Tétel adatlapja
VisszaCÍMLAP

szerk. Buka László - Gyarmathy István

Élő táj 2

Válogatott írások természetről, térről, teremtésről

TARTALOM, UTÓSZÓ


Tartalom

FÖLDI ÁBRÁK - ÉGI MESÉK
Bajkán László: A Glastonbury állatöv
Gál Péter József: Az emberi táj

DEBRECEN ROPPANT DOBJÁN KÖRBE-KÖRBE
Buka László: Rád emlékezem, Debrecen
Makoldi Sándor: Debrecenért
Makoldi Sándor: Városkoszorú
Dr. Nagy Attila: A fa és a város párbeszéde
Virágh Anna: Szöveg- és feladatgyűjtemény Debrecen (DBRCEN) helynevéhez

KÖVEK - HEGYEK (MEGYEK!)
Hagymás István: Lendva, Hegy
Baráz Csaba: Szent László, a pálosok és a Szakálas Farkas a Palócföldön
Baráz Csaba: Királyszékétől Szentlélekig
Baráz Csaba - Born Gergely: A leány még mindig vár...
Andics Árpád: A kőkoponyák emlékezete II.

ÖRÖK-ÖREG ŐSÖK, HAGYOMÁNYOK
Dr. Varga Tibor: A földi paradicsom
Bálint Károly: Gondolatösvény - Solymár
Molnár V. József: Csíksomlyó
Molnár V. József: Isten óhajtása
Harangozó Imre: "Szomorú szívek megvigasztalója..."
Takács György: "Bódogságos Szűz Mária kiméne egy nagy hegyre..."
Karácsony Gábor: Ufók Gyimesben

KEREKDED VILÁGOK RAJZOLATI
Bíró Lajos: Boldogasszony templomai
Buka László: A Nap költötte kenyér
Végvári József: Cserákja

VIZEK KANYARGÁSI
Gyarmathy István: Előszó
Aradi Csaba - Gori Szilvia: Szemléletváltás a természetvédelemben
Molnár Géza: A folyó, mint ökológiai rendszer
Balogh Péter: Az ártéri tájgazdálkodás koncepciója
Örsi Zsolt: Angyalháza és Szelencés puszták régi vízrajza
Örsi Zsolt: Hortobágyi kutak
Makoldi Sándorné: Másfél-ezredéves tojásírás a Tisza-mentén

Buka László: Utószó, de nem utolsó



Utószó

Szomorú vagyok. No nem azért, mert ismét itt van egy "Élő táj"-kötet, hanem száz más okból kifolyólag (Vízöntő-viccöntő korszak...).

Először: a "debreceni csoda"-ként megismert, a látszat-valóság nyilvánvaló mocskai okán. A látványváros nekem sem tetszik, mert a bűn bugyraira épül (lesz még Debrecenben jó szállásom?), és hasonlatos hozzá. "Szentendrésítünk", vagyis látványvárost építünk, ettől óvtam, féltettem a várost évek óta. Valamire ráéreztem akkor öntudatlanul is úgy 1990 táján. "Bejött..."

Debrecen mocskos, koszos, ijesztően embertelen város lett, Pestre 100 éve nem mentem..., azt a hülye érzékenységet! Debrecen a szülővárosom. Félelmetes itt például éjjel, s nappal közlekedni! Törvénytelen világban érzem magam, mert már valószínűleg tényleg abban vagyok lakos, polgár...

Nincs mire büszkének lennem, talán a múlt?

Mi lesz a Jövőnkkel?

Másodszor: szépek és értelmesek az írások az újabb kötetben. És hatástalanok, mert nincs bennük pénz-jövő, vagyis haszon! Következmény nélküliek. Nincs hatásuk a vészjelzéseknek, legalábbis nem tapasztaljuk, sőt ellenségnek tekintik a Szólót. Az őszinte-hites világképű ember csak nyeli a port, menekül a tűz elől, esőért imádkozik, földvárakat fedez fel a maga "szórakoztatására", járdákon kerekezik félelmében, menekül a kamionok elől (sokan az országút mellett laknak évtizedek óta...), újságokban olvassa az élelmiszer adalékok végtelen sorát..., valami ördögi dzsungel kellős közepén érzi minduntalan magát az ember, s kóborol az őszi parlagfű-tengerben és siratja minduntalan az Élőt.

Harmadszor: az emberi minőség hétköznapi-mindennapi megjelenése pedig ma rémisztő mélységekben van, embertársainkhoz való viszonyunk minősíthetetlen. Egymás gondolataival és életével is "játszódunk", jogtalanul.

Többről pedig most szó ne essék...

Hogy Buka ilyen pesszimista? A kérdés jogos!

A feltámadásra vár. Legalább két napja.

Debrecen, 2002. október 4. Szent Ferenc napja


×