---

Tartalom

Előszó

I. Az oklevelek mint a magyar nyelvtörténet forrásai
1. Az oklevélírói gyakorlat kialakulása Magyarországon
2. A korai oklevelek nyelvészeti feldolgozottsága
3. Az oklevelek egy sajátos típusa: az interpolált oklevelek

II. A garamszentbenedeki apátság alapítólevele mint oklevél
1. Az alapítólevél filológiai megítélése
2. A garamszentbenedeki apátság és alapítólevelének keletkezési körülményei

III. A garamszentbenedeki apátság alapítólevelének nyelvtörténeti forrásértéke
1. Az alapítólevél kritikai kiadásai és ezek filológiai eredményei
2. Az alapítólevél szövege és magyar fordítása
3. A garamszentbenedeki alapítólevél eredeti szövegrészeinek forrásértéke
4. A garamszentbenedeki alapítólevél interpolált szövegrészeinek forrásértéke
5. Összegzés

IV. A garamszentbenedeki apátság alapítólevelének nyelvtörténeti vizsgálata
1. Az apátság területének határleírásai
2. A 11. századi alapítólevél két átiratának összevető vizsgálata: Sági birtok határleírása
3. Az alapítólevél két szórványának nyelvtörténeti vizsgálata
3.1. Huger ~ Hucueru
3.2. Susolgi "és ami körülötte lehetett"
4. A latin szöveg és a helynévi szórványok kapcsolata
4.1. Helynevek beillesztése az oklevelek latin szövegébe
4.2. Latin szöveg és magyar helynév kapcsolata
4.3. A latin és a latinizáló névhasználat típusai

V. Az alapítólevélben szereplő helynevek történeti-etimológiai szótára
1. Tájékoztató a szótár használatához
2. Szótár

Zárszó
Irodalom
Név- és szóalakmutató
Summary
A garamszentbenedeki alapítólevélben említett helyek - Térképmelléklet

---

Előszó

A szórványemlékek mint a magyar nyelv korai történetének legfontosabb forrásai régóta a tudományos érdeklődés középpontjában állnak. Nyelvtörténeti feltárásuknak ugyanakkor komoly gátat szab az a felfogás, amely szerint a nyelvtörténeti vizsgálatokhoz megbízható forrásul alapvetően a hiteles oklevelek, illetve azok magyar nyelvű anyaga (elsősorban tulajdonnévanyaga) szolgálhat. Amellett, hogy a hiteles források kiemelt értékét természetesen nem vitatom el, azt is fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy e nyelvemlékek mellett a nyelvtörténet (és részben más történeti diszciplínák) nemigen mondhatnak le más típusú források nyelvi adatainak kiaknázásáról sem. Oklevéladásunk kialakulásának kezdeti időszakából ugyanis a kevés számú hiteles oklevél mellett számos hiteles, de nem eredeti formájában, hanem átiratban fennmaradt oklevéllel, illetőleg hamis irattal is rendelkezünk, amelyek latin nyelvű szövegében fellelhető nagy számú magyar tulajdonnévi elem e korai időszakra vonatkozóan csaknem egyedüli forrásanyagként áll a nyelvészeti vizsgálatok rendelkezésére.

Úgy gondolom, hogy a magyarországi írásbeliség korai évszázadainak egyébként is adathiányos időszakában e források figyelmen kívül hagyása - noha az ezekkel kapcsolatos kétségeket részint magam is osztom - gazdag forrásanyagtól fosztja meg a magyar nyelvtörténetírást. A teljes kirekesztéssel szemben ezért sokkal inkább azt az álláspontot vallom, hogy meg kell kísérelnünk olyan fogódzókat, támpontokat keresni, amelyek segítségével a kronológiailag bizonytalan státuszú oklevelek nyelvi anyagát is vallatóra foghatjuk, s belőlük megnyugtató következtetéseket vonhatunk le. Ezt a vélekedésemet alátámasztandó választottam munkám témájaként egy az eddigiekben kevésbé vizsgált oklevelet, a garamszentbenedeki apátság 1075. évi alapítólevelét, s törekedtem e nyelvemlék nyelv- és névtörténeti jellemzőinek széleskörű feltárására. Ez az oklevél koraisága, kronológiai "kétarcúsága", illetve gazdag szórványanyaga miatt (közel 280 helynévi szórványt tartalmaz) kiváló alapja lehet egy olyan vizsgálatnak, amely arra irányul, hogy módszertani alapelveket rögzítve elősegítse az átírt, illetve a hamis (összefoglalóan: bizonytalan kronológiai státuszú) okleveleknek a nyelvtörténeti kutatásokba való erőteljesebb bevonását.

A garamszentbenedeki apátság alapítólevele azoknak az iratoknak a csoportjába tartozik, amelyek szövegében az eredeti oklevélből származó részek mellett későbbi betoldások is találhatók. Ezeket az utólagos beszúrásokat (interpolációkat) az oklevél átírása során illesztették bele az eredeti oklevél latin nyelvű szövegébe. Az ilyen jellegű okleveleket nevezi a diplomatikai szakirodalom interpolált okleveleknek. [...] Sajátos jellegükből adódóan az interpolált oklevelek egyszerre viselik magukon az átiratok természetét, illetőleg a hamis oklevelek jellemzőit, minthogy az utólagos beszúrások nyelvészeti szempontból a hamis oklevelekkel rokonítják őket. Az interpolált oklevelek nyelvészeti feltárása ezért azt követeli meg, hogy az átiratok és a hamis oklevelek nyelvészeti forrásértékével egyaránt foglalkozzunk, ennek széleskörű feltérképezése vezethet el ugyanis az interpolált oklevelek kronológiailag bizonytalan magyar nyelvű elemeinek helyes értékeléséhez is.

...

A bizonytalan kronológiai státuszú magyar nyelvű elemeket tartalmazó oklevelek nyelvészeti feldolgozásának módszertanával ugyan még senki sem foglalkozott a magyar nyelvű szakirodalomban, a nyelvtörténész szakemberek I. Géza alapítólevelét azonban bizonyos mértékig az eddigiekben is igyekeztek hasznosítani nyelvtörténeti kutatásaikban. Ez részben annak köszönhető, hogy az oklevél filológiai megítélése az idők során megváltozott (erről Az alapítólevél filológiai megítélése című fejezetben szólok részletesen).

Munkám legfőbb célkitűzésének mindezek fényében is azt tekintem, hogy az alapítólevél helynévi szórványanyagának és azok latin szövegkörnyezetének az elemzése által olyan általános alapelveket fogalmazzak meg, amelyek megteremthetik a lehetőségét annak, hogy a nyelvtörténeti vizsgálatokba az interpolált, illetve más okból kifolyólag nyelvészetileg bizonytalan kronológiai státuszú okleveleket is nagyobb mértékben bekapcsolhassák a kutatók. Az interpolált oklevelek (és a hamis oklevelek, illetve átiratok) ugyanis azért rekedtek mindezidáig a nyelvtörténeti vizsgálatokon kívül, mert ezen oklevelek névanyaga a hiteles oklevelekre kidolgozott módszerek segítségével - ahogyan e különleges státuszú iratokhoz is általában közeledtek a kutatók - valóban nem fogható vallatóra. Fontos feladatomnak tartom ezért azt is, hogy a garamszentbenedeki alapítólevélre támaszkodva megalapozzam egy olyan új módszertan kidolgozását, amely részben eltér a hiteles források feltárásának metodológiájától, és speciálisan e nyelvemlékcsoportra megnyugtatóan alkalmazható.

Az alapítólevél szövegét öt nagyobb egységben dolgozom fel. Az első fejezetben a magyarországi oklevélírói gyakorlat legfontosabb jellemzőit, a fennmaradt oklevelek feldolgozásának a helyzetét és az oklevelek között sajátos helyet elfoglaló interpolált oklevelek jellemző jegyeit mutatom be. A második fejezet a garamszentbenedeki apátság, illetve az alapítólevél keletkezési körülményeit, továbbá az oklevél filológiai megítélésének változásait tárgyalja. A harmadik nagy egység az interpolált alapítólevél nyelvtörténeti forrásértéke körüli problémákat járja körül. Az oklevél fennmaradási formája szükségessé teszi, hogy részletesen foglalkozzunk az oklevél kritikai kiadásaival: a nyelvészeti vizsgálatok szempontjából is kulcsszerepe van ugyanis annak, hogy egy-egy szöveghelyet miért tartottak 13. századi keletkezésűnek a kritikai kiadások készítői. Mivel az interpolált oklevelek hiteles részeinek, illetve az interpoláció során keletkezett szöveghelyeknek a nyelvészeti forrásértéke nem azonos, külön alfejezetben térek ki az oklevél eredeti és interpolált szórványainak és azok szövegkörnyezetének az elemzésére. Munkám negyedik fejezetében két kiemelt jelentőségű határleírás elemzése kapott helyet. Az egyik határleírás az apátság közvetlen környezetét mutatja be, a másik pedig (Sági birtoké) azért érdemel külön figyelmet, mert szövegét az alapítólevélen kívül egy további oklevél is megőrizte, jó lehetőséget teremtve ezáltal egyrészt az összevető vizsgálatokra, másrészt pedig az interpoláció körülményeinek a tisztázására is. Ez az oklevél ugyanis valószínűleg nem a 13. század második felében interpolált garamszentbenedeki oklevél szövegét, hanem a 11. századi eredeti oklevelet írta át. A határleírások elemzése mellett ebben a fejezetben másrészt két igen bizonytalan eredetű helynévi szórvány, a Huger és a Susolgi nevek nyelvtörténeti vizsgálatához is újabb adalékokat kívánok nyújtani. Itt tárgyalom továbbá a szórványok beillesztését, főként az alapítólevélben latinul, illetve latinizáló alakban szereplő nevek vizsgálatát állítva a középpontba. A kérdéskör minél tüzetesebb feltárása érdekében e helyütt kiléptem a garamszentbenedeki oklevél szórványainak köréből, és a minél szélesebb körű áttekintés érdekében más oklevelek helyneveit is bevontam az elemzésbe. Végül az utolsó, ötödik fejezetben az alapítólevélben szereplő valamennyi szórvány analitikus bemutatását végzem el szócikkes elrendezésben. Ez a történeti-etimológiai szótár reményeim szerint az alapítólevél nyelv- és névtörténeti szintézisének a lehetőségét is megteremti, ám erre a feldolgozásra - az alapvetően eltérő célkitűzések miatt - jelen munkámban nem vállalkozhattam.

...

---