---

Tartalom

Táblák jegyzéke
Ábrák jegyzéke
Bevezetés, köszönetnyilvánítások
A vizsgálat kérdésfeltevése, hipotézisei
A fogalomhasználat és a kutatás módszere
A vállalatok adományozási hajlandósága
Miért nem ad, aki nem ad?
Mire adna, aki adna?
Milyen feltételekkel támogatnának a ma még nem adományozók?
Kik azok az adományozók, és milyen támogatásokat osztanak?
Aki ad, miért ad?
A kapcsolatok létrehozása és fenntartása
Összefoglalás, következtetések
Irodalom
I. melléklet: Táblázatok
II. melléklet: Módszertan
III. melléklet: Kérdőívek

---

Bevezetés

E tanulmány elkészültével 10 éves álom válik valóra. A vállalati adományozás empirikus vizsgálatát akkor kezdtük el tervezni, amikor a Nonprofit Kutatócsoport 1994-ben befejezte, majd a következő évben publikálta a lakossági adományokról összegyűjtött adatok elemzését (Czakó és szerzőtársai, 1995).

Már akkor világosan látszott, hogy a civil szféra hazai támogatási forrásai között a vállalati adományoknak kitüntetett szerepe van. A - többnyire anyagi gondokkal küszködő - nonprofit szervezetek számára elemi szükséglet a vállalati segítség igénybevétele. Ez a segítség ugyanis szerencsés esetben (különösen, ha a felismert érdekközösségen alapul) jelentős volumenű lehet, alkalmazkodik az elérni kívánt célokhoz, s akár több éven át is tarthat.

A nemzetközi szakirodalomban arra is találhattunk utalásokat (Drucker és Kaneko, 1994; Flaherty, 1991, Useem, 1991; Wood, 1991), hogy a piaci és a nonprofit szervezetek kapcsolata átalakulóban van, s a vállalati jótékonyságot - legalábbis az esetek egy részében - fokozatosan a civil szervezetekkel kialakított stratégiai együttműködés váltja fel. Nem láttuk viszont előre, hogy a vállalatok társadalmi felelőssége az ezredfordulóra általánosan elismertté válik. A globalizálódó világgazdaság szereplői ma már normaként fogadják el, hogy a civil szervezetekkel karöltve kell kísérletet tenniük a legégetőbb társadalmi problémák megoldására (Bennett, 1998; Burlingame, 2001; Katz, Swanson és Nelson, 2001; Kovács, 2003; Morris, 2002; Porter és Kramer, 2002; Swanson, 1999). Az Európai Unió zöld könyve (Promoting..., 2001) nemcsak általában hívja fel a vállalatok figyelmét a társadalmi felelősségvállalás fontosságára, hanem konkrétan is felszólítja őket arra, hogy javítsák a munkakörülményeket, érvényesítsék az esélyegyenlőség elveit, tegyenek a társadalmi kirekesztés ellen, és vállaljanak aktív szerepet a fenntartható társadalmi fejlődés biztosításában.

Ezeknek a szemléletbeli változásoknak természetesen Magyarországon is érezhető a hatása. Nemcsak azért, mert nálunk is jelen vannak a multinacionális vállalatok, és az uniós követelmények a magyar vállalatokra is érvényesek, hanem azért is, mert a vállalatok társadalmi felelősségének elismerése egyáltalán nincs ellentmondásban az itthoni tradíciókkal. A munkavállalókról való szociális gondoskodás, az általuk alakított kulturális és szabadidős köröknek, valamint a székhelytelepülés hasonló szervezeteinek nyújtott támogatások a II. világháború előtt Magyarországon éppoly elterjedtek voltak, mint a jóval fejlettebb országokban (Kuti, 1998). Ezeket a hagyományokat történetesen az államszocializmus is tiszteletben tartotta, sőt, bizonyos értelemben még tovább is fejlesztette (Jagasics, 2001). Mindez nem múlt el nyomtalanul; a vállalati magatartásra máig is hatással van, annál is inkább, mert a rendszerváltás időszakában számos munkahelyi szociális és kulturális intézményt alapítvánnyá vagy egyesületté szerveztek át. A nonprofit szektorra vonatkozó statisztikai adatok (Nonprofit szervezetek Magyarországon, 1996 és 2002 között megjelent kötetek) a vállalati adományok folyamatos növekedését mutatták.

Minden okunk megvolt tehát annak feltételezésére, hogy tervezett vizsgálatunk eredményei nemcsak a kutatói kíváncsiság kielégítésére lehetnek alkalmasak, hanem a vállalati adományozók és a támogatásaikért folyamodó civil szervezetek érdeklődésére is számot tarthatnak. A kutatás anyagi fedezetét ennek ellenére nagyon nehezen sikerült megteremtenünk. Őszintén hálásak vagyunk az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal Civil Kapcsolatok Igazgatóságának, amely támogatásával lehetővé tette a kutatási program kidolgozását és az empirikus felvétel végrehajtását.

Köszönetünket fejezzük ki azoknak a kollégáknak is, akikkel a vizsgálat előkészítése és végrehajtása során együtt dolgoztunk. Harsányi Eszter és Révész Éva igen sokat tett a nemzetközi szakirodalom feldolgozása érdekében, Pintérné Grósz Dojna és Szabó Tibor pedig a kérdőív első változatának kidolgozásával és tesztelésével járult hozzá a közös munkához. Szintén köszönet illeti a Szonda Ipsos Média-, Vélemény- és Piackutató Intézet munkatársait a interjúk megszervezéséért és lebonyolításáért.

---