Varga Csaba
A felsőfokú jogi oktatás főbb mai rendszerei
TARTALOM, BEVEZETÉS
Tartalom
I. Bevezetés
II. A felsőfokú jogi oktatás főbb mai rendszerei
1. Szocialista államok
2. Nem-szocialista államok
A. Kontinentális államok
B. Angolszász államok
C. Afro-ázsiai államok
III. Bibliográfiai tájékoztató
IV. A felsőfokú jogi oktatás egyes kérdései
1. A jogi felsőoktatás intézményeinek jellege és profilja
2. Felvételi eljárás
3. Az oktatás formái
4. Az általános jellegű tárgyak és a hatályos jog oktatásának viszonya
5. A tárgyválasztás szabadsága
6. Szakosodási lehetőségek
7. A tanulmányok fokozatossága
8. A foglalkozásokon való részvétel és a tanulmányi fegyelem
9. Vizsgarendszer
Bevezetés
...
Az alábbi munka célja a felsőfokú jogi oktatás főbb mai rendszereinek bemutatása. Mivel a jogászképzés rendje és szerkezete az egyes országok jogrendszereire jellemző és azoknak mintegy tartozékát képezi, a munka egyrészről lehetőséget kíván adni az egyes országoknak a jogi felsőoktatás szempontjából való megismerésére, másrészről pedig - és ez volt az alapvető célkitűzés - a főbb jogi felsőoktatási rendszereket oly módon kívánja bemutatni, hogy ez alapjává válhassék későbbi - esetleg a mai magyar jogászképzés rendjét is érintő, annak további tökéletesítését szolgáló - összehasonlító vizsgálatoknak.
A kötet tárgyát a jogi felsőoktatás, tehát azok a képzési formák alkotják, amelyek hallgatóikat igazságszolgáltatási-államigazgatási funkciók betöltésére készítik elő. Ilyen képzést többnyire az egyetemek jogi karai vagy ezekhez nagymértékben hasonló jogi főiskolák nyújtanak, de az is előfordul, hogy a jogászképzés lényegében más, gyakorlati intézményekben történik - ez esetben az utóbbi formákat is tárgyaljuk. Olyan országoknál, ahol az egyes jogászi hivatásokra való felkészítés eltérő intézményekben vagy azonos intézmények eltérő tagozatain történik (pl. ahol a közjegyző-képzés vagy az igazgatási szakemberek képzése külön történik), elsősorban csak az igazságszolgáltatási feladatok ellátására előkészítő oktatási formákat mutatjuk be.
A bemutatás során az egyes országok jogi felsőoktatásának rendje önálló egységként szerepel. Törekvésünk arra irányult, hogy ne csak a jogászképzés mai rendjét vázoljuk, hanem bizonyos mértékben utaljunk a történeti előzményekre és a fejlődési perspektívákra (reformtörekvések stb.) is. A kötet jellegénél fogva nem állt szándékunkban az egyes oktatási rendszerek értékelése - amennyiben a bemutatás során értékelés is szerepel, ez elsősorban az illető jogászképzési rendszer szakemberei által kimutatott ténymegállapításokon alapul, azokban fejeződik ki. A lehetőség szerint a jogi felsőoktatás rendjének egészét, a felvételi eljárástól egészen a diploma elnyeréséig be kívántuk mutatni. A képzés alapformájának mindenütt a nappali tagozatos oktatást tekintettük, az eltérő formákra legfeljebb csak utalunk. Ahol erre elégséges adattal rendelkeztünk, tárgyaljuk az egyes jogászi hivatások betöltésének formális előfeltételeit (diplomafajta, gyakornoki idő, szakvizsga stb.) is. Több országnál - különösen ott, ahol az általános jogászképzés és a jogtudományi szakemberek képzésének intézményei azonosak - foglalkozunk az un. postgraduális képzési formákkal, a tudományos fokozatok megszerzésének előfeltételeivel is. Abból következően, hogy az egyes országokat önálló egységnek tekintettük, a jegyzetanyagot az egyes országok után, azok tárgyalását követően helyeztük el. Az első számú jegyzet mindig a felhasznált irodalom bibliográfiai adatait tünteti fel; a jegyzetek után néhány további, az adott jogi felsőoktatási rendszert egészében jellemző munka adatait közöljük.
Az országok csoportosításánál elsődleges szempontként az egyes országok társadalmi berendezkedését tekintettük, ennek megfelelően külön tárgyaljuk a szocialista és a nem-szocialista államok jogászképzési rendszerét. A nem-szocialista államoknál a további tagolás részben a jogrendszer, pontosabban a jogforrási rendszer jellege (kontinentális és angolszász), részben pedig a területi elhelyezkedés (afro-ázsiai államok) alapján történt. Bár az általunk tárgyalt afro-ázsiai államok többsége egyértelműen sem kontinentális, sem angolszász jogrendszerűnek nem tekinthető, a fenti csoportosítás nem elégíti ki megfelelő módon a felosztás logikai művelete által támasztott követelményeket, mert a felosztás alapjaként használt kritériumok egyfelől megnyugtató módon még nem tisztázottak, másfelől pedig nem zárják ki teljes mértékben egymást. Mentségünkre csak az a körülmény szolgálhat, hogy a jogrendszerek csoportosításának kérdése a szocialista és a burzsoá elméletben egyaránt megoldatlan kérdésnek tekinthető, valamilyen csoportosítást azonban ennek ellenére is el kellett végeznünk a nem-szocialista rendszerek keretén belül - a felosztás általunk adott módja így csak néhány gyakorlati szempont figyelembevételén alapult és semmiképpen sem léphet fel azzal az igénnyel, hogy a jogrendszerek csoportosítása elméleti problémájának egyfajta igazolható megoldását adja.
Az egyes országok felsőfokú jogi oktatási rendszereinek bemutatása után egy rövid bibliográfiai tájékoztató következik, amelyben a jogi felsőoktatással foglalkozó általunk ismert szakfolyóiratok, bibliográfiák, általános jellegű összehasonlító munkák, s végül néhány olyan ország jogászképzését ismertető cikk adatait tüntetjük fel, amelyekkel e kötetben külön nem foglalkozhattunk.
A kötetet lezáró utolsó részben a jogi felsőoktatás egyes kérdéseivel foglalkozunk a jogászképzés ismertetett rendszerei alapján. Ezek a kérdések elsősorban a jogászképzés olyan problémáihoz kötődnek, amelyek minden egyes országban szükségképpen felvetődnek, s amelyeknek ilyen vagy olyan módon történő megoldása általában nincs közvetlen összefüggésben az illető ország társadalmi-jogi rendjével, mert - technikai megoldásokról lévén szó - adott rendben adott követelmények kielégítésére többféle megoldás is, esetleg egyidejűleg alkalmazható.
A kötetben nagyszámú ország jogi felsőoktatásának rendjét tárgyaltuk; a jelentős rendszerek mellett néhány olyan ország jogászképzését is bemutattuk, amely csak a jogrendszer sajátos jellegét vagy a jogi oktatás sajátos problematikáját tekintve lehet indokolt, sőt kivételképpen olyan országok is szerepelnek munkánkban, amelyek esetében a sajátos vonás éppen abban áll, hogy hiányzik az önálló felsőfokú jogi képzés. Tekintettel arra, hogy a kötet előkészítésénél nagyrészt csak a hazai könyvtárakban fellelhető anyagokra támaszkodhattunk, a bemutatás sem az országok számát, sem az ismertetés mélységét tekintve nem tarthatott a teljességre igényt, s egyes jelentősebb rendszerek bemutatása is szükségképpen egyenetlen, hiányos maradt, vagy pedig csak viszonylag régebbi adatokon alapulhatott.
A kötet 1967 őszén, akkor jelenik meg, amikor az ország a pécsi egyetem megalapítása s ezzel együtt a magyar felsőoktatás megindulása 600 éves évfordulóját ünnepli. Az ünneplés tárgya mindig a múlt ténye, amelyre emlékezünk, de tekintetünk nemcsak a múltba, hanem egyben a jövő, a további fejlődés felé is fordul. A kötet közrebocsátásával a magyar jogi felsőoktatás ügyét kívántuk szolgálni, ahhoz kívántunk hozzájárulni, hogy jogászképzési rendszerünk további alakításánál és tökéletesítésénél fokozottabb mértékben lehetségessé váljék a külföldi tapasztalatok figyelembevétele, bevált megoldások és sikerrel nem járt kísérletek megismerése egyaránt.