---

Tartalom

Előszó
I. Célunk
II. Nyilt levél Dr. Számekhez
III. Szent-Imre Egylet
IV. Feladatunk
V. Nem csüggedünk.
VI. Kérőlevél Püspök Urunkhoz
VII. Kötelességérzék - Közügyek szolgálása
VIII. Mária szeplőtelen fogantatása
IX. Szent-Imre szellemének hatása a magyar ifjuságra
X. Felhívás az intézetek igazgatóihoz
XI. A szociális bajok oka és orvoslása
XII. Az ifjusági egyesületek jelentősége
XIII. A Szent-Vince Egyesület alakítása
XIV. A szegény ügyről
XV. Szent-István király a magyar ifjuság tanítója
XVI. Szent-Imre védelme
XVII. A vallástan tanulmányozása
XVIII. Az ifjuság résztvevése a modern kor küzdelmében
XIX. Beszéd az egyet. zászló felavatásakor
XX. Hívás Egyesületünkbe
XXI. Az értelmiség feladata a társadalmi átalakulásban
XXII. Az ifjusági mozgalmak pártolása
XXIII. A keresztények egyesülésének szükségessége
XXIV. Bucsu levelem az Egyesülettől
XXV. Az alapítók iránti kegyelet
XXVI. Az ismerkedés jelentősége
XXVII. Az ifjuság testi-lelki épsége
XXVIII. Az ifjuság és az alkohol
XXIX. Önuralom - Önnevelés
XXX. Bucsuszó a Szent-József-Intézet ifjuságától
XXXI. Válasz Mészáros Sándornak a szeszes itallal való élés tárgyában
XXXII. Asztalbeszéd első tanítványaim érettségijüknek 25 éves jubileumán
XXXIII. Levél több decennális érettségisekhez
XXXIV. Levél Dr. Glattfelder Gyulához

---

Előszó

Kedves Fiaim!

Amint m. é. december hó 8-án megírtam Nektek, egyházi hatóságom rendelkezése folytán Kolozsvárról el kellett jőnöm és így Tőletek is meg kellett válnom. Ez történvén velem, elhatároztam, hogy mindazt, amit a Szent Imre Egyesület érdekében különböző alkalommal írtam és mondottam, egy füzetbe összegyüjtöm és emlékül Nektek adom.

Ezt a gyüjteményt olvasva látható belőle, hogy az Egyesület eszméje nálam nem ötletszerüleg bukkant fel, hanem az sokáig foglalkoztatott és lelkemben akkorra már megérett - kiforrott, amikor megvalósítására a lépéseket megtettem. De a közleményekből az is látható, hogy én nem úgy állottam az eszme szolgálatába, mint akitől a következetesség vagy akár a tisztesség megkívánja, hogy kitartson amellett az ügy mellett, amelyet megindított. Az én szolgálatom ennél több. Az én ügyszolgálatomat nem lehet még ilyen nemes szempontból sem kényszerszolgálatnak tekinteni. Az én ügyszeretetem a kötelesség minden nemén kívül és felül áll; az csakis lelkesedésemen alapszik; és amennyiben kényszerről lehet beszélni, csupán csak ettől a benső érzéstől hajtatik. Teljesen át vagyok hatva attól a felfogástól, hogy a világnak a keresztény demokrácia szerint kell berendezkednie és ebben a vezető szerepet az értelmiségnek kell vinnie. Nem akarok ezzel a történeti osztályok ellen nyilatkozni, sőt a családi erények áthagyományozását az utódokra nemesítőnek és nemzeti érdeknek tartom, de a régi zártosztályoknak mint ilyeneknek fentartásáról az emberiség fejlődése mellett többé szó sem lehet. A régi nemesi osztály helyébe új nemesség lép, az értelmiség, amihez bárki hozzájuthat, ami egyéni és nem öröklése a szerencsés, de akárhányszor méltatlan leszármazottaknak.

Ez levén felfogásom, mindennél fontosabb érdeknek tartottam és tartom, azért tántoríthatatlanul és kitartóan működtem, hogy ifjuságunk abban a tudatban éljen és nőjjön, hogy reá a közéletben szerep vár. Ennek egyik vagy másik alakban majdnem minden felszólalásomban kifejezést adtam és igyekeztem ennek a felfogásomnak minél többeket megnyerni.

Hogy mennyire teljes meggyőződésből és egész odaadással igyekeztem az ifjuság szolgálatára lenni, azt csakis az érthetné meg, aki az ifjuság feladatáról épen úgy gondolkoznék és érezne, mint én. Mondhatom, hogy ennél inkább a szívemen nem viseltem semmit. Olyat írok és mondok, amit mindnyájan így tudtok.

Rólam azt tartották, hogy példányszerü szorgalmas hivatalnok vagyok. És tényleg igyekeztem is mindenkor teljes odaadással, lelkiismeretesen végezni kötelességemet. De nehéz hivatali életemben, hogy zavartalanul tudjak dolgozni, kénytelen voltam néha a napnak egy bizonyos részén a közönségtől magamat elzárni. Veletek szemben azonban meghatározott időm nem volt, Nektek bármikor szabad járásotok volt hozzám; ebben a tekintetben olyan voltam, mint a jó pap, akinek híveivel szemben hivatalos órája nincsen, hanem éjjel-nappal kész híveinek szolgálatára. Nem azért írom ezeket, mintha ezekkel kérkedni akarnék, vagy magamat bárkinek is példányképül akarnám felállítani, hanem írom azért, hogy ebből is lássátok és tudjátok, hogy olyan ember beszélt és beszél Hozzátok évek hosszú során át, aki azon volt, hogy szavainak értelmét eljárása, tettei ne rontsák le.

Érdekes, hogy aki máskülönben szűkszavu vagyok, Veletek szemben a kifogyhatatlanságig bőbeszédü vagyok; soha sem tudok Nektek eleget mondani; még mindig lenne mondanivalóm. De mégis már összevonom magamat. Csupán csak még azt emlitem fel előttetek, hogy ügyszeretetből többször akartam visszalépni, hogy életekre nálam arravalóbbat állítsatok, de ezt soha sem engedtétek; magatok élén tartottatok. Hogy eljöttem is, diszelnöknek választottatok, amiért fogadjátok köszönetemet. Adom mindnyájatoknak arcképemet azzal az érzéssel, amivel az atya fiainak.

Közlök még egy nehány beszédet, amiket ugyan nem Körötökben mondottam, de amiknek elmondásánál Titeket is szem előtt tartottalak. Ifjusági beszédek. Vegyétek szivesen az egészet, mint vegyétek szivesen ezen Hozzátok intézett bizalmas soraimat is.

"Fratres, mementote praepositorum vestrorum, qui vobis locuti sunt verbum Dei, quorum intuentes exitum conversationis, imitamini fidem". S. Pauli ad Heb. 13. "In multitudine presbyterorum prundentíum sta." Eccli. 6.

Székelyudvarhely, 1912., Magyarok Nagyasszonya Vasárnapján.

Pál István,
plébános.

---