Tétel adatlapja
VisszaCÍMLAP

Radó Antal

Tuskó Matyi kalandjai szárazon és vizen

TARTALOM, UTÓSZÓ


Tartalom


ELSŐ FEJEZET,
amelyben el van mondva, hogyan talált Zsombék Dániel majszter úr egy fahasábot, amely beszélni is tud.

MÁSODIK FEJEZET,
amelyben megjelenik Cikória János, aki elviszi magával a fahasábot, hogy bábot faragjon belőle.

HARMADIK FEJEZET,
melyben Cikória János megfaragja a bábot és Tuskó Matyi névre kereszteli. Matyi első huncutságai.

NEGYEDIK FEJEZET.
amelyben Tuskó Matyi megismerkedik a beszélő tücsökkel, aki aztán bölcs oktatásaiért igen gyászos fizetséget kap.

ÖTÖDIK FEJEZET,
amelyben le van írva, hogyan akart Tuskó Matyi rántottát főzni és a rántotta hogy röpült ki az ablakon.

HATODIK FEJEZET,
melyben el van mondva, hogy Cikória János miképpen sajnálkozik fiacskáján és miképpen traktálja meg három almával.

HETEDIK FEJEZET,
melyben el van mondva, hogyan kap Tuskó Matyi új lábakat és hogyan adja el János bácsi a zekéjét, hogy ábécés könyvet vegyen az árán.

NYOLCADIK FEJEZET,
melyben el van mondva, hogyan kótyavetyéli el Tuskó Matyi az ő ábécés-könyvét, hogy legyen miből bábszínházba mennie.

KILENCEDIK FEJEZET,
melyben el van mondva, hogyan ismertek rá a fabábok Tuskó Matyira és mennyire megörültek neki, de a viszontlátás örömének milyen siralmas vége lett.

TIZEDIK FEJEZET,
melyben Karafia Balambér nagyot tüsszent és megbocsát Tuskó Matyinak, aki viszont Paprika Jancsit menti meg a tűzhaláltól.

TIZENEGYEDIK FEJEZET.
melyben Karafia Balambér öt darab tízkoronás aranyat ad Tuskó Matyinak, aki aztán bolondul rászedeti magát Csalavér Rókától és Miau Micikétől.

TIZENKETTEDIK FEJEZET,
melyben el van mondva, hogyan lakmározott a három útitárs a Hat ökör-höz címzett vendégfogadóban.

TIZENHARMADIK FEJEZET,
amelyben Tuskó Matyi keserűen meglakol, amennyiben zsiványok támadtak rá.

TIZENNEGYEDIK FEJEZET,
melyben el van mondva, hogy érik utól a zsiványok Tuskó Matyit és hogy kötik fel őkegyelmét.

TIZENÖTÖDIK FEJEZET,
amelyben el van mondva, hogyan menti meg Tuskó Matyit a kékhajú leányzó és hogyan hívja az ő ágya mellé a doktorokat.

TIZENHATODIK FEJEZET,
melyben Tuskó Matyi megeszi a ménta cukrot, de nem akarja meginni a keserűvizet s hogy ennélfogva hogyan akarják elvinni a temetőbe.

TIZENHETEDIK FEJEZET,
melyben Tuskó Matyi megint felül a róka és a macska csalafintaságának.

TIZENNYOLCADIK FEJEZET,
melyben Tuskó Matyi nem elég, hogy elveszti aranyait, hanem ráadásul még be is csukják.

TIZENKILENCEDIK FEJEZET,
melyben Tuskó Matyinak rettenetes kalandja van egy óriáskígyóval.

HUSZADIK FEJEZET,
melyben Tuskó Matyit házőrző ebbé degradálják és kinevezik Mukinak.

HUSZONEGYEDIK FEJEZET,
melyben Tuskó Muki derekasan megállja helyét és ezért jutalmul ismét Tuskó Matyivá lesz.

HUSZONKETTEDIK FEJEZET,
melyben Tuskó Matyi elsiratja a kékhajú tündért, aztán az óriásgalamb hátán elrepül a tenger partjára.

HUSZONHARMADIK FEJEZET,
melyben Tuskó Matyi elérkezik a Méheországba és ott ráakad a kékhajú tündérre.

HUSZONNEGYEDIK FEJEZET,
melyben Tuskó Matyi javulást igér a kékhajú tündérnek, aki megint gráciájába fogadta.

HUSZONÖTÖDIK FEJEZET,
melyben el van mondva, hogyan jár Tuskó Matyi iskolába és hogyan csábítják gonosz pajtások rosszra.

HUSZONHATODIK FEJEZET,
melyben nagy verekedés támad és Tuskó Matyi megint zsandárok kezébe kerül.

HUSZONHETEDIK FEJEZET,
melyben Tuskó Matyit kirántva akarják megenni, amibe ő sehogyse akar beletörődni.

HUSZONNYOLCADIK FEJEZET,
melyben el van mondva Tuskó Matyi csodálatos megmenekülése és hogy miképpen tért ismét haza a kékhajú tündér házába.

HUSZONKILENCEDIK FEJEZET,
melyben Tuskó Matyi ismét javulást igér, de szokása szerint megint bolondot csinál.

HARMINCADIK FEJEZET.
melyben Tuskó Matyi csakugyan elérkezik Bikficországba és eleinte meg van elégedve új hazájával, de aztán kellemetlen meglepetés éri.

HARMINCEGYEDIK FEJEZET,
melyben el van mondva, hogy Tuskó Matyi milyen rettenetes átalakuláson megy keresztül.

HARMINCKETTEDIK FEJEZET,
melyben Tuskó Matyit vásárra viszik, ahol egy cirkusz-igazgató veszi meg.

HARMINCHARMADIK FEJEZET,
melyben Tuskó Matyi, hála a kékhajú tündérnek, ismét visszaemberül.

HARMINCNEGYEDIK FEJEZET,
melyben Tuskó Matyi a cethal testében viszontlátja... úgy-e, nem tudjátok kitalálni, kicsodát?

HARMINCÖTÖDIK FEJEZET,
melyben apa és fiú majdnem belefúlnak a vízbe, de a tinhal szerencsésen kimenti őket.

HARMINCHATODIK FEJEZET,
melyben Tuskó Matyi régi ismerősökkel találkozik: Csalavér Rókával, Miau Micikével és a beszélő tücsökkel.

HARMINCHETEDIK FEJEZET,
melyben Tuskó Matyi hírt hall a kékhajú tündérről, újra bizonyságát adja jó szívének és meg is kapja a jutalmát.

UTÓSZÓ.


Utószó

Kedves olvasóim!

Mivel illő dolog, hogy tudjatok valamit arról a Collodi-ról is, akinek legszebb ifjúsági iratát számotokra átdolgoztam, hadd mondom el róla a következőket:

Carlo Collodi nem volt az ő igazi neve, hanem csak írói álneve. Valójában Lorenzini Carlonak (azaz Károlynak) hívták, s mint már a neve mutatja, olasz volt. 1826 november 24-én született Firenzében, így hát éppen mire ennek a könyvnek ez a második kiadása megjelenik, születésének századik évfordulóját ünnepelhetik az ő honfitársai. Készülnek is már nagyban erre az ünnepre, mert Lorenzini nagyon jeles író volt, aki az ő szép szűkebb hazájának, a toszkánai tartománynak lelkületét, természetét, embereit olyan remekül tudta festeni, mint kevesen mások. Nyelvezet dolgában is egyike a legkülömbeknek. Mikor hazája 1848-ban Ausztriával harcolt, ő is vitézül küzdött a csatatéren. Azután újságíró lett, de írt regényeket és színdarabokat is. Legtöbb sikerét azonban ifjúsági irataival aratta, főleg azzal a «Pinocchio» cíművel, melyet most az én átdolgozásomban végig olvastatok, s mely az egész világirodalom ifjúsági iratai közt is egyike a legkedvesebb és legszellemesebb munkáknak. 1890 október 26-án halt meg, szülővárosában.


×