---

Tartalom

- 1867-1916 -

Winkler Brunó - Az aradi gyásznapok
A kivégzés helye (Alföld)
Iványi Ödön: Hol nyugszanak az aradi vértanúk?
Csemovics Péter levele a vértanúk eltemetéséről
Bardócz Sándor: Az utolsó út
Az aradi kivégzés hiteles története
Ahol a vértanúk csontjait keresik
Az aradi vértanúk csontjai
Nem találják a vértanúk sírjait
Jegyzőkönyv
Kossuth János: Az aradi vértanúk felkutatásáról
Angyal János: Hol végezték ki a vértanúkat
Megtalálták két aradi vértanú csontjait
Két vértanú csontjai a minorita templomban
Jegyzőkönyv (1913 okt. 21)
Kiemelték két vértanú csontvázát
Jegyzőkönyv (1913 okt. 23)
Jegyzéke (Schweidel)
Jegyzőkönyv

- 1932-1956 -

Értékes történelmi dokumentumokat vetett felszínre az árvíz
Marosi Rudolf: Két aradi vértanú csontjait és két bitófát találtak a Vesztőhely közelében
Megtalálták Nagy Sándor József tábornok csontjait és Lahner György bitófáját
Megtalálták Knézich Károly és Nagy Sándor vértanúk csontjait az új vesztőhelyen
A 13-as szám ismét jelentkezett
Megelevenednek 1849 okt. 6. emlékei
Tovább halad az aradi vértanúsírok feltárása
Aradi román lapok reflexiói
Címek a helyi magyar lapokból
Herczeg Ferenc: A tizenhárom
Simon Vilmos: Újabb látogatás az aradi vesztőhelyen
Rónai Mihály András: Hozzuk haza az aradi vártanúk csontjait
Ismét kísért a 13-as szám
Nestor D. Covaciu cikkek (fordítás a függelékben)
Covaciu román archeológus szerint Kara tanár nem a vértanúk sírját találta meg
Bérczi Lajos tanár megfelel Covaciu Nestor kételyeire és bebizonyítja, hogy a vértanúk igazi vesztőhelyét találták meg
Újabb eredményes ásatással befejeződött a kutatás az aradi vesztőhelyen
Pataky Sándor: Az aradi vértanúk bitófáinak helye a szemtanú minorita atyák és a fogoly honvédtiszt feljegyzéseiben. Pontosan megtalálható a nagy dráma színhelye
Pataky Sándor nyilatkozata
Proces verbal (1956 III. 18) (1956 IX. 5) (1956 IX. 20)
Messer Sándor: Exhumálták a bitón kivégzett öt forradalmár tábornok csontmaradványait
Hollendonner Ferenc: Az aradi vértanúk bitófáinak xylotomiai vizsgálata
Bartucz Lajos: Tudományos vizsgálatnak kell alávetni az aradi várban lelt vértanú-csontokat
Móra Ferenc: Az első október 6.
Melléklet: A román nyelvű újságcikkek és jegyzőkönyvek magyar fordításai
Epilógus helyett

---

Bevezetés

Újságcikkek, jegyzőkönyvek, visszaemlékezések alkotják ezt a kötetet, amelyet Arad nagy ismerője, Ficzay Dénes állított össze még 1960-ban, de amíg élt, gondolni sem merhetett a kiadására, akárcsak többi írásának kötetben való megjelenésére. Mert Ficzay Dénes /1921-1985/ talán már a hatvanas évek elejétől megfigyelés alatt állt. Ahogy azt levelezése is bizonyítja 1963-tól felbontott leveleket kapott külföldről, s visszaemlékezéseiben arról is beszél, hogy az ő levelei át sem mentek a határon. Mindenek ellenére szorgalmasan végezte város-megismertető sétáit, írta megállapításait, felfedezéseit a helyi napilapnak, de meg­megjelent az Utunkban /ma Helikon/ és a marosvásárhelyi Igaz Szóban is. Talán ott közölte leghosszabb esszéjét szeretett városáról, több részben, Aradi Krónika cím alatt. Doktorátusra is készült, bár háromszor szakíttatták meg vele, de ő csak írta az oldalakat, tudtommal meg is írta a disszertációt, bár illetékesek szerint sohasem adta be. Én ezt nem hinném, hiszen több másolat is van a számozott oldalakról a hagyatékban, aminek gondozását rám bízta a család, a tudós irodalomtörténész, bibliográfus korán bekövetkezett halála után.

Kolozsvári barátja Engel Károly és a Kriterion akkori szerkesztője Dávid Gyula egyengetni próbálták útját egy Romániai Magyar Írók kötetnek, amelyben szerzőként Ficzay Dénes szerepelt volna, de az akkori zavaros időkben, amikor már az is gyanús volt, ami sohasem tűnt annak, elmaradt a kötet és csak jóval 1990-után kezdhettünk előkészítéséhez, most már helyileg, a Kölcsey Egyesület által indított Fecskés-könyv sorozatban. 1997-ben jelent meg az első kötete; Aradi Krónika címmel, majd a második, két év múlva az Aradi séták, 2005-ben a Válogatott írások, majd 2008-ban a Ficzay-Emlékkönyv, ami nemcsak tőle, de róla szóló írásokat, dokumentumokat is tartalmazott.

A Vértanúk sírjának kiadására 2001-ben gondoltunk, amikor is kaposvári Somogy folyóirat akkori főszerkesztője, Varga István felajánlotta, hogy megszervezi a könyv anyaországi kiadását. Ezért kapott egy másodpéldányt, amibe előszót is írtam. Végül is nem lett kiadva, magyarázatot sem kaptam, viszont meglepetéssel tapasztaltam, hogy Katona Tamásnak a vértanúkról szóló könyve 4. új kiadásában szerepel a Vértanúk sírja, mint forrásanyag, amit aztán egy nagyváradi történész is felhasznált Nagy Sándor Józsefről írt könyvében. És a bibliográfiai utalásban ott állt, hogy kézirat, Ficzay hagyaték.

Természetesen Katona Tamás nem kereste meg a hagyaték őrzőjét, és Varga István sem rendelkezett olyan meghatalmazással, hogy szabadon használja fel az anyagot, de hát megtörtént, láttam és hallottam én cifrább esetekről is.

Mivel szűkös anyagi helyzetünkben a Kölcsey Egyesület nem gondolhat önálló kiadásra, az aradi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség lelkipásztora Tóthpál Béla nagytiszteletű úr megbeszélte a presbitériummal, hogy a kiadvány támogatása nemcsak cél, de szükségszerű is, ezzel a támogatással tudjuk útjára indítani Ficzay Dénes ötödik könyvét, ami abban különbözik a többiektől, hogy dokumentum gyűjtemény és tartalmazza mindazt, amit a híres aradológus hangyaszorgalommal és tudományos precizitással gyűjtött össze, bizonyítva, hogy a vértanúhalál nem elegendő ahhoz, hogy valaki becsületes temetést kapjon, de a halál után újabb kálvária következik, a földi maradványok megtalálása, keresése, rengeteg vita, mellette és ellene való vélemény, mert mi magyarok híresek vagyunk arról, hogy csak akkor fogadjuk el az újat, ha magunk találjuk ki, habár arra is tudok precedenst, hogy még akkor sem.

Tulajdonképpen két részre osztható a gyűjtemény, időrendileg. Az első szakasz a Kiegyezés évétől 1916-ig tart, tehát a golyóáltali halált halt tábornokok földi maradványainak beszenteléséig, antropológiai elfogadásáig, míg a második rész az l932-es árvíz által kitakart valódi vesztőhely megtalálásától az 1956. szeptemberi újratemetési próbálkozásig. Abban az esztendőben olyan politikai viszonyok voltak, hogy a Szabadságszobrot is majdnem visszaállították, de az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc eseményei következtében aztán hosszú ideig nem beszéltek róla, majd 1974-ben megint olyan lett a politikai konstelláció, hogy egyetlen hét alatt összeszedték 11 tábornok földi maradványait és ünnepélyesen eltemették az 1881-ben emelt obeliszk alatti emlékdombba épített kriptába. Márványkő is került a sírkamrára fedőnek, a vértanúk nevével, igaz, a nagy sietségben elfelejtkeztek a helyesírásról, így lett pl. Leiningen Westerburgból Esterburg. Szemünkre is hányták egy televíziós adásban, csak azt nem tudták, hogy itt, amit egyszer megcsinálnak, az meg is van csinálva és ha nem is teljesen szabályos, jobb, mintha nem volna semmi. Legalábbis ez lett volna a hivatalos verzió, ha hivatalosak hallgatták volna az adást. Talán azt is hozzátették volna, örvendjünk, hogy ez is megtörtént.

Ficzay Dénes ezekről az epizódokról már nem írt, asztalfiókban tartotta a szépen legépelt anyagot, nem is gondolhatott a folytatására, hiszen szorongatták eleget, hogy miért nem ír az újról, ami van, miért csak arról, ami a századelő huszas évéig történt. Kapott egy szemtrombózist, hogy majdnem elvesztette a látását, még tanügyileg is vegzálták, hogy nem a kiadott módszer szerint tanítja az irodalmat, hanem beágyazza az általános műveltségbe, s az meg minek.

Mivel közel laktunk egymáshoz, sokat sétálgattunk, nagy sétáló volt, de a séták alatt én többet tanultam, mint az egyetem évei alatt. Mert született mesélő pedagógus volt.

Nagy megtiszteltetésnek tartottam, hogy a család engem bízott meg az óriási anyag gondozásával, nagyon sokat kellett tanulnom, hogy érdemében tudjak vele dolgozni, és újabb kiadásokat előkészíteni. Most, amikor végleg elhagyom Aradot, igyekszem teljessé tenni a búcsút ezzel a kötettel, aminek olvasása nemcsak a szakemberek számára lehet élmény, hanem mindazok számára, akik úgy érzik, ismereteiket tágíthatja az összegyűjtött anyag.

Aradon, 2008. augusztus havában
Pávai Gyula

---