---

Tartalom

Bevezetés

I. A Tihanyi összeírás nyelvészeti vizsgálatáról

II. A Tihanyi összeírás nyelvtörténeti jelentősége
1. A Tihanyi összeírás betűhív szövege
2. A Tihanyi összeírás magyar fordítása
3. A Tihanyi összeírás filológiai kérdései
4. A Tihanyi összeírás helynévi szórványai

III. A Tihanyi összeírás helynévi szórványainak elemzése
1.1. Thichon ~ Tychon
1.2. Bolotin ~ Balatin ~ Bolotun ~ Bolotyn ~ Bolatin
1.3. Petra
2. Eurmenes
3. Udori
4. Pechel
5. Cuest
6. Ozoufeu ~ Ozoufeuh
7. Poposca ~ Popsoca ~ Popsosca
8. Kecu
9. Aarach ~ Araci
10. Fured
11. Derecchey ~ Drekechey ~ Dercuche ~ Derkeychey
12. Zeleus ~ Zeuleus
13. Vazil
14.-15. Belen ~ Belenh
16.1. Zeuleus
16.2. Bocon
17. Pilip
18.1. Zeuleus ~ Zeleus
18.2. Balatin
19. Cheuz ~ Cheuuz
20.1. Colun ~ Colon
20.2. Balanus
20.3. Gonaches ~ Couaches ~ Choache ~ Cohache
20.4. Appatfeereh ~ Apatfeereh - Zouafeereh - Varfeereh
20.5. Ferteu
20.6. Ruozlicou ~ Rouozlicou
20.7. Herbon
20.8. Feneues
20.9. Bab
20.10. Homuholm
20.11. Michola - Rodussa - Lodorf
20.12. Cuest
20.13. Felduar ~ Feldvarj ~ Felduara
20.14. Zacadat
20.15. Hueseos ~ Hvseos
20.16. Hugoron
20.17. Bychachi ~ Bicaci ~ Biccaci ~ Bigachiensibus
21.1. Mortua
21.2. Harrangud
21.3. Harrangudfoca - Foc
21.4. Tvrpa
21.5. Cucen Hereh - Ludos Here - Feket-hereh
21.6. Taluius
21.7. Bogar ~ Bocar
21.8. Hoyoholmu ~ Hoyouholmu
21.9. Aroczeg - Kereczeg
21.10. Bechey
21.11. Gueldeguh ~ Sebus Gueldegueh
21.12. Bureuohul
22. Balanus
23.1. Beseneu
23.2. Tulgusfoca ~ Tulusfocca ~ Tulusfoca
23.3. Hagymas ~ Hagimas
23.4. Cutus
23.5. Furizuelgi
23.6. Saca - Opus
23.7. Batay
23.8. Posuntoua ~ Posontaua - Veyrmur thouua ~ Veyrmmur taua
23.9. Popi
23.10. Hindofa
23.11. Hagmastuh ~ Hagimastuh
23.12. Fuentuhout
23.13. Voios
23.14. Cebeth
23.15. Euren
23.16. Budruc ~ Bodrug
24.1. Fotud
24.2. Guergen
24.3. Talana ~ Tollona
24.4. Zolocostueh
24.5. Banriuueh
24.6. Beseneytu ~ Beseneui-tu
24.7. Wuolcanfaya ~ Wolcanfaya
24.8. Hodut ~ Hodvth ~ Hoduth
24.9. Edenen
24.10. Feldvarj ~ Felduara
24.11. Zegge - Zegthelegu ~ Zegtehlegu
24.12. Secues ~ Segues
25.1. Mortus
25.2. Bychachi ~ Bicaci
26. Fedeh
27.1. Jouta
27.2. Sagh
28. Igol
29. Fuzegy
30. Supoc
31. Boclar
32.1. Gamas ~ Gomas
32.2. Bolotun ~ Bolotin
32.3. Bethcu ~ Betcu
32.4. Zaarhegy ~ Zaharegi
32.5. Hodvth
32.6. Dob
32.7. Bychachi ~ Biccaci
33. Theluky ~ Tehluki
34.1. Zamthou ~ Zamtou ~ Samthou ~ Santo
34.2. Coczorma ~ Cogzorma
34.3. Hoduth ~ Hodut
34.4. Somardy ~ Somardi
34.5. Queurus ~ Keurus - Keurustuuh
34.6. Fugoud
35.1. Turch ~ Turc ~ Thurkh ~ Turk
35.2. Bolotyn
35.3. Somardy ~ Somardi ~ Somard ~ Zamad
35.4. Ituuh
36.1. Zeuleus
36.2. Horozcueh
37.1. Lusta ~ Lustah
37.2. Bolotyn ~ Bolatin
37.3. Foc

IV. Összegzés
1. A birtokösszeírás szórványainak szövegbe illesztése
2. Az összeírás helynévi szórványainak lokalizálása
3. Névrendszertani tanulságok

Irodalom
Név- és szóalakmutató
Summary
A Tihanyi összeírásban említett helyek - Térképmelléklet

---

Bevezetés

A honfoglalást követő néhány évszázad magyar nyelvének megismerése szempontjából a szórványemlékeknek különösen nagy a jelentőségük, minthogy e korai időszakból szinte kizárólagosan e körbe tartozó írott forrásokkal rendelkezünk. A nyelvtörténeti kutatásokban e nyelvemlékek magyar nyelvű anyaga a szótörténeten túlmenően főképpen a történeti hangtan és a helyesírás-történet, valamint a történeti morfológia terén nyújthat alapvető útbaigazítást a szakemberek számára. Egyes, valamilyen szempontból különösen fontos nyelvemlékeink szórványanyagának tüzetes, részletező vizsgálatára már sort kerített a nyelvtörténetírás, közülük is elsősorban az alábbiak emelendők ki. A veszprémvölgyi apácakolostor alapítólevelének szórványait PAIS DEZSŐ (1939), a zobori apátság 1111. és 1113. évi oklevelét pedig KNIEZSA ISTVÁN vizsgálta (1949). BÁRCZI GÉZA a tihanyi apátság alapítólevele szórványainak nyelvtörténeti tanulságait foglalta össze nagy részletességgel és alapossággal (1951). SZABÓ DÉNES a dömösi prépostság adománylevelének helyesírásával, később hely- és vízrajzával foglalkozott (1937, 1954).

Ezek a 20. század középső harmadában készült feldolgozások a nyelvi elemekhez általános magyar nyelvtörténeti szempontok szerint közelítettek. Ezt követően ugyanakkor az érdeklődés a szórványemlékek iránt némileg visszaesett, és a figyelem inkább a szövegemlékek felé fordult. A szórványemlékekkel szemben kutatóink érthető módon részesítették előnyben a tisztán magyar nyelvű szövegeink elemzését, hiszen a segítségükkel a nyelv valamennyi részrendszere vizsgálható, azok is, amelyekre a szórványemlékek nem nyújtanak lehetőséget: például az igei, a névmási elemek, a mondatszerkesztés különböző eljárásai és a szövegformálás stiláris jellegzetességei. Noha a szövegemlékek fontosságához természetesen kétség sem férhet, PAIS DEZSŐ már 1970-ben felhívta a figyelmet arra, hogy a nyelvészeti kutatásokban a "szórványemlékeink, amelyeknek nagy hányada tulajdonnévi természetű, mennyire mostoha kezelésben részesülnek" (1970: 39).

Az elmúlt évtizedekben sok olyan ismeret halmozódott fel a nyelv- és azon belül a névtörténet különböző területein, amelyek fényében szórványemlékeink is új megvilágításba kerültek. A mindezidáig átfogó, szisztematikus feldolgozásban nem részesült korai oklevelek magyar nyelvű anyagának elemzése ennek keretében éppen olyan fontos célkitűzésként jelentkezik, mint a már korábban is tanulmányozott nyelvemlékek eredményeinek újraértékelése. E két irányból érkező ku10 tatások ugyanis nemcsak a mára már elavult ismeretek megújításához járulhatnak hozzá, hanem tovább építhetik a régi magyar nyelvről való tudásunkat is.

Ebben az összefüggésben a magyar nyelvtörténeti kutatások sokszínűségéből ki kell emelnünk BENKŐ LORÁND ilyen irányú tevékenységét, aki - bár nem monografikus keretben, de tulajdonképpen monografikus igénnyel - vállalkozott Anonymus Gestájának átfogó vizsgálatára, mintát is adva komplexitásával a szórványemlékek nyelvtörténeti feltárásához (lásd ehhez többek között BENKŐ 1998, 2002, 2003, 2009). HOFFMANN ISTVÁN az ő módszertani alapvetését is követve vállalkozott a Tihanyi alapítólevélnek mint a korai magyar nyelvtörténet kulcsfontosságú forrásának az újrafeldolgozására. Az elmúlt évtizedekben HOFFMANN több munkájában (2008, 2010) is hangsúlyozta a szórványemlékek vizsgálatában - az általános nyelvtörténeti szempontok figyelembevétele mellett - a névtani, névelméleti megalapozottságú névrendszertani-tipológiai szemléletű közelítésmód fontosságát és szükségességét. Ő maga az 1055. évi Tihanyi alapítólevél szórványainak ilyen szempontú elemzését önálló monográfia keretében végezte el (2010). Az utóbbi években az 1055. évi alapítólevelet SZENTGYÖRGYI RUDOLF is igen nagy részletességgel és interdiszciplináris közelítésmóddal vizsgálta: foglalkozott egyes helyek lokalizálásával és nyelvi elemzésével (2007, 2008, 2009c, 2010b, 2010d, 2011b, 2012), a latin szöveg és a magyar szórványok kapcsolatával (2009b), az oklevél diplomatikai kérdéseivel (2014), valamint vizsgálatait kiterjesztette a szórványokat érintő hangtörténeti változásokra is (2011a). HOLLER LÁSZLÓ szintén nagy érdeklődést mutatott a legrégibb hiteles és egykorú eredetiben fennmaradt nyelvemlékünk iránt (2010, 2011). A HOFFMANN ISTVÁN által hangsúlyozott névtörténeti szempont nemcsak a névfejtést segítheti, azaz az egyes szórványok nyelvi eredetének és történetének a magyarázatát pontosíthatja, hanem a forrás egészére is alkalmazható, s ezáltal újabb ismereteket szerezhetünk magáról az oklevélről is. Jelen kötetben én magam is hasonló feladatra vállalkozom akkor, amikor az 1211. évi Tihanyi összeírás helynévi szórványait igyekszem a jelenlegi nyelv- és névtörténeti ismereteinknek leginkább megfelelő elméleti és módszertani elvek mentén haladva vizsgálat alá vonni.

Munkám négy nagyobb egységből áll. Az első fejezetben az 1211. évi birtokösszeírás nyelvtudományi jelentőségét tárgyalom, valamint a nyelvemlék nyelvészeti-névtani feldolgozásának szükségességét indokolom meg. A második fejezet az oklevél ERDÉLYI LÁSZLÓ szövegkiadása (PRT. 10: 502-17) alapján idézett betűhív szövegét és SZENTGYÖRGYI RUDOLF (2009a) által készített magyar fordítását tartalmazza, valamint itt részletezem a diploma filológiai jelentőségét, illetve bemutatom a fogalmazványban és a megpecsételt oklevélben előforduló helynévi szórványokat. A harmadik, központi fejezetben a Tihanyi összeírás magyar nyelvű helynévi szórványainak elemzését végzem el, amelynek során az alábbi körülményekre igyekszem kitérni. 1. A történeti nyelvészet hagyományosan az etimologizálást tekintette a helynévvizsgálat legfontosabb részének, így pedig nem meglepő, hogy munkámban is nagy hangsúlyt kap a nyelvi adatok történeti-etimológiai elemzése. Az egyes nyelvi elemekkel összefüggésben utalok azok hang- és helyesírás-történeti jellemzőire, illetve egyéb nyelvtörténeti sajátosságaikra. 2. A helynévi szórványok tárgyalásakor azonban nemcsak az etimológiát, a nyelvi eredet kérdését vizsgálom, hanem kutatásomat kiterjesztem a névfejtés más mozzanataira is, annak a módszernek megfelelően, amit a közelmúltban HOFFMANN helynév-rekonstrukcióként határozott meg (2007d: 80, 2010: 14, 220). A névrekonstrukciós eljárásban a lokalizálás kitüntetett helyre kerül, hiszen ez a helynévszórványok esetében területi vonatkozásban teszi azonosíthatóvá a nyelvi elemeket, és összekapcsolja őket az adott hely későbbi vagy éppen korábbi említéseivel, előfordulásaival. A magyar névadatok helyhez kötése pedig nemcsak a helynevek történeti-etimológiai vizsgálata szempontjából, hanem az etnikai rekonstrukció területi vonatkozásai miatt is kiemelkedően fontos szerepű tényező. 3. Az 1211. évi Tihanyi birtokösszeírásnak más forrásokkal való kapcsolatát tanulmányozva - kiváltképp a legrégibb hiteles és egykorú eredetiben fennmaradt nyelvemlékünkkel, az 1055-ös Tihanyi alapítólevéllel való összevetés során - lehetőségem adódott a szórványokban mutatkozó különbségek és hasonlóságok feltárására is. Ezt az összehasonlítást indokolttá teszi az a körülmény, hogy ezek az oklevelek egyazon intézményhez, a tihanyi apátsághoz kapcsolódnak, és helyesírásuk, valamint helynévhasználatuk között igen sok hasonlóság mutatkozik meg, noha nyilvánvalóak az eltérések is: míg például az 1055-ös alapítólevél a királyi udvarban, addig az 1211. évi összeírás a tihanyi apátságban készült (erről részletesen lásd később). 4. Mindezek mellett igyekeztem a magyar helynévi szórványok és a latin szöveg kapcsolatát is vizsgálat alá vonni. A hagyományos elemzés erre a korábbiakban alig fordított figyelmet: a latin nyelvű szövegből többnyire csupán mechanikusan kiemelték a magyar nyelvű elemeket. A magyar helynévi szórványoknak a latin anyaszöveggel való kapcsolatát is szem előtt tartva azonban igen fontos információkat szerezhetünk a magyar nyelvű névadatok morfológiai felépítésére, valamint az írásbeli formák mögött rejlő beszélt nyelvi alakokra vonatkozóan.

Munkám negyedik, összefoglaló fejezetében a Tihanyi összeírásnak mint nyelvemléknek az általánosabb kérdésköreit érintem: itt tárgyalom összegzően a magyar szórványok szövegbe illesztésének módjait, a helynévi említések lokális jellemzőit, valamint az oklevél helyneveinek névrendszertani sajátosságait.

Munkám közvetlen előzményeként a 2013-ban megvédett doktori értekezésem szolgált. A disszertáció a Debreceni Egyetem magyar nyelvtudományi doktori programjának keretében készült, s megírásához jelentős segítséget kaptam a Magyar Nyelvtudományi Tanszék oktatóitól. Külön köszönettel tartozom témavezetőmnek, Rácz Anitának, továbbá Tóth Valériának és Hoffmann Istvánnak, akik kutatásaimat mindvégig figyelemmel kísérték, és építő javaslataikkal, meglátásaikkal nagymértékben hozzájárultak e kötet véglegessé formálásához.

---