Tétel adatlapja
VisszaCÍMLAP

A Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság ötven éves fennállásának története

1868-1918



Bevezetés

Ezelőtt ötven esztendővel történelmi időket élt Magyarország. Véget ért az elnyomatás szomorú korszaka; az abszolutizmus sötét ideje mint egy rossz, fekete álom merült el a semmiségbe és annak a jobblétnek hajnala kezdett derengeni, melyet a Szózat halhatatlan költője oly szépen megénekelt. A lelkek felszabadultak, a szunnyadó erők érvényesülést kerestek, a tehetség, a tennivágyás, párosulva a tudással, akarattal és kitartással, elemi erővel lobbant ki, hogy alkosson és pezsgő életet vigyen a társadalom minden rétegébe. Nehéz, de érdemes és sikerekkel kecsegtető munka vette kezdetét: pótolni kellett mindazt, ami hiányzott. Irodalom, művészet, tudomány, ipar, kereskedelem az elnyomatás évei alatt nem fejlődhetett, de most, a szabadság szellőjének első fuvallatára megnyilt a haladás útja s elérkezett a cselekvésnek rég sóvárgott ideje.

Ebbe a szép, feledhetetlen történelmi időbe kapcsolódik bele a Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság keletkezése. Együtt született az új, ifjú Magyarországgal, együtt növekedett, izmosodott vele és így nem csoda, ha most, ötvenéves fennállásakor büszkén tekint vissza megtett hosszú, félszázados útjára. Jogos önérzettel mondhatja el, hogy bár nehéz küzdelmei is voltak, hisz minden kezdet nehéz, de elért sikerei fényesen tanuskodnak arról, hogy alapítóinak helyes érzéke, éles ítélete belátott a jövőbe. A vállalat bebizonyította, hogy szükség volt rá, gyors felvirágzása ebből a szükségességből és abból a szerencséből fakadt, hogy élére Lovag Falk Zsigmond személyében egy olyan kiváló szakember került, aki nagy tudásával, tetterejével, nemes ambiciójával nem ismert más feladatot, csak azt, hogy a reá bízott vállalatot, melynek alapításában is tevékeny részt vett, a virágzásnak és tökéletességnek lehető legnagyobb fokára emelje.

Tagadhatatlan, hogy a könyvnyomtatás az emberi kultúrának egyik legfontosabb tényezője. Általa tanult meg az emberiség beszélni és ha Gutenberg fel nem fedezi, az emberiség ma is dadogó gyermekkorát élné. S ha a Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság ma félszázados fennállásának emlékét nem engedi nyomtalanul elmerülni az idő tengerébe és e reá nézve annyira jelentős ötvenedik évforduló alkalmával megáll egy pillanatra, ezt éppen azért teszi, mert érzi, hogy keletkezése és fennállása szoros vonatkozásban áll a kultúrával. E szerény füzet keretében óhajtja a nagyközönségnek bemutatni: miképen keletkezett, miképen fejlődött ötven esztendőn keresztül és miként jutott a jelenlegi kifejlett színvonalára. Az intézet szép multja, virágzó jelene biztos záloga egy sikerekben gazdag jövendőnek.


×