Előszó

Schikaneder Emánuel, a bécsi "Theater an der Wien" egykori élelmes igazgatója, Giesecke Károly Lajos eszméjének felhasználásával irta meg azt a kétfelvonásos operaszöveget, melynek megzenésitésével a már nagyhirü, de küzdelmes életviszonyok között tengődő Mozart 1791. év őszére készült el.

A Varázsfuvolát a Theater an der Wien-ben 1791. szeptember 30-án adták először; maga Mozart vezényelte az előadást, mely nem valami nagy tetszést aratott. De aztán rohamosan beférkőzött a közönség kegyébe. Már 1791 október folyamán 24 telt házat vonzott Bécsben, ahol egy év elteltével eljutott a századik előadásig, majd diadalmasan befutotta utját a legnagyobb német szinpadokon keresztül a világ csaknem minden valamirevaló énekes szinházában. Mozart utolsó operájának ezt a nagy, hóditó sikerét már nem érhette meg, mert 1791 december 5-én - alig 36 éves korában - elköltözött az élők sorából.

Magyar szinpadra a Varázsfuvola aránylag későn jutott el. A régi Nemzeti Szinházban 1877 február 17-én adták először és ott (Böhm Gusztáv forditásában) 19 előadást ért el. A M. Kir. Operaházban (1885 szept. 29-étől) 1929 juniusig 110-szer került szinre. 1913-ban a művet uj rendezésben, uj kiállitásban és Harsányi Zsolt forditásában elevenitették fel.