Tartalom

Előszó

Petrarcának, a legnagyobb olasz lyrikusnak szerelmi dalait nyujtom e kötetben, melyet a Kisfaludy-Társaság Szász Károly birálata alapján kiadásra elfogadott.

Tudom, hogy nehéz feladatra vállalkoztam, midőn e mintegy háromszázra menő szonettet nyelvünkre átültetém. Maga a versforma is, mellyel irodalmunkban eddig vajmi kevesen próbálkoztak meg, nehezítette munkámat. Rímszegény nyelvünkben csak akkor írtak igazi szonetteket, midőn még kifogástalan verselésű sorok voltak például a következők, melyek Kazinczy egy szonettjét kezdik meg:

Mint a szerelmes jár a tánczosával
Menüetje kecscsel teljes lépteit,
S igézi a szála torlott rendeit
Enyelgő vissza- s vissza fordultával:

Honom Ausonia narancsgalyával
Körűlölelve főm szög-fürtjeit,
Úgy járom én a dal lejtéseit,
A négyest összefűzve hármasával.

Mióta a magyar prozódia az ily rímelést nem engedi meg, a szonett-írás - nem mondom, hogy az irodalom kárára - kiment a divatból, és a szonettek fordítói sem igen ragaszkodtak az eredetinek alakjához. Midőn én ezt jelen kötetemben mégis megtettem, felhasználtam mindama szabadságokat, melyekkel formai tekintetben az olasz szonettisták élni szoktak, s remélem, hogy ezt bírálóim nem is fogják hibáztatni.

A szonett rendes formája az első két strófában: abba-abba. De maga Petrarca is sokszor használ ölelkező rím helyett kereszt-rímet, mint például itt:

S'al principio risponde il fine e'l mezzo
Del quartodecim' anno, ch'io sospiro,
Più non mi può scampar l'aura nè'l rezzo,
Sì crescer sento 'l mio ardente desiro stb.
(LI. szon.)

Megtörténik az is, hogy a rímelés az első két strófában a következő: abba-baab, vagy abab-baba. Sőt még szabálytalanabb formát is találunk magánál Petrarcánál is, a ki a CLVI. szonettben (Non dell' ispano Ibero) így helyezi el rímeit: abab-baab, a hol tehát az első strófa kereszt-rímes, a második ölelkező. E licentia azonban csak igen ritkán fordúl elő, s azért én részemről nem is vettem igénybe.

Csak ennyit akartam fordításaim külalakjára nézve megjegyezni. Hogy azok tartalma is sok gondot ád az átültetőnek, tudni fogja, a ki a középkori olasz költők mysticus és rejtett czélzásokkal tele poesisében csak némileg is otthonos. Magyarázatok nélkül Petrarcát még a műveltebbek is bajosan fogják megérteni s azért szükségesnek tartottam bő kommentárral szolgálni az olvasónak. De hogy jegyzeteim ne zavarják azt, aki netán rájok nem szorult, nem az egyes versek alatt, hanem a kötet végén, egybegyűjtve adom őket.

Még csak köszönetemet akarom kifejezni a Kisfaludy-Társaságnak, mely e művem megjelenését lehetővé tette, aztán pedig Szász Károly úrnak, a ki annyi elnézéssel viseltetett fordításaim fogyatkozásai iránt és annyi jó tanácscsal volt kegyes ellátni. Legyen szabad megemlítenem néhai Győry Vilmost is, a kit a Kisfaludy-Társaság szintén birálómul küldött ki, a kinek azonban testi szenvedései már nem engedték meg, hogy e tisztében eljárjon. Mintegy hetven szonettet nézhetett csak át, melyekre nézve az ő ismert, áldott jóakaratával, szóval mondotta el nekem véleményét. Az ő bölcs észrevételeit is iparkodtam hasznomra fordítani és nem tehetem, hogy midőn e könyvemet nyilvánosság elé bocsátom, ne áldjam emlékezetét.

Budapest, 1886 október havában.
Dr. Badó Antal.