---

Tartalom

Te meg én

I. Anyám madara
Mennyi
Körbezárt
A zene szárnyán
Apám halálára
Anyám madara
Az égen
Az elvarázsolt kert
Hosszú volt a nyár
Szigetem kedves fájánál
A fény
Visszhangos
Szólni vagy hallgatni
Morajló
Társtalanok
Alkonyat
Létezünk

II. Léleklépcső
Próbák
Csak álltam
Félhold úszik
Titkaim
Léleklépcső
Végpontok
Tavasz
Visszabeszélés
Háború
Halott város
Milyen egyszerű
Válaszúton

III. Talpfának álltam
Eperszínű
Arcképvázlat
Sorok az akváriumból
Vagyok
Öregkor
A határnál
A kert alján
A savanyú alma szava
Költői kérdés
50
Közhelyek
Önarckép
A színészmesterséggel
Az utolsó talpfa
A városlakó

IV. Egymásban meglelt álmok
A korlátokról
Végigszaladnak
Pásztoróra
Titkos völgyek
Melengető
Fehér / II. /
Megölellek
Emlékezés
Négysoros
Kinyílok
Az ébredés határán
Rossz hangulatban
Nehéz
Az éjszakához fordulok
Amióta másként élünk
A szerelemről

---

Fülszöveg

Koppány Péter költészete: kínkeserves, megélt világ és végigálmodott romantika. Igazi "otthona" a múlt század érzelmi viharokban tobzódó első fele lett volna amikor könny volt a könny, rózsa a rózsa, sóhaj a sóhaj.

De hát közénk "száműzetett", s verseinek így az a feszültség lesz mozgatója, lelke, amelyik a kőkemény ezredvég és a zsendülő szentimentalizmus között szükségszerűen létrejött. De mielőtt kijelentenénk, hogy az ilyen feszültség kisülése csak tűzvészhez vezethet, nem alkotáshoz, olvassunk bele a könyvbe...

Bizony, a konzervatív forma, az izmusoktól mentes szóhasználat nem teszi avulttá a lényeget: egy szerény, de határozott egyéniség mindőnket gazdagító ön- és világfeltárását. Szólhat a romantikus végletek közti léleklépcső fokairól, vagy a groteszk világába vezető talpfák közül: érdekes és érthető a hangja. Meg kell lelnie sosemvolt otthonát, hogy vendégül láthasson benne madarat, tengert, s persze minket is. Meg fogja lelni.

Gyimesi László

---