---

Tartalom

Előszó
Magamról

MAGÁNY-BÖLCSESSÉG
A fehér hollók fekete báránya
Rémálom gyötör
A hallgatás éle
A rohanó élet
A sasok között
A szép szó oltárán
Álom-háború
A vénember tele
Az Élet porondján
Az elmúlás kezdete
Bezárt gondolatok
Csak szó vagyok
Viszem a keresztem
Csitulj lélek, ne kérdezz!
Ébredés után
Az utolsót adtam
Csak cseppents még
Egy új nap születése
Egy igaz barát
Éjszakai élet
Én elvérző vérem
Éjszaka, az éj szaga
Én, vagy Te
Érzéshegyek rabja
Ha kegyosztó a Sors
Ha lehull a lepel
Ha lehúzzák a függönyt
Hagyjatok magamra!
És életre kel a szó
Ki mondja meg?
Könnyező eszmék
Megtért akarattal
Megvilágosodás
Mert égni kell
Nem szólok
Önmagamba zárva
Nem tudtam
Ölelkezés az ősszel
Sorskarmok szorításában
Szemtől szemben önmagammal
Vágyak pusztulása
Mert tudnom kell, hogy éltem
Eméssz fel
Álomrácson innen
Ma arass
Térdre hullva

SZERELMES SZÍVDOBBANÁSOK
Vigyél a vizeden
A május varázsa
A lángoló akarat hullámain
Add a kezed
Vigyázok Rád
Álmod küszöbén túl
Vigaszra vágyva
Álomváró
Véreddé válnék
Altass el
Átadom a vágyamat
Hiányzol
Csak itt vagyok
Cseppekben kaplak én
Csillag-lak
Elvetélt küzdelem
Elmémre hulltál
Hitvesemnek
Emelj magadhoz
Én tudlak Téged
Én, szegény megalkuvó
Ha én szeretlek
Ha érez az érzés
Igaz szándékkal
Ígéret
Itt vagy nekem
Lelkem lelkednek foltja
Letérdelt vágy
Magunkról
Ne legyen akárki
Ölelem a lelked
Mellettem
Menedéked vagyok
Mennyit ér?
Mindig te vagy
Neked nem nehéz
Mosolyt a fényre
Nem kell kérnem
Sírj, ha sírnod kell
SorsCsillagomnak
Szép emlékek hajnala

EZERHANGÚ TERMÉSZET
A bölcs Idő nyergében
A hajnal távozása
A hullócsillag sorsa
Akár a harmat...
Alkonyi idill
Az Alkony karjában
Egy rózsaszál
Egy asszonyfolyó ölelése
Eggyé olvadt akarat
Én megleltem fényemet
Forgószél
Ha leszáll az est
Kis égi fény
Kis esti varázs
Lám, elmegy a Nyár
Őszvégi kép
Őszt űző
Őszül a vén liget
Vajúdik az ég
Virág-sziromágyon

ÉRTETEK ÉGJEN A GYERTYA LÁNGJA
Anyámról
Asztalodhoz ültem
Egyre többen vagytok
Emléket szül az álom
Emlékképek
Háromszor...
Már nem fáj, ha álmodom rólad
Immár megbékélve
Meddig?
Testközelben
Véres emlékpenge
A nagy ember előtt
Vérünk Apostola

LÉLEKDALOK NEMZETEMÉRT
Dalolj Hazám
A Sors remél, az ember él
Ha temetni kell
A szép szó szentségéért
Csodára várva
Egy század siratása
Ha kell, üvöltök én
Neked játszom el
Hazudnak az álmok
Nem kérdezem
Nem sírok én
Taposnál még?
Vakságotok csöndre int

LÉLEKMORZSÁK
Bábvilág
Beteljesült egyesség
Egy kis alamizsnát...
Egy perc gyötrődése
Én vagyok az Út
Hadd fájjon
Hitfalak közt szabadon
Ígérd, hogy lesz
Már csak pislákolva
Könyörgő
Lélekfohász
Magamat gyilkolva alkuszom
Magamért perelek
Holt vizek partján
Még itt vagyok
Megbékülten
Meghalni születtek
Megmarva és megmaratva
Megtalált érzések
Mennyit ér egy ölelés?
Mert kell a vers
Ne add fel
Mert keresztel a Sors
Mert születni kell
Míg veletek vajúdom
Négy évszak az élet
Nem harcolok
Nincs bűnöm, tudom!
Nem piszkítás, lélektisztítás!
Paradox
Ordító suttogás
Sok-sok szívben élek
Szállni vágyó gondolatok
Pistike falun
Szárnyak vágya
Tűzzel űzz el
Ugye, rátalálsz majd?
Útközben

Utószóféle

---

Előszó

Kedves Olvasó!

Az irodalom szeretete talán a betűk megismerésével kezdődött nálam. Mindig lenyűgözött az a varázslat, ahogy a betűket szavakká gyúrjuk. A szavakat pedig érzelmeink, benyomásaink visszatükrözésére használjuk. A jól megírt szavak belső világunk kitárulkozását teszik lehetővé. Olyan ez, mint egy remekül megkomponált szimfónia, vagy egy mesterien elkészített festmény.

A körültekintően összeválogatott szavak képpé, képekké olvadnak össze, és remélhetőleg olyan vizuális élményt nyújtanak az olvasónak, amelyek hitelességében sohasem kételkedünk. Kérem, olvassák hát szavaimat, hallgassák a lágy lélekdallamokat, vagy egyszerűen csak gyönyörködjenek a képekben. Ha ezt egy maréknyi embernél el tudom érni, már van értelme a betűvetésnek.

Tisztelettel: Millei Lajos

---