a kossuthi szemlélet legújabb igazolódása révén, hogy a magyar nép ösztöne, emlékezete, ítélete és szeretete aligha tévedhet a legnagyobb magyari dolgokban, tehát a Hunyadi Mátyás uralma körül kialakult történelmi vitában sem. Ez azonban nem volt elfogultság bennem, előre elhatározott dogma, amelyet aztán, törik vagy szakad, de igazolnom kell. Munkámban nemcsak azért ragaszkodtam szorosan az eseményekhez, hogy jobban érzékeltessem a mátyási gondolkozás és cselekvés elragadó lovas ütemét, hanem főleg azért, hogy az események maguk beszéljenek s én is csak annyit a magam politikai értékítéleteiben, amennyit az események nyujtanak, vagy engednek.
Ki tehet róla, hogy Mátyás király története a magyar nép ítéletét igazolja, amely máig siratja egykori nagy királyát s vele az igazságot, ami - "odavan"?... Nem pedig a túlságos idegentisztelet és nemzetünk egyénisége számára örökre idegen olcsó alkalmazkodás "tudományos" szemléletét, amely nem győz elég szemrehányást halmozni Hunyadi Mátyás fejére, főleg nyugati "fölösleges" hadakozásaiért. Hát én megmutatom a következőkben, hogy senki nagy magyar uralkodó és államférfiú nem erőszakolta olyan szívósan és fáradhatatlanul a nyugati szomszédokkal való barátság és együttműködés politikáját s hogy miért kellett végül mégis éppen neki belebonyolódnia nyugati hódításokba, mikor a nagyobb veszedelem délkelet felől özönlött felénk...
A magyar népnek Mátyás királyról való emlékezésében, a szájhagyomány révén máig fennmaradt mesékben és tréfákban látszólag nem sok a politikai elem. Első tekintetre csak egy nagy és nemes szellem kedves, derűs vonásait tükrözik, egy királyi férfiúét, akihez az egyszerű, jogtalan magyar pórnép olyan közel érezte magát, mint a magyar mesék királyfiához. Valójában azonban ez a népi hagyomány - kimondatlanul - arról is szól, hogy Mátyás birodalmában soha azóta nem felejthető természetes belső rend és igazság uralkodott, megbecsülték a kisemberek millióit, azokat is, akik még jogilag nem tartoztak a politikai nemzethez. Egy olyan csodálatos politikai tehetséggel megáldott nép, aminő a magyar, a maga emlékezésében és ösztöneiben, mint ahogy a Rákóczi- és Kossuth-kérdésben is beigazolódott, csak a természetes, mesterkéletlen és időtlen magyar dolgoknak lehet hordozója. És a magyar nép úgy érezte attól a pillanattól fogva, hogy a nagy király lehúnyta szemét fényes bécsi palotájában, szüntelenül azt érezte és azt ismételgette magában, hogy ő volt az igazi nagy magyar mérték, ő volt a feledhetetlen örök példaadás s az ő magyar birodalma volt az igazi és igazán magyar birodalom...
Mátyás király élete és műve az utolsó magyar éposz. Utána már csak ragyogó balladák következnek: akár a Bethlen Gáboré, akár a Zrinyi Miklósé, akár a Rákóczi Ferencé, akár a Kossuth Lajosé. Még 1848-49. erőfeszítése jutott a legközelebb Mátyás király birodalmának mértékéhez és valóságához...
A korán elfelejtett és méltatlanul félreállított kiváló magyar történetíró, Takáts Sándor, "A holt királyról" szóló értékes kis tanulmányában meghatóan írja le, hogy Mátyás királyt leginkább a föld népe siratta meg. "Az urak örvendettek, hogy immár kényükre, kedvükre tehetnek bábkirályt... A nagy Mátyás király emlékezete temetve volt. Az urak még a nevét sem szívesen hallották. A szegénység azonban annál jobban emlegette. Énekbe foglalták nevét és tetteit s a szomorú dal ajkról-fülre járt".
Nem sok idő telt bele azonban, alig néhány évtized, s már a mohácsi vész után, I. Ferdinánd korában a főurak is ráébredtek - jó későn - mit veszítettek Mátyás királyban és az ő erős, szilárd, befelé szabad, kifelé független rendszerében és birodalmában. És immár ők is azt kezdték emlegetni, hogy "meghalt, ledűlt Magyarország bástyája, nem lészen több Mátyás királyunk..."
Lehet, hogy valóban nem lesz több Mátyás királyunk. De Mátyás király Rákóczi Ferencet és Kossuth Lajost jelenti, Rákóczi és Kossuth pedig a mai, a legmaibb idők harcait. Ők hárman arra intik, buzdítják, sarkalják a mi gyarló nemzedékünket, hogy nincs áldozat, ami túlságos volna a változhatatlan és örök magyar ügyért és nekünk életünk árán is meg kell védenünk belső szabadságunkat, külső függetlenségünket s vissza kell vívnunk ősi dunai hivatásunkat.