Tartalom

Előszó

Ha a kedves Olvasó

azért vette kézbe ezt a könyvet, mert tud már valamit legközelebbi nyelvrokonainkról, a manysikról és a hantikról (régebben használatos nevükön a vogulokról és az osztjákokról), ismeri gazdag népköltészetüket, mely Reguly Antal, Munkácsi Bernát, Pápay József és a többi gyűjtő önfeláldozó munkája nyomán vált ismertté Magyarországon és szerte a világban, netán ismeri ma élő íróikat, költőiket is, olvasta Juvan Sesztalov, Jeremej Ajpin, Maria Vagatova magyarra fordított műveit; tehát, ha van elképzelése ennek a hat Magyarországnyi területen, nagy szétszórtságban élő nyugat-szibériai, maroknyi népcsoportnak az életéről az Ob folyó és mellékfolyói völgyében - akkor most valami egészen mást fog olvasni, mint amihez eddig hozzászokott.

Nyoma sincs az idillnek, eltűnt a harmónia ember és természet, embervilág és szellemvilág között. Tatjana Moldanova nem kíméli az olvasót, szépítés nélkül tárja elénk a közelmúlt és a jelen valóságát. A szovjethatalom és az iparosítás pusztításairól szól úgy, ahogyan azt az Ob jobboldali mellékfolyójának, a Kazim folyónak a völgyében megtapasztalták.

Tatjana Moldanovával 1990 decemberében ismerkedtem meg, Hanti-Manszijszkban, a Hanti-Manysi Autonom Körzet fennállásának 60. évfordulójára szervezett ünnepségen. Tőle hallottam először az 1933-34-es kazimi felkelésről is. Elmondta, hogy mindenütt falakba ütközött, miközben az évtizedeken át tabutémaként kezelt, agyonhallgatott eseményeket igyekezett tisztázni. A hivatalos szervek nem szívesen tárták fel egy olyan megtorlás körülményeit, mely egy egész folyóvölgy teljes férfilakosságának kiirtásához vezetett. Csak a nyolcvanas évek végi szabadabb légkörben oldódtak a görcsök és a nyelvek.

A túlélők elbeszélései szerint a felkelés oka az volt, hogy a szovjet hatóságok összeszedték a hanti gyermekeket, és bentlakásos iskolába vitték őket anélkül, hogy elmagyarázták volna a szülőknek tetteik célját és a várható következményeket. A kétségbeesett szülők azt sem tudták, viszontlátják-e valaha gyermekeiket, és fegyverrel próbálták megakadályozni elhurcolásukat.

A központ tárgyaló delegációt küldött a lázongó őslakosok lecsillapítására. A hagyományokat nem ismerő oroszok viselkedése azonban oda vezetett, hogy hanti és nyenyec fölkelők kivégezték a küldötteket, és kikiáltották függetlenségüket. Ezt követte az a szörnyű megtorlás, melynek során elhurcolták az összes tizenkét évnél idősebb fiút és férfit, begyűjtötték a fegyvereket és elkobozták az őslakosok minden vagyonát: prémeket, téli ruházatot, tartalék élelmet, pusztulásra ítélve ezzel az otthon maradt nőket és gyerekeket.

Erről a pusztulásról az újabb tényfeltáró dokumentumok is csak röviden emlékeznek meg, mondván: sokan éhen haltak. Arról a szenvedéssel teli útról, mely az éhhalálig elvezet, s a kínokról, amit egy anyának át kell élnie, míg kétségbeesetten harcol gyermekei életéért, csak az irodalom eszközeivel lehet vallani. Ezt teszi Tatjana Moldanova.

Moldanova írásainak színhelye a Kazim folyó felső folyása, a hantik és a nyenyecek által közösen tisztelt szent tó vidéke, melynek hanti neve Torumlor, azaz Isten tava. Ugyanezt jelenti az általánosan használatos és a térképeken szereplő nyenyec név is, melynek utótagja szívet melengetően egybecseng a magyar szóval: Numto. A Numto közelében van Juilszk falu, melynek hanti neve Vutvozs, azaz Szélső város, az Ob felől nézve a kazimi hantik legtávolabbi települése.

A malangi Anna szenvedései konkrét történelmi eseményhez kötődnek. Moldanova második elbeszélésének hőse, Tánya viszont a hatvanas évek közepén kezdődött iparosítás áldozata. Sorsa párhuzamba hozható nemcsak a többi szibériai kisnép fiainak-lányainak sorsával, hanem mindenkiével az ausztráliai őslakosoktól kezdve a dél-amerikai indiánokig. Tánya is annak a civilizációnak hazudott emberi mohóságnak az áldozata, mely lábbal tiporja a természet örök törvényei szerint élő népek erkölcsi értékeit, és nem riad vissza a fizikai megsemmisítéstől sem.

Ha a kedves Olvasó

eddig még nem sokat tudott távoli nyelvrokonaink életéről, remélem, ez a könyv felkelti érdeklődését. Remélem, hogy a szenvedés kíméletlenül megrajzolt képei mellett felvillannak a mélyről táplálkozó életerő szikrái is, amikor Anna a pusztulás szélén, ha már hússal nem, mesékkel, énekekkel próbálja családját életben tartani, s úgy igyekszik a megbomlott világrendet visszaállítani, hogy a halotti szertartás minden pontját gondosan betartja. A bundák hímzésének bonyolult rajzolata, s az ehhez való ragaszkodás is a rendet, a világrendet közvetíti a hanti nő számára, mert Anna és Tánya is úgy kapaszkodik a káoszban ezekbe az örök rendet sugalló mintákba, mint Radnóti a bori táborban a hexaméterekbe.

A természetben felnőtt hanti embernek valóságos kapcsolata van az Alsó Világgal, a holtak birodalmával és a Felső Világgal, az istenek lakhelyével. Anna megsejti férje halálát, Tánya rég elhalt nagyanyja hívására nagybetegen is képes hazatérni szülőföldjére, mindketten társalognak a Tűzistennővel, s kifinomult érzékeik alkalmassá teszik őket arra, hogy a szó szoros értelmében a jég hátán is megéljenek. Az ő generációjuk még örökölte az ősök tudását. Vajon fennmarad-e ez a tudás a civilizáció-érintette világban?

Az írónő, Tatjana Moldanova és a fordító, Nagy Katalin ennek az örökségnek a fennmaradásán munkálkodik. Mi, akik olvassuk, sem mentesülünk a felelősség alól.

Csepregi Márta